Sok autós fog örülni: új gyorsforgalmi út épül Magyarországon
Sokak számára ad új utazási lehetőséget a Magyarországon épülő új gyorsforgalmi út, amely egy újabb kapcsolatot jelent majd nyugati szomszédunkkal.
Sokak számára ad új utazási lehetőséget a Magyarországon épülő új gyorsforgalmi út, amely egy újabb kapcsolatot jelent majd nyugati szomszédunkkal.
Hogy pontosan mi a stílus, mi tesz valakit stílusossá, nehéz lenne egyetlen szóval vagy mondattal meghatározni. A stílus sokféleképpen értelmezhető. Vannak, akik úgy vélik, hogy elsősorban az öltözködésünktől függ, míg mások szerint a belső lelki és gondolati világunkat tükrözi. A Dívány podcastsorozatának legújabb témája a divat és az öltözködési szokások változása.
Az elkövetkező hetekben fokozott vadveszélyre lehet számítani az utakon. Nemcsak az autóban keletkezhet sok százezer forintos kár, de akár komoly balesetet is szenvedhetünk egy ütközés során.
Az online hiteligénylésekhez kötődő visszaélések megelőzésével kapcsolatos elvárásairól küldött körlevelet a hazai hitelintézeteknek a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a csalók tevékenységi körének bővülése miatt van erre szükség.
Harcsapaprikás túrós csuszával, korhelyhalászlé tejföllel és citromkarikával, no és egy jó fogas Orly módra – ha nem is vagyunk nagy halevő nemzet, azért a ropogós falatokat nem vetjük meg. Nyáron meg aztán különösképp, ha a strand éttermében a lángoson kívül még frissen sült hekket is csipegethetünk.
1969. július 20. Éppen 55 évvel ezelőtt ezen a napon lépett először ember egy másik égitestre. Ezen a napon tanulta meg mindenki Neil Armstrong nevét, és fújja azóta is szállóigévé vált mondatát: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” Személyisége és életútja azonban kevéssé ismert, most többet is megtudhatsz róla.
Okosabb vagy, mint egy ötödikes? Vagy csak valamivel idősebb, és ezért még emlékszel, kik voltak a műsorvezetői ezeknek a népszerű televíziós vetélkedőknek és kvízműsoroknak. Reméljük, nem te leszel a leggyengébb láncszem.
Anagrammákat megfejteni remek mulatság. A sokszor furcsa kifejezésekből, szavakból összeállt mondatok betűit újrarendezni, és kitalálni, mi volt az eredeti. Boldogulsz a regényekből alkotott anagrammákkal? Tedd próbára magad kvízünkkel!
Nem véletlen, hogy az 1904-es maratont minden idők egyik legfurcsább olimpiai eseményeként tartják számon. A 120 évvel ezelőtt megrendezett sportviadal kudarcba fulladt, miután a sportolók mérget ittak, mezítláb futottak, barackot loptak, sőt még stoppoltak is a verseny idején.
Mert még a hőségtől is szenvedtek a középkorban. De nemcsak szenvedtek, hanem védekeztek is ellene elődeink. Nem is akárhogy! Már a 13. században kenőcsök és más praktikák egész tárháza állt az emberek rendelkezésére. Persze nem minden módszer volt túl hatékony, sem veszélytelen.
Amikor nem a színpadon áll vagy valamelyik szinkronstúdióban kölcsönzi épp Jason Statham, Tim Roth vagy épp Gary Oldman hangját, akkor vízre száll, és meghódítja a Dunát. Epres Attila ugyanis nagy barátja a sportoknak, maraton kajakversenyző 10 kilométeren, ha nem evez, akkor pedig fut, bringázik vagy motorozik. Ha van derűlátó ember, és olyan, aki nem csak beszél arról, hogy mennyire szereti az életet, akkor Epres Attila az. Interjú.
Nem kis utat járt be Balogh Róbert váchartyáni református lelkipásztor, akit egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kis faluból egészen Genfig vitt a hite. Mint mondja, minden, ami most ő, azt a szülei mellett legfőképpen szülőfalujának és Istennek köszönheti. A lelkész a gyülekezeti feladatai mellett egy romológiai kutatóintézetet vezet, egyengeti a felsőoktatásban tanuló cigány fiatalok életét, és hamarosan megkapja a doktoriját is. Interjú.
A középkori nőket sokszor védtelen, kiszolgáltatott, megmentőre váró, testileg gyenge, szellemileg jámbor teremtményeknek írták le a kortárs publikációk, és sokszor a modern filmipar is. Ám mindannyian tudjuk, hogy a hölgyeket kemény fából faragták, néhány asszonytól pedig egyenesen rettegtek még a sokat látott középkori harcosok, sőt uralkodók is.
Johannes Bücklert, más néven Schinderhannest a „német Robin Hoodként” emlegetik. Az utókor úgy festette le őt, mint egy szeretetre méltó gazembert, aki jó, sőt önzetlen okokból megszegi a törvényt, és ezáltal inkább szimbólummá vált, mint emberré. Azonban az ő története egy rablóvezéré, nem pedig egy hősé.
Régen születésnapi köszöntésként feladtak egy táviratot, és bediktálták a postáskisasszonynak a szöveget: „Isten éltessen sokáig!”. Ma ehelyett SMS-t küldünk így: „OMG, 2day?! Már majdnem elfelejtettem, LOL. Akkor HBD 2U. XOX”! Te érted ezt?
Az Árpád hídon történt balesetek és a gyorshajtások visszaszorítása érdekében a rendőrség minden rendelkezésre álló módszert bevet a közlekedésbiztonság növelése érdekében. Számítani lehet álló és mozgó autóból végzett ellenőrzésekre is a fixen telepített traffipaxok mellett.
Olyan állatokat gyűjtöttünk össze kvízünkben, amelyekről nem könnyű első olvasatra megállapítani, hogy vajon tényleg léteznek-e. Lehetsz az élőlények komoly szakértője, biztosra veheted, hogy pár kérdés zavarba fog hozni. Felkészültél?
Évtizedekig kihaltnak hitték az aranysakált, azonban ismét egyre jobban terjed hazánkban is. Az Agrártudományi Egyetem friss számokat közölt arról, mekkora populáció élhet Magyarországon. Utánajártunk annak is, veszélyes-e a jelenlétük.
Teljesen aláásta az árja felsőbbrendűség mítoszát az a Jesse Owens, aki az 1936-os berlini olimpián afroamerikaiként négy aranyérmet is szerzett. Hitler életében az atléta győzelme volt az a pont, amikor döntött: soha többé nem gratulál nyilvánosan egyetlen sportolónak sem.
Sokadik interjúján van túl, amire el tudom kapni legújabb rendezése, az El a kezekkel a Papámtól! sajtóvetítése után, mégis csillogó szemekkel, töretlen lelkesedéssel tud mesélni a Díványnak. Ahogy mondja, ezt a napot várta. Filmje az első magyar családi mozifilm, ami talán a legjobbkor jött ki, hiszen ha valamikor, most aztán igazán szükségünk van a varázslatra, még ha csak másfél óra erejéig is. Rendezésről, flow-ról, humorról és a töltekezésről is beszélgettünk Dobó Katával.
Sok versben szerepelnek olyan jellegzetes szavak, amelyekből ki lehet találni, hogy melyik költeményről van szó. Ez lesz a feladatod kvízünkben, menni fog?
Már több mint 21 ezren dolgoznak a Nyári diákmunka keretein belül. A programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló és vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek, akik 8 órás munkaidő esetén havi 266 és 326 ezer forint közötti összeget kereshetnek.
Álnevet sok író használt különböző okokból: de tudod, ki volt valójában P. Howard vagy Csokonai Lili?
A hónap egyik legszebb szabad szemmel látható együttállása lesz megfigyelhető este 10 óra után az égre tekintve: a Hold és az Antares csillag együttállása nyújt majd különleges látványt.
Idén nyáron úszkálhatunk a világraszóló sporteseményekben, melyeket, valljuk be, nem csak a sport szeretete miatt követnek annyian. Ahogyan sok a jóképű, izmos és ikonná híresülő sportoló a férfiak között, úgy a sportolónők közül is sokan meg lettek áldva a tehetség mellett még szépséggel is.