Offline

Offline cikkek

Az egyik első koncepciós per áldozata lett a magyar grófnő

Ha azt halljuk, 327 tanú tett vallomást, s van, aki 650 áldozatról számolt be, még mai léptékekkel is komoly perre gyanakszunk. Érthető tehát a több évszázados élénk érdeklődés, amely a vélt, vagy valós eseményeket övezte, főleg, hogy a vádlott egy magyar nemes asszony volt. De vajon elkövető, vagy inkább áldozat-e mindebben Báthory Erzsébet?

Emlékszel még, hol születtek híres költőink?

Talán te is emlékszel még azokra az időkre, amikor kitéve-betéve tudtuk, hogy az irodalom nagyjai mely településen látták meg a napvilágot. Sőt a legtöbbünket még azzal sem tudtak zavarba hozni, ha számonkéréskor a költőink, íróink születésnapjára kérdeztek rá. Noha kvízünkben utóbbira ezúttal nem vagyunk kíváncsiak, arra mindenképpen, hogy vajon tudod-e, a magyar irodalom neves alakjai hol születtek.

Reklámok régen: így hirdettek 150 évvel ezelőtt

A 19. század második felében terjedtek el Magyarországon az úgynevezett vizitkártyák. Ezek tulajdonképpen portrék voltak, amelyeknek hátoldalán a fotográfus rendkívül cirkalmas és ötletes grafikai megoldásokkal reklámozta saját műtermét – így hirdettek régen a fényképészek.

Eddig nem ismert állat lehet az emlősök igazi őse

A disznóhoz hasonlító ősállat a perm időszakban, vagyis körülbelül 250 millió évvel ezelőtt élt a Pangea szuperkontinensen. Agymérete már előrevetítette az intelligencia fejlődését. A kutatók 1997-ben fedezték fel a maradványait, amelyek alapján most olyan részletes 3D-s képeket készítettek, amik segíthetnek az emlősök evolúciójának jobb megértésében.

Ilyen volt az élet a háború előtti Magyarországon

Boldog békeidők. Így hívják az első világháborút megelőző időszakot, ami minden politikai nehézsége ellenére a magyar társadalom gyarapodását, kulcsfontosságú intézményeinek fejlődését hozta. De mégis volt akkor valami furcsa és megmagyarázhatatlan a levegőben.

Galamb, liliom, oroszlán: meg tudod mondani, minek a jelképe?

Akadnak olyan állatok vagy növények, amelyekkel kapcsolatban mindenki tisztában van azzal, hogy mit szimbolizálnak, ám olyanok is, amelyek kevéssé ismertek. Kvízünkben szimbolikájuk szempontjából köztudott és kevéssé ismert élőlényeket válogattunk össze. Felkészültél?

Kidobta Mozartot, a húga boldog szerelemben élt a zeneszerzővel

Wolfgang Amadeus Mozart és a Weber-család sorsa több ponton is összefonódott egymással. A híres zeneszerző előbb a négy lány közül nem későbbi feleségébe szeretett bele, hanem annak egyik idősebb nővérébe. Aloysia azonban kikosarazta – Mozartot csak évekkel később kerítette hatalmába a szerelem Constanze iránt.

Melyik országban laknak a legtöbben?

Mióta az internet a mindennapjaink részévé vált, kinyílt számunkra a világ. De vajon elég-e ez ahhoz, hogy tudjuk, bolygónk országai közül melyikben laknak többen és melyikben kevesebben a többinél? Teszteld kvízünkkel!

Ezek voltak Ferenc Ferdinánd utolsó szavai

Ma 110 éve gyilkolták meg Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst, ami az első világháború kirobbanásához vezetett. Bár a merénylők amatőrök voltak, a főhercegi pár védelmét ellátó szervek is annak bizonyultak.