Az ókor számos olyan megoldást hozott, amely a mai életünkre is hatással van, és bár nem a jelen állapotában, a légkondi is ezek közéjük tartozik.
A modern épületek minden igényt kielégítenek, de az ókorban is szembe kellett nézni nehézségekkel, amelyek között a magas hőmérséklet is szerepelt. Létrehozták hát a saját légkondijukat, amire több módszert is találtak, hiszen ahány ország volt, annyi megoldással próbálkoztak a gyötrő meleg ellen. Bár akkoriban nem volt elektromosság, sok esetben pont ez volt a lakók szerencséje, hiszen ma számos olyan épület van a világon, amelyeknek nincs nyitható nyílászárói, így egy áramkimaradás komoly gondot okozhat a melegben.
A hosszú idők során a trópusi, a szubtrópusi és a mediterrán területeken élőknek fel kellett venniük a harcot a meleggel, különösen azokon a területeken, ahol az ivóvíz sem állt korlátlan mértékben rendelkezésre.
Légkondi, ahogyan az ókorban csinálták
Számos megoldás akadt a régi időkben, amelynek oka az volt, hogy merőben más körülmények voltak, így a rendelkezésre álló lehetőségekből kellett kihozni a legjobbat – már ami az épületek hűtését illeti.
Sumérok: vastag falak, kis ablakok
A sumérok nagyjából hatezer évvel ezelőtt a mai Dél-Irak területén éltek. A forróságot már akkor is nehezen viselték a területen, így az építkezéskor ügyelni kellett arra, hogy visszatartsák a meleget. Ezt vastag falakkal és kis ablakokkal oldották meg, mely által hűvösen tudták tartani a belső hőmérsékletet. A vályoghoz és a sárhoz hasonló anyagból készült házak képesek voltak arra, hogy
nappal felvegyék, de át ne eresszék a hőt, éjszaka pedig leadják, ekképp fűtőrendszerként is használható volt.
Mivel az épületeket közvetlenül vagy szorosan egymás mellé építették, így még nehezebb dolga volt a napsugaraknak abban, hogy felmelegítsék a házakat. A kialakított kis utcák és terek árnyékosak voltak, így kényelmesen lehetett közlekedni a városban, és a levegő is járt a szűk utakon.
Ókori egyiptomiak: szélfogót alkottak
Az egyiptomiak máig ismeretlen módszerekkel oldottak meg problémákat, gondoljunk csak a múmiák balzsamozására, vagy éppen a hatalmas piramisok építésére. Miért pont a klímát ne tudták volna megoldani? Palotáikat jellemzően vastag kövekből építették, amelyek szigetelték a hőt, a lakóépületek pedig vályogtéglából készültek. Számos épület rendelkezett erkéllyel vagy terasszal, amely tökéletesen alkalmas volt arra, hogy a hűvösebb éjszakákat kint töltsék. Mindennek ellenére egyedülálló technikával hűtötték az épületeket, az úgynevezett mulqaf-elvvel, amely
az uralkodó széljárás felé néző magas falnyílásokat használja.
Ezek a nyílások felfogják a szelet, és lefelé irányítják, így segítve az épület hűtését. A beáramló szél légáramlást hoz létre, ily módon segít kiszellőztetni a hőt más nyílásokon keresztül. A mulqaf-elv a mai napig használatos a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában, és légkondicionálás nélkül is meglehetősen komfortos légkört teremt.
Kalifátusok: minden esőcsepp számít
A nyolcadik századi észak-afrikai és spanyolországi muszlim kalifátusok az épületek tervezésekor gondoltak az esővízre, és esővízgyűjtőket építettek, így felfogva a vizet. Az esőzésekből származó vizet a tetőn keresztül gyűjtötték össze, és ciszternákba irányították. Az esőt a tető és az udvarban lévő padló lejtése irányította, így eljuttatva az udvarok növényekkel borított részeire. Ezzel a módszerrel nemcsak növényeket lehetett locsolni, hanem a földet is hűtötték, miáltal a hőérzet javult.
Ősi pueblóiak: sziklafallal a meleg ellen
Az Amerikai Egyesült Államok délnyugati részén élő pueblóiak is a vályogtéglát és a követ részesítették előnyben az építkezéseknél, valamint akárcsak a sumérok, a kicsi ablakokat. Az alapozás megkezdése előtt gondoltak arra, hogy olyan helyre kerüljenek a házak, amelyeknek védelmet nyújtanak a sziklafalnak, és amelyek védve vannak a közvetlen napsütéstől. Ezt a napfényes tájolással oldották meg, így a déli fekvésű sziklák nyúlványai alá húzták fel otthonaikat. Ekképp az épületek a nap nagy részében árnyékban, és nyáron meglehetősen hűvösek, míg télen napfényt kaptak és hőt sugároztak, így melegebbek voltak, mint azt a külső hőmérséklet indokolta volna.
Maják: a tartogatók
A maják is az esővízben látták a lehetőséget, ám ők nemcsak összegyűjtötték, hanem tárolták is a csapadékvizet, amivel átvészelhették a száraz évszakot. Az ősi maja városok már vízvezetékek segítségével gyűjtötték a csapadékot, majd ciszternákba vezették későbbi felhasználásra. Akárcsak a kalifátusok esetében, a víz alkalmas volt locsolásra, a talaj hűtésére, valamint fürdésre is, ugyanis a maják arra is gondoltak, hogy különböző növényekkel tegyék tisztábbá az összegyűjtött vizet.
Az ősi kultúrákban tehát a titok az építkezésben, az alapanyagokban, valamint a tájolásban rejlett, és persze abban, hogy a vizet nem pocsékolták, hanem felhasználták. Bár a modern ember igényeinek nem feltétlenül kielégítőek a vályogtéglából épült kezdetleges, vagy épp szikla alatti épületek, iránymutatásként érdemes fejben tartani, hogy hogyan védekeztek a meleg ellen annak idején.
Nemcsak építkezni tudtak azonban az ókorban, hanem műteni is – olvasd el, hogyan!
