Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nem is gondolnánk, egy ma már ennyire természetesnek tűnő „apróság” megszületése milyen komoly társadalmi és kulturális változásokat idézett elő az emberiség történetében. Ma már könnyű belátni, miért tartják tehát egyesek a tűz és a kerék után az első öt legnagyobb felfedezés egyikének a szemüveget.
Amikor egy 21. századi ember hirtelen makacs fogfájással szembesül, bele sem mer gondolni abba, milyen lehetett az élet sürgősségi szájsebészeti ellátás nélkül. Aztán felkapja az orrára a szemüvegét, és okostelefonjával szörfözve a neten azonnal kiolvassa a megoldást a problémájára. Sokáig azonban negyven felett már olvasni sem tudtak eleink, nem hogy érintőképernyős okoseszközt bogarászni.
A szemüveg történetének kezdetei
Az ókorban, szemüveg híján, a „szemüveges korba” érő emberek úgy igyekezték enyhíteni tudásszomjukat, hogy rabszolgákkal próbáltak felolvastatni maguknak, de ennek nehézségeiről már a Krisztus előtti században maga Ciceró is sokat panaszodott. Néró valamivel később már a némileg átlátszó, zöld színű kövekhez fordult, hogy szemét óvja, a látványt pedig javítsa. Ezt tette sok más római császár is, akik úgyszintén smaragdköveken keresztül gyönyörködtek a gladiátorharcokban, ezzel tovább emelve a látvány fényét.
Nagy lépés a szemüveg evolúciójában
De onnan még mindig legalább ezer évet kellett várni, mire az arab csillagász, tudós Al-Hajszam – más forrásokban Ibn al-Heitam vagy Alhazen – az első ezredforduló táján lejegyezte a csiszolt üveg nagyító hatását. Tanulmányát, az Optika könyvét, Isaac Newton könyvéig a fizika történetének legnagyobb hatású alkotásaként tartják számon. Előtte úgy vélték, maga a szem az, ami fényt bocsát ki, Al-Hajszam azonban művében már azt is kifejti, hogy
az üveggömb részei optikai nagyításra alkalmasak.
A könyvet 1240-ben lefordították latinra, s közben, az 1200-as évek második felében egy angol származású fizikus, Roger Bacon is leírta a lencsék nagyítóképességét, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy Alessandro di Spina nevű firenzei mester nagyítólencsét készítsen. Így a 13. századi olasz szerzetesek már ennek a félgömbölyű lencsének a segítségével nagyították az olvasásra szánt szövegeket.
Ez a szöveg fölé tartott, olvasókőnek nevezett lencse kvarcból, vagy a berill nevű hegyikristályból készült, melynek emlékét azóta is őrzi a szemüveg német elnevezése, a Brille.
Úton a maiak felé
Innentől egészen odáig, míg az 1850-es években kialakultak a mai szemüvegek elődjeiként szolgáló száras szemüvegek, nagy szerep jutott a Velence mellett fekvő Murano szigetének, mely komoly titkok őrzője volt az 1300-as években. Kizárólag az ottani üvegművesek, vagyis cristallerik ismerték a látásjavítóhoz kellő fehér üveg gyártásának titkos szabályait, melyeknek kiszivárgtatásáért akár halálbüntetés is járhatott. De fontos állomás volt az is, amikor 1604-ben Johannes Kepler lejegyezte a szemüvegek működési elvének tudományos magyarázatát, ahogyan az a mozzanat is, amikor Benjamin Franklin bifokális szemüveget kezdett viselni.
Ezt akkor még úgy érte el, hogy két elvágott fél lencsét erősített egymásra egy keretbe foglalva.
A két lencse eltérő törőerejének köszönhetően a felsővel távolra látásán javított, az alsóval az olvasást könnyítette. Ennek az 1784-es modellnek az emlékére hívják a mai napig a bifokális lencsét Franlkin-lencsének is. Kevéssel ezután pedig, az 1800-as évek elején vált a szemészet az orvostudomány önálló szakágává, és 1911-ben Allvar Gullstrand Nobel-díjat is kapott a szem fénytörésének vizsgálataiért. Ekkor azonban már létezett Jénában Carl Zeissnek és két társának az az üzeme, amely ipari szinten foglalkozott a lencsecsiszolással. Munkásságuknak hála, a szemüveg immár széles körben is el tudott terjedni.
Tartalomhoz a forma
A kezdetben fába illesztett, középen szegecsekkel összeerősített keretet így váltotta fel az idők során az ólom, majd a vas, az ezüst és a bronz, de a bőr, a teknőspáncél és a bálnaszila szemüvegszárak is. Persze a látásjavító lencsék formailag is nagy eltéréseket mutattak:
az 1700-as évek elején a monokli dívott az angol és német társadalom elitjének köreiben, később az úgy nevezett lornyon vette át a helyét, amelyet egy nyél segítségével lehetett a szemek elé tartani.
Ezután pedig igen népszerű lett az orra csiptethető cvikker is, amíg a ma divatos szemüveg el nem nyerte méltó helyét a látásjavító eszközök sorában.
Ha érdekel, milyen keretek számítanak ma a legdivatosabbnak, nézd meg ezt a galériánkat.
