Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Bár minden bizonnyal szívesen legeltetnénk szemeinket egykori erődítményeinken, ahogy teljes dicsfényükben fürdőznek, a várrekonstrukció nem egyszerű folyamat. Több nemzetközi szerződés is szabályozza, mit és hol lehet visszaépíteni. A magyar várak sanyarú történelmünk okán kiemelten nehéz helyzetben vannak, azonban egyes szakemberek azon dolgoznak, hogy minél többet újra láthassunk belőlük.
A nemzetek történelmi emlékezete akarva-akaratlanul függ épített örökségüktől is, azonban a modern műemlékvédelem szabályozza mindazt, amit láthatunk az európai országokat járva. Hazánk hányattatott múltja miatt kiemelten nehéz helyzetben van, hiszen számtalan háborús esemény alakította mindazt, ami ránk maradt eleinktől. Szerencsére a digitális lehetőségek adottak, így legalább videón láthatjuk, miként nézhettek ki a középkori magyar várak fénykorukban.
Hosszú évszázadokon keresztül figyelhette a várak és erődítmények iránt érdeklődő, történelemszerető magyar közvélemény, ahogy lassan az enyészetté válnak a törökök elleni harcban vagy az osztrák-magyar időszak során megsérült, illetve szándékosan megsemmisített magyar várak. A 20. században pedig már nemzetközi charták is szabályozták, mit és milyen formában szabad megőrizni az utókornak, és mi az, amit vissza lehet építeni a történelmi hűségre hivatkozva.
A magyar várak helyzetét a nemzetközi szerződések szabályozták
A műemlékvédelmi hatóságoknak nem volt könnyű feladata az 1900-as évek második felében, Míg egy oldalról a Velencei Charta kötötte meg a kezüket, másfelől a lelkes, hazafias érzelmek újbóli fellángolása követelte az épített örökség, a várak, kastélyok és egyéb műemlékek felújítását.
A Velencei Chartát a műemlékvédelemmel foglalkozó építészek és szakemberek 1964. május 25. és 31. között Velencében tartott II. nemzetközi kongresszusán szövegezték, és fogadták el. Megalkotásában 45 ország szakemberei, köztük a szocialista államok képviselői, így Magyarország is részt vett.
Mielőtt azonban az elfogadott szabályokkal kapcsolatos dilemmákat és a később született egyezségeket számba vennénk, érdemes leszögezni, hogy maga a műemlékvédelem korántsem tekint vissza olyan múltra, mint gondolnánk. Az épületekre az emberiség funkcionalista szemlélettel tekintett viszonylag hosszú időn keresztül, ha betöltötték szerepüket, bizony sorsukra hagyták őket.
A várakat tekintve ez azért is fontos, mert a hadviselés is átalakult az évszázadok során, a kőből épített, sokaknak védelmet nyújtó erődítményeknek egyre kevésbé vették hasznát, így fenntartani sem volt értelme őket.
A várak kövei más célra kellettek
Ezért alakulhatott úgy, hogy a török kori harcok során sérült várak egy részét már nem építették újjá, vagy éppen később hanyagolták el a maradék felújítását. Mire a műemlékvédelem ráeszmélt arra, hogy bizony ezek az épületek kordokumentumok, egyes vidékeken lassú pusztulás lett a sorsuk.
Mindeközben a köveket s mindent, ami mozdítható volt, elhordták, szerves részévé váltak a mindennapoknak, otthonok felépülését segítve töltötték be védelmi funkciójukat, miközben a falak egyre kisebbek és védtelenebbek lettek. A műemlékvédelem a 20. század közepén kezdett igazán elfogadottá, tudománnyá, szakmává válni.
Ekkorra Európa jelentős része túl volt a török hódoltságon, számtalan országközi, akár száz évig tartó konfliktuson és két világháborún. A keleti felét egy internacionalista, a nemzeti identitást elutasít hatalom uralta. A Velencei Charta pedig megalkotásától kezdve a század végéig irányadó volt az azt elfogadó nemzetek számára világszerte.
A szerződés értelmében mindent annak megfelelően kellett meghagyni, illetve konzerválni, ahogy az ránk maradt.
Ez részben az öncélú rekonstrukciók ellen íródott, hazánkban is volt már arra példa, amikor a második világháborút követően a budai Vár elnyerte jelenlegi formáját, hogy az építkezés idején regnáló hatalom a saját szája íze szerint az általa képviselt irányvonalon épített újjá. Hosszú évtizedekig megakadályozta viszont azt, hogy eredeti pompájukban álljanak a magyar várak.
A várépítés a 21. században újra elkezdődött
2000-ben a Krakkói Charta iránymutatásai szerint az állagmegóvás mellett szerepet kaphatott a különböző stílusok és korok egymásra rétegződését bemutató rekonstrukció lehetősége is. Ennek köszönhetően egyre több hazai vár épült újjá, s telt meg tartalommal, erre az egyik legelső példa Sümeg, illetve Nagyvázsony vára volt amelyeket Papp Imre várkapitány és üzemeltető már a 2000-es évek elején elkezdett rekonstruálni.
Digitális rekonstrukciónak köszönhetően élvezhetjük újra a várainkat
S bár egy vár teljes helyreállítása hatalmas feladat, ráadásul Magyarország területén közel kétszáz, jelentősebb erődítmény állt az elmúlt évszázadok során – a kisebbekről nem is beszélve –, valószínűleg azt nehezen érhetjük meg, hogy kézzelfoghatóan mindet eredeti pompájában csodálhassuk meg. A technika azonban varázslatos tudomány, és számítógépes módszerekkel egyre többen rekonstruálják digitálisan a középkor legnevezetesebb emlékeit. A számítógépes videóknak köszönhetően különböző korszakok során nyerhetünk bepillantást a magyar várakba, és szinte csak a képzeletünk szabhat határt annak, hogy több száz évvel ezelőtt élő eleink szemével láthassuk az akkori Magyarország legnagyobb építményeit.
Ide kattintva a nyolc – számunkra – legkedvesebb magyar várral ismerkedhetsz meg.
