A középkor leggusztustalanabb munkája: aki vállalta, élete gyökeresen megváltozott

Olvasási idő kb. 3 perc

Ez a munka elengedhetetlenül fontos volt a középkorban, viszont olyannyira gusztustalannak tartotta mindenki, hogy nagyon kevesen voltak hajlandók végezni, és aki erre adta a fejét, nem is élhetett akárhol.

A középkorban a csatornázást hírből sem ismerték még: a vízöblítéses vécé feltalálása a 16. századra tehető, elterjedni viszont csak a 19. században tudott. A középkori illemhelyek gyakorlatilag a gravitációra bízták a szó szerint piszkos munkát: ami lepotyogott a lukon, az egy pöcegödörbe hullott.

Ezért volt olyan megvetett ez a munka

Ilyesmi természetesen ma sem teljesen szokatlan: a kerti illemhelyek, ne finomkodjunk, budik még Magyarországon sem mennek annyira ritkaságszámba, mint amennyire az a fővárosból vagy egy nagyvárosból szemlélve tűnhet. A nagy különbség abban van, hogy míg manapság, ha megtelik a pöce, megfelelő díjazás mellett kihívható a szippantós, aki – jó eséllyel egy átalakított IFA-val – néhány perc leforgása alatt átpumpálja annak tartalmát járművébe, és remélhetőleg teljesen szabályszerű módon szabadul meg attól. Vannak még Budapestnek is olyan területei, ahol bár a házakat vízöblítéses toalettel építik, a csatornázás nem megoldott, így szintén szükség van a szippantósra – de vajon mit tettek a középkor emberei, akik még nem hívhattak ilyenkor senkit?

Ami itt lepottyant, attól meg kellett szabadulni, legyen bármilyen gusztustalan is
Fotó: dirkbaltrusch / Getty Images Hungary

Nos, ha nem is járművel, hanem legfeljebb szekérrel, de már ekkor is léteztek latrinatisztítók.

Ezek a férfiak magukra vállalták a piszkos munkát: lapátokkal, vödrökkel gyűjtötték össze a fekáliát és egyéb szennyet, majd a városok falain kívüli területekre szállították azt.

Volt, ahova többévente hívták őket csak

A folyamat egészen pontosan a következőképp festett. A kastélyokban, erődökben található illemhelyeket használók szalmával tisztították meg magukat, esetleg egy vödör vizet is zúdítottak a vécébe dolguk végeztével. Ezek a helyiségek vagy egészen az épületek szélén voltak, így minden emberi melléktermék a falakon kívülre hullott, vagy – ha nagyobb épületekről volt szó – egy közös pöcegödörbe vezető hálózattal voltak összekötve. Angliában nagyon sok erőd nemes egyszerűséggel a Temze vizébe eresztette a szennyet: nem csoda, hogy ekkoriban annyi fertőző betegséget terjeszthetett a folyóvíz is.

Idézőjel ikon

Léteztek nyilvános toalettek is, amelyek hasonló megoldásokat alkalmaztak: az összes megoldás közös jellemzője volt, hogy a nedvesség elszivárgott a pöcékből, így megszilárdult salakanyaggal kellett megküzdeniük a latrinatisztítóknak.

Munkájukra időről időre mindenképp szükség volt, de nagyobb kastélyoknál előfordulhatott, hogy csak néhány évente hívták ki őket, mivel a pöce folyamatosan szikkadó, ezáltal összeeső tartalmát jótékonyan nyelte el a nagy gödör.

Kellettek a segédek is a tisztításhoz

A munka végzetével így szállították el az ürüléket a latrinatisztítók
Fotó: Wikimedia Commons

A latrinatisztítók munkájukat az éjszakai órákban végezték, este kilenctől hajnali ötig dolgozhattak. Általában csapatban tettek eleget feladatuknak: egy ember a pöce mélyén lapátolta vödörbe az ürüléket, egy vödörrel húzta fel azt a felszínre, a többiek pedig szekérre hordták a vödrök tartalmát. Nem csak egészségügyi veszélyei voltak ennek a típusú munkának: gyakran előfordult az is, hogy az ellenség a várakba a pöcéken keresztül próbált meg bejutni, így a takarítók feladata volt az is, hogy ha az ürülék eltávolítása közben támadókat észlelnek, akkor elkergessék azokat.

Gyakorta előfordult az is, hogy a latrinatisztítók tanoncaikat is magukkal vitték: ők általában fiatal fiúk voltak, akiknek azt is feladatul adták, hogy a pöcébe torkolló csőszerű járatokat is tisztítsák meg a szennyeződésektől. Ha nagyon nagy szerencséje volt egy latrinatisztítónak, akkor a vécébe esett értékeket, esetleg ékszereket is találhatott és megtarthatott, de a valódi üzletet az jelentette, hogy mezőgazdasággal foglalkozóknak adta el az ürüléket, melyet ők trágyaként hasznosítottak a későbbiekben.

Nemcsak gusztustalan, de veszélyes is volt

Nagy szükség volt rájuk, de megvetették őket
Fotó: Wikimedia Commons

A szolgáltatásért nem is mindig pénzt fizettek a várurak: ha igen, akkor az Angliában például két shilling volt, ami mai értéken nagyságrendileg 33 ezer forintnak felel meg: nem túl busás fizetség a mocskos és veszélyes szolgáltatásért. 

Volt, aki pénz helyett gyertyaviasszal vagy brandyvel látta el a latrinatisztítókat.

Mindez a munka nehéz mivolta miatt ma nem tűnik túlzottan fairnek. A mindenféle szellőztetés nélküli pöcegödrökben dolgozó férfiaknak mások akár többéves ürülékét kellett kezelniük, veszélyeknek kitéve – volt olyan latrinatisztító, aki belezuhant egy elrothadt tetejű pöcébe, így lelte szörnyű, fulladásos halálát. Részben a fertőzésektől tartva nem is engedték a városokban bárhol élni az ilyen típusú munkákat végzőket, miközben ők egészségüket kockáztatva tették élhetőbbé a várakat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.