Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A legenda szerint Mary Wollstonecraft Shelley angol írónő, a Frankenstein szerzője férje halála után sem tudott teljesen elszakadni a férfitől. Ragaszkodása és szerelme olyan cselekedetre ragadtatta, amit ma már elképzelni sem tudunk. A korabeli elbeszélések szerint az írónő hazavitte és otthon őrizte néha férje szívét.
Mary Shelley életét számos tragédia és trauma árnyékolta be gyermekkorától kezdve. A műfajalkotó írónőnek így volt honnan témát és ihletet merítenie a sötét, már-már hátborzongató meseszövéshez.
Megszöktek, hogy egymást szerethessék
Mary Wollstonecraft Godwin 1797-ben született. Édesanyja, aki maga is írónő volt, azonban fiatalon életét vesztette, miután lánya születését követően néhány nappal belehalt egy fertőzésbe. Mary így édesanya nélkül nőtt fel. Édesapja, aki egy elismert újságíró és politikai filozófus volt, felesége halála után néhány évvel újraházasodott. Az új feleség azonban nem találta meg a közös hangot Maryvel, akit éppen ezért két évre Skóciába küldtek.
Mary itt jegyezte le először a saját maga által kitalált, elképzelt fiktív történeteket.
Egy angliai látogatás során, az édesapja otthonában találkozott első alkalommal Mary Percy Bysshe Shelley-vel. Vonzalmuk egymás iránt kölcsönösnek bizonyult annak ellenére, hogy Shelley nős volt, sőt mi több az asszony, Harriet Westwood is ott tartózkodott azon az összejövetelen, ahol a fiatal lány és a költő megismerkedett. Szerelmük azonban nem bontakozott ki azonnal. Mary visszatért Skóciába, és csak két év múlva utazott ismét Angliába, ahol újra találkozott a költővel, akival ekkor már szerelembe estek. Azért, hogy románcuk beteljesedhessen, a fiatal pár Európába szökött. Shelley a felesége, Mary pedig az édesapja haragja elől menekült.
Miután a pár mindkét tagja a szabadszellemű gondolkodás híve volt, a kezdetektől nyitott kapcsolatban éltek, úgy gondolták, bármelyikük szerethet mást is, és haladó gondolkodóként mindketten vegetáriánus étrendet követtek, mert a húsfogyasztást természetellenesnek és egészségtelennek gondolták.
A véletlen műve, hogy megszületett Frankenstein
A szökést követően nem sokkal Mary teherbe esett, de a baba koraszülött volt, és néhány nappal a világra jövetele után meghalt. Egy év múlva azonban megszületett a pár első közös gyermeke, akit Mary édesapja után Williamnek nevezett el.
A Tambora vulkán kitörése miatt 1816-ban a természeti katasztrófa szürke ködfátyollal borította be az eget, ami a hétköznapokat is komorrá, szomorúvá tette. A letargia, a lehangoltság nyomasztó érzése elől a család, Shelley szeretőjével, Claire Clairmonttal együtt Genfbe utazott, ahol egy barátjuknál vendégeskedtek. Itt a társaság germán eredetű szellemhistóriákkal szórakoztatta egymást, majd Byron ötletére egy történetíró versenybe kezdtek.
Ebben a felettébb furcsa és kifejezetten nyomasztó légkörben született meg Mary képzeletében Viktor Frankenstein alakja, amit az ekkor még mindig csak 18 éves szerző rémálma inspirált.
Egymást követték a tragédiák
A szörny alakja és a hozzá fűződő történetek olyan izgalmasra és érdekesre sikerültek, hogy Percy arra biztatta feleségét, írjon újabb és újabb történeteket. Az alkotást azonban újabb családi tragédiák árnyékolták be. Mary apja második házasságából született egyik féltestvérének és Percy első feleségének tragikus hirtelenséggel véget ért az élete. Az események jelentős mértékben hátráltatták az írást, így Marynek két évébe telt, mire be tudta fejezni a könyvet, ami napjainkban Frankenstein, avagy a modern Prométheusz címet viseli, és amely egy olyan új irodalmi műfajt teremtett, ahol a tudományos és a fantasztikus elemek keverednek.
Mary aggódott a könyv fogadtatása miatt, ezért 1818-ban név nélkül jelent meg a regény.
A mű sikeres lett, ám az élet nem volt kegyes a családdal. A házaspárnak időközben született egy másik gyermeke is, de nem sokkal később meghalt, ahogyan testvére, William is. A két elvesztett gyermek után megszületett egy harmadik is, aki szerencsésen megélte a felnőttkort.
Nem csak férje szíve lapult az íróasztal fiókjában
A rengeteg csapás ellenére még mindig tartogatott tragédiát a sors Mary számára. Ez pedig férje elvesztése volt 1822-ben. Percy épp az óceánon vitorlázott, amikor viharba keveredett, és életét vesztette a toszkán partoknál. Amikor a víz partra vetette a holttestét, az akkori karanténtörvényeknek megfelelően a férfi földi maradványait elhamvasztották, ám csodával határos módon Percy szíve nem lett a lángok martaléka. A legenda szerint a kísértetiesre sikeredett búcsúztató végén az ekkor még csupán 25 éves Mary magához vette néhai férje szívét, amit aztán élete végéig a fiókjában őrzött. Bár vannak, akik vitatják ezt az anekdotát, ugyanis egyesek azt állítják, hogy Mary a férje veséjét, nem pedig a szívét őrizte meg, és mivel a Percy haláláról és temetéséről szóló legnépszerűbb beszámolók egy gótikus fikciós írócsoporttól származnak, néhányan azt feltételezik, a szerzők költői túlzásba estek, és eltúlozták az események egyes részleteit.
A történészek azonban azt állítják, nem kizárt, hogy Mary Shelley megőrizte férje valamelyik belső szervének maradványait. Ez akkoriban, vagyis a 19. század elején ugyanis nem volt szokatlan. Sőt a viktoriánus Angliában viszonylag elterjedt szokás volt a halott rokonokkal fényképezkedni vagy az elhunyt haját tartalmazó ékszereket készíteni.
A fájdalom és a megpróbáltatás ellenére Mary nem hagyta abba az írást. Néhány évvel férje halála után számos könyvet publikált, és gondozta egykori kedvese és édesapja írásait.
Idősebb korában egyetlen gyermekével és annak családjával élt. Az írónővel végül agytumor végzett. Hagyatéka azonban tartogatott még némi meglepetést a családjának. Mary íróasztalának fiókjában nem csupán férje épen maradt szívét találták meg, hanem azokat a hajtincseket is, amelyeket elhunyt gyermekeitől őrzött emlékként.
Ezért marad örök rejtély, hogy vajon tényleg felesége csalta-e tőrbe William Shakespeare-t.
