Lányi Hedvig három éven át, 1907-től 1910-ig volt Kosztolányi Dezső szerelme. A költő, amikor megtudta, hogy távollétében Hedvig más fiúk udvarlását is fogadja, magánkívül volt, végül pedig családjaik is megszakították egymással a kapcsolatot.
„… a földhöz vágom a bánatot és – álmodok rólad. Álmodok, ahogy szoktam, mikor egyedül vagyok. Tengereken, messze idegen, aranyos tengereken csónakázom veled. És velem vagy mindenütt. Olaszországban, Párizsban, havas hegyeken és sötét, olajfaillatos völgyekben. Kicsoda vagy te, hogy ily könnyű vagy? Könnyű és karcsú, mint a fecske. Te fecskelány!” – írta a szerelmes, 23 éves Kosztolányi Dezső egy nagyon fiatal, „jó házból való úrilány”-nak, Lányi Hedvignek 1908-ban. Ki volt ez a kamaszlány, aki olyannyira megigézte az akkor már befutott költő és újságíró Kosztolányit, hogy amikor szerelmük véget ért, még köztiszteletben álló családjaik is összevesztek?
„Barna haja van, de az mindig a homlokára esik”
1907. június 2-án a két szabadkai születésű unokatestvér, Brenner József (írói nevén Csáth Géza) és Kosztolányi Dezső tiszteletét tette a szabadkai zeneiskola nagy műveltségű igazgatója, Lányi Ernő házában. Kosztolányi magával vitte frissen megjelent, első verseskötetét, a Négy fal közöttet, és a tiszteletre méltó igazgatónak ajándékozta. A lányokra, az 1891-ben született Saroltára és különösen a tizenhárom éves Hedvigre inkább Csáth tett mély benyomást: utóbbi naplót vezetett, amelyben feljegyezte ezt a látogatást. Kosztolányi szerinte
„érdekes ember: magas, kék szemű, barna haja van, de az mindig a homlokára esik, nem áll olyan szép simán, mint a Jóskáé.”
„Jöjjön, kislányka, beszélgessünk egy kicsit”
A Lányi, a Brenner és a Kosztolányi-család a szabadkai művelt polgárság „krémjéhez” tartoztak, gyakran jártak össze. Lányi Hedvig, mint féltve őrzött kamaszlány, természetesen nem maradhatott kettesben a fiatal, fővárosban élő újságíró-költővel, aki már szerelmi tapasztalattal is rendelkezett – igaz, ezeket leginkább kokottoktól, kuplé-énekesnőktől és nyilvánosházakban szerezte. Mindenesetre fél évvel az első találkozás után, egy karácsonyi uzsonna alkalmával a Didének becézett Kosztolányi félrehívta: „Jöjjön, kislányka, beszélgessünk egy kicsit.” Az ebédlő támlás díványán Kosztolányi elárulta, hogy „Pesten annyi színésznőt és mindenféle nőt ismert, de egy olyan szépet sem látott”, mint Hedda, akinek szerelmet is vallott.
Titkos üzenetek, tiltott találkák
Ezután titkos levelezés kezdődött kettejük között. Kosztolányi vagy poste restante küldte jeligés leveleit, vagy egy másik unokatestvérét, Brenner Dezsőt (írói nevén: Jász Dezső) kérte meg a rajongó szerelmes levelek kézbesítésére. Máskor virágot vagy verset küldött (Lányi Hedvig ihlette többek között a Már néha gondolok a szerelemre című költeményét); írt Budapestről, a kávéházból; Párizsból, Brüsszelből. Amikor szülővárosában, Szabadkán tartózkodott, mindent elkövetett, hogy titokban találkozzanak: előfordult, hogy Hedvig fejfájásra hivatkozva hamarabb eljött a miséről, majd az erdőbe sietett, ahol Kosztolányi várt rá. „Nagyon szeretek hintázni, és Dide jól meghintáztatott. Csak úgy repültem a levegőben.
Egy padon pihentünk aztán és csókolóztunk. De jött egy öreg bácsi és igencsak megnézett bennünket.
Megijedtem, hogy mégsem illik itt kettesben szerelmeskedni.”
Kosztolányi és más udvarlók
Kosztolányi természetesen nem számolt be budapesti és párizsi kalandjairól különböző táncosnőkkel és utcalányokkal – ugyanakkor levelei szerint várta Lányi Hedvig nagykorúságát, amikor is feleségül veheti.
A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a lány – eléggé el nem ítélhető módon – más, korban hozzáillő fiúkkal is szóba állt, uram bocsá´ táncolt.
Egyikük éppen Brenner Dezső, Kosztolányi unokatestvére volt, aki a leveleket is szállította. Ha hinni lehet Jász naplójának, egyszer meg is csókolták egymást, miközben az alkalomhoz nem éppen illő Requiemet játszottak négykezesként… A 14 éves Hedda maga sem tudta, mit érez a szabadkai lovagok némelyike iránt: már éppen azon tanakodott a naplójában, hogyan vallja be Kosztolányinak, hogy az egyik fiú, Szoták Árpád nem közömbös számára (annak ellenére, hogy Kosztolányit szereti), amikor megtörtént a baj.
„Azt mondta, gyalázatos, bűnös, átkozott hisztérika vagyok”
Szoták Árpád ugyanis nem sokkal korábban még Kosztolányi húgát, a nem éppen csinos (a Pacsirta modelljéül is szolgáló) Mariskát kísérgette, s amikor „átpártolt” Heddához, a hoppon maradt lány beárulta bátyjánál Hedda „csalfaságát”. Később azzal vádolta Heddát, hogy az éppen Szabadkán vendégszereplő Kabos Gyulával sétált a színház előtt, majd eltűnt vele.
A botrány akkor robbant, amikor – valószínűleg ismét Mariska mesterkedéseinek köszönhetően – Kosztolányi 1910 májusában megszakította olaszországi utazását, és hazautazott Szabadkára.
„Fel volt háborodva, okolta a szüleimet, a neveltetésem. Azt mondta, gyalázatos, bűnös, átkozott hisztérika vagyok.
[…] Megrémültem, sírtam, s bevallottam Kisdezsőt. Megmutattam három levelét. […] Másnap folytatódott. Mint a tébolyult, haragosan és kétségbeesetten vallatott. Elment Dezsőhöz, ott újabb adatokkal rémisztgették. […] S hogy egészen megfulladjak, a Szoták-ügy is kiderült. Meghalok” – vázolta a helyzetet naplójában Lányi Hedda, aki szörnyű bűntudattól szenvedett a történtek után, annál is inkább, mert a botrány eredményeképpen a családok is összevesztek. Csak jóval később, felnőtt fejjel jött rá, hogy voltaképpen nem követett el semmit:
„azt hittem, ez egy komoly csalás volt, pedig hát mi volt, egy fiú kísérgetett, egy diák egy diáklányt”
– mondta el egy interjúban.
A szerelem után
A szakítás után Lányi Hedvig 1912-ben leérettségizett, s – amint az Ellenzék című lap be is számolt róla – az orvosi pályát választotta. (Az, hogy egy lány érettségi vizsgát tegyen, majd orvosi pályára lépjen, a korszakban egyáltalán nem volt megszokott: a témáról itt írtunk részletesebben.) Fogorvos lett, majd férjhez ment: előbb dr. Márton Adolf felesége lett, majd 1927-es válásuk után Retteghy Béla jogásszal házasodott össze. Ez a házassága tizennégy év után, Retteghy Béla halálával ért véget. Kosztolányival utoljára a hatos villamoson találkozott:
„nekem, a fogorvosnak panaszkodott betegségéről. Azonnal sejtettem, hogy gyógyíthatatlan Désire. Nagyon szomorú volt ez a találkozás.”
Az 1960-as évek végén az immár idős Hedda Dévavári (Dér) Zoltán szabadkai újságíró-irodalomtörténésznek kezdett beszélni Kosztolányihoz fűződő ifjúkori kapcsolatáról, amelyből Dér Fecskelány címmel írt dokumentumregényt, a lány naplója és Kosztolányi levelei felhasználásával. 1981-ben a 88 éves Lányi Hedvig budapesti, Madách téri otthonában szintén neki vallott arról, hogy nem bánta meg sem a Kosztolányi-szerelmet, sem azt, hogy ebből végül könyv született:
„Nem hogy nem bántam meg, hanem az eltemetett emlékeket életre keltette és visszahozta a fiatalságomnak azokat a legszebb, leggyönyörűbb éveit, amelyeket ez a szerelem színesített meg.
Azóta sok-sok fejezete volt az életemnek, egy házasság, egy drága fiú, akivel még ennyi idő után is együtt élek. Az első rosszul sikerült házasság volt, majd jött a másik, amely csak tizennégy évig tartott, mert meghalt az, akit szerettem. Aztán jött a magány, az öregség, a felelősség a családért. Ma már felnőtt unokáim vannak, sőt három dédunokám, ezek szereznek nekem még örömet, s olyankor boldog vagyok, mikor velük vagyok, őket látom, de a fiatalságomat Kosztolányi Dezső szerelme tette felejthetetlenné.” Lányi Hedvig aranydiplomás orvosnő 1984-ben, 90 éves korában hunyt el. (Az idézetek és a cikk fő forrása Arany Zsuzsanna a szövegben linkelt tanulmánya.)
Ha szívesen megnéznéd Kosztolányi ifjúkorának helyszínét, Szabadkát, ezt a cikket ajánljuk.
