A tanún ma már mosolygunk, mert az iszonytatóan savanyú magyar narancs komikus, ám a filmben is megjelenő fekete, elfüggönyözött ablakú autók, amelyek időről időre feltűntek, ha “a rendszer ellenségét” kellett eltávolítani, nagyon is valóságosak voltak, ahogy az is, hogy az ÁVH emberei éjszaka vagy hajnalban törtek az emberekre, legszebb álmukból ébresztve fel őket, és rettegésben tartva mindenkit, hogy mikor szólal meg a csengő és mikor történik valami visszafordíthatatlan.
Ha váratlan látogatónk érkezik, akkor is összerezzenünk, ha megszólal a hangos berregés, ám az 50-es években ténylegesen volt mitől rettegniük az embereknek, így nem véletlen, hogy ebből a korszakból származik a csengőfrász kifejezés is.
Mindenki félt az ÁVH-tól a Rákosi-diktatúra idején
A Rákosi-korszak a kommunista diktatúra egyik legsötétebb időszaka volt, és mivel a hatalom birtokosai sokakban ellenséget láttak, így azok, akik kritikusak nyilvánultak meg a rendszerről, vagy legalábbis rájuk lehetett ezt sütni bármilyen kreált indokkal, azokra borzalmas sors várt.
A félelem olyan erő, amely, ha átitatja a mindennapjainkat és beférkőzik a bőrünk alá, akkor meghatározza a gondolkodásunkat. Idézzük fel egy pillanatra Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, amely ugyan nem szó szerint a rémületről szól, mégis ott van benne a mindent átitató szorongás:
“az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
meg abban,
megállt a kapualjban; ”.
Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH), amely 1948 szeptemberében alakult meg, és egyetlen célt szolgált: hogy a “rendszer ellenségeit” kivonja a forgalomból, miután hosszú időn át kínozta, verte és vallatta őket. Az ÁVH a megalakulásakor a Belügyminisztériumhoz tarozott, de néhány hónappal később független szervezetté vált.
Ez azt is jelentette, hogy a hatóság munkája még megfoghatatlanabb, és ezáltal még ijesztőbb lett. Akit beidézett az ÁVH, és el is ment érte, annak megpecsételődött a sorsa.
A csengő hangja egyet jelentett kínvallatással Rákosi idején
Egy idő után már idézést sem küldött az ÁVH, csupán begyűjtötte az embereket. Ezt A tanúból is jól ismert, fekete, lefüggönyözött kocsikkal, a szovjetek csodaautójaként is ismert GAZ-M20 Pobjeda gépjárművekkel tették. A sötétben, az éjszaka leple alatt. Ha ilyenkor szólalt meg a csengő, az volt minden ember rémálma – nem véletlen, hogy a csengőfrász szó megszületett.
Tökéletesen magában hordozza azt a zsigeri félelmet, amit az emberek akkor éltek át, amikor késő éjszaka vagy hajnalban megjelentek az ÁVH ügynökei, és addig nyomták a csengőt és verték az ajtót, amíg valaki ajtót nem nyitott. Aztán fogták és begyűjtötték őt, vagy a család valamely tagját, esetleg egy ott lakó személyt.
Ők általában nem tértek haza, de biztosan nem úszták meg egy kiadós verés nélkül.
Mindenki rettegett a fekete autóktól, az ÁVH ügynökeitől, a vallatástól, és egyáltalán attól a bizonytalanságtól, hogy valójában semmit nem kellett tennie ahhoz, hogy a rendszer kipécézze, majd a terror minden eszközével kicsikarjon belőle egy vallomást, hogy annak nyomán elítélhessék, kínozhassák vagy bármit megtehessenek vele.
A csengő hangja csupán a végjáték kezdetét jelezte: mint amikor szünet után becsöngetnek a színházban, és tudjuk, hogy mi a történet vége. Tragédia.
(Címlapfotó: Fortepan/ Kovács Márton Ernő)
Ha arra is kíváncsi vagy, holt Rákosi Mátyás a száműzetésben, ezt a cikkünket ajánljuk.
