Eleanor Creesy szembement a 19. század sztereotípiáival: tengerészéletre vágyott, és sikerült is megvalósítania álmát. Férjével ketten irányították hajójukat, Josiah Perkins Creesy volt a kapitány, felesége pedig a navigátor.
„Eleanor számára a navigáció nemcsak öröm volt, hanem út egy olyan élethez, amely egészen más, mint amit egy átlagos feleség élete Marbleheadben” – írta róla Michael Elsohn Ross női hajósokról szóló 2014-es könyvében. És valóban: Creesy egészen más életet képzelt el magának, mint ami a 19. század közepén megszokott volt, és elképzeléséhez mindenek felett ragaszkodott is.
Apja tanította meg hajózni
A különleges életúthoz azonban megfelelő családba is kellett születnie 1814-ben, a massachusettsi Marbleheadben. Apja hajóskapitány volt, aki egészem pici korától fogva elkezdte tanítgatni kislányát a hajózás és a tengeri navigáció rejtelmeire. Tette ezt annak ellenére, hogy a szomszédok megütközve figyelték a szokatlan jeleneteket. „A helyiek arról pletykáltak, hogy Prentiss kapitány a navigáció alapjaira tanítja a lányát” – olvasható Michael Elsohn Ross könyvében.
„Nem fért a fejükbe, hogy miért tanított Eleanornak ismereteket, amelyeket csak egy kizárólag férfiak által gyakorolt szakmában lehet hasznosítani.”
Ebben az időben a legtöbb lány ugyanis egyáltalán nem járt iskolába, nem tanult ki semmilyen szakmát, különösen nem olyat, amely férfimunkaként volt elkönyvelve, mint a hajózás. Prentiss kapitánynak azonban nem született fiúgyermeke, ezért okos és érdeklődő lányának adta át minden tudását.
Kivárta, míg matrózhoz mehetett hozzá
Eleanor pedig rendkívül fogékony volt a tengerrel kapcsolatos dolgokra. Pici korától fogva arról álmodott, hogy a tengeren fog élni. „Abban bízott, hogy navigátorként helyet kap majd egy hajón.” Nem csoda hát, hogy egymás után utasította vissza a kérőket, egészen addig, míg meg nem ismerkedett Josiah Perkins Creesy kapitánnyal. Ahogy Ross fogalmaz:
„Eleanor és Perkins házassága szerelmi és szakmai partnerség volt egyszerre.”
Eleanor 26 éves volt, amikor összeházasodott a nála mindössze hat hónappal idősebb kapitánnyal, aki már három éve járta a tengereket hajóján, az Oneidán. Tíz éven keresztül szállítottak utasokat és árut ezzel a hajóval: a férj volt a kapitány, felesége pedig a navigátor. Noha abban az időben szokatlan dolognak számított, hogy egy nő hajón dolgozzon, Eleanor munkájára nem lehetett a matrózoknak panasza: apjától jól kitanulta a tengerjárást, és remekül irányította a hajót. Leggyakrabban Ázsiába, azon belül Kínába hajóztak.
Az aranyláz miatt indultak el
Épp egy sanghaji útról tértek vissza 1851-ben is, amikor remek lehetőséget kaptak a Grinnell, Minturn & Co hajózási vállalattól. A cég egészen addig elsősorban ázsiai, majd transzatlanti utakat szervezett – Nagy-Britannia és az amerikai kontinens között az írországi nagy éhínség alatt kezdett el utasokat és árukat szállítani. A kaliforniai aranyláz hatására azonban a vállalat új piac felé fordult: az Egyesült Államok keleti partjáról,
New York térségéből az arany ígérete után induló kalandvágyó embereket és az aranyásók számára elengedhetetlen élelmiszereket, felszereléseket szállított San Francisco környékére.
Ekkoriban a bevett út dél felé vezetett: az egész amerikai kontinenst és legdélebbi csücskét, a Horn-fokot megkerülve, majd észak felé fordulva jutottak el a hajósok Kaliforniába. Hosszú és veszélyes út volt ez – a több között azért is, mivel a rettegett Drake-átjárón vezetett keresztül. Az akkoriban használatos klipperek – három árbócukról függő hatalmas vitorláik révén roppant gyors hajók voltak – a több mint 25 ezer kilométeres távolságot általában több mint 100 nap alatt teljesítették.
Szenzációs hajót kaptak
A Creesy-házaspár 1851-ben a Grinnell, Minturn & Co vadonatúj hajójával vághatott neki az embert próbáló útnak. A Flying Cloudot (Repülő felhő) a híres hajóépítő-mester, a bostoni Donald McKay tervezte. „Ha a hosszúság, az áramvonalas kialakítás, az arányos méretezés növelik a sebességet, akkor a Flying Cloud rendkívül gyors lehet, mert mindezekben kiváló” – írta róla még vízre bocsátása előtt a Daily Atlas nevű bostoni újság.
A remekbeszabott hajó első útját hatalmas érdeklődés övezte, és Eleanor Creesy is érezte, hogy nem akármilyen út előtt áll. Alaposan áttanulmányozta hát Matthew Fontaine Maury korszakalkotó művét, az „A szél- és áramlási térképekhez tartozó magyarázatok és vitorlázási útmutatások” című írását, amely lényegében lefektette az oceanográfia alapjait. Pedig akkoriban a régivágású tengerészek nem bíztak Maury elképzeléseiben, aki „a haditengerészeti és kereskedelmi hajók naplói alapján dolgozott” – írta Ross. „Maury egy új útvonalat javasolt Patagónia körül, és Creesy úgy döntött, hogy ezt fogja követni.”
Az elhatározás jó döntésnek bizonyult: a Flying Cloud 89 nap és 21 óra alatt tette meg azt az utat, ami a legtöbb hajónak akkoriban legalább 100 napba telt.
Amikor útjuk első napja végén a navigátor leült, hogy bonyolult matematikai számítások segítségével kiszámolja, hogy mennyit haladtak, nem akart hinni a szemének. Először azt gondolta, hogy valahol hibát vétett, ezért mindent még egyszer ellenőrzött – ám a számok nem hazudtak: a Flying Cloud egyetlen nap alatt 626 kilométert tett meg. Útjuk 17. napján Creesy kapitány a következő bejegyzést tette a hajónaplóba:
„Két nappal rövidebb idő alatt jutottunk el az Egyenlítőhöz, mint korábban valaha. Tizenhét nap alatt ötezerkilencszáz kilométert tettünk meg!”
Rekordjukat 135 évig nem döntötték meg
A klipper 1851. augusztus 31-én hajózott be a San Francisco-öbölbe, ahol hatalmas tömeg és éljenzés fogadta. Egymás után jelentek meg az újságcikkek a történelmi rekordról, a Creesy-házaspár pedig egyik napról a másikra igazi hírességgé vált. Josiah Perkins és Eleanor Creesy azonban nem hagyott föl a hajózással, sőt, két évvel később javítottak idejükön: 89 nap és 8 óra alatt teljesítették az utat.
Rekordjukat 135 éven át nem tudták megdönteni: 1989-ben a Thursday’s Child nevű hajó 80 nap és 20 óra alatt jutott el New York-ból San Franciscóba.
A Creesy-házaspár még éveken keresztül hajózott együtt: miután a férj leszerelt az amerikai polgárháború végén, az Archer nevű hajóval vitorláztak tovább. Pár évvel később búcsút mondtak a tengernek, és egy farmra költöztek a massachusettsi Salem mellett. Josiah Perkins Creesy 1871-be halt meg, felesége 85 éves korában, 1900 augusztusában ment el. A Flying Cloud még jó darabig járta a tengereket: végül 1874. június 19-én zátonyra futott a Kanada mellett található Beacon-szigetnél. Miután kiderült, hogy eltört a tőkesúlya, elégették, hogy fémalkatrészeit értékesíteni lehessen.
Egy hajó sorsa alapjaiban változtathatja meg akár egy ország történelmét is: így történt ez a 12. században, amikor a White Ship kifutott Barfleur kikötőjéből.
