Konföderációs hajót lopott az amerikai polgárháború hőse, a nevét mégis kevesen ismerik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Robert Smalls 1862-ben olyan hősies tettet hajtott végre, ami az amerikai polgárháború megnyeréséhez vezetett. Nélküle Abraham Lincoln elveszítette volna az északi területek jelentős százalékát.

Robert Smalls és felesége, illetve több rabszolga az USS Planter fedélzetén hajtott végre történelmi tettet: eltérítették a hajót és átadták azt az Uniós erőknek. Ez vezetett ahhoz, hogy Smalls találkozhatott Lincoln elnökkel, akinek petíciót nyújtott be, hogy a rabszolgák is harcolhassanak a hazájukért.

Egy rabszolga volt a Konföderáció hőse

1861-ben tört ki az amerikai polgárháború, ami megváltoztatta a rabszolgák életét. Ebben az időszakban még jellemző volt, hogy minden nap hosszú órákig dolgoztatták őket, nem kaptak élelmet és rengeteg fizikai bántalmazást is el kellett tűrniük. 

Az amerikai polgárháború 1861-1865 között zajlott
Fotó: Buyenlarge / Getty Images Hungary

Robert Smalls számára lehetőség adódott, hogy elszökjön a jobb élet reményében, ám ez hatalmas kockázattal járt. A rabszolgákat a USS Planter gőzhajó fedélzetére küldték, ahol mindössze három fehér férfi felügyelte őket, akik többnyire a vízi járműtől távol, Charlestonban töltötték az idejüket. 

Smalls fejében hamar megszületett a terv, hogy amikor a legénység a városban múlatja az időt, lopják el a hajót. Tudta, hogy halálbüntetés várhat rájuk, ha elkapják őket, de a rabszolgák így is mertek kockáztatni. Végül 1862. május 12-én jött el számukra a megfelelő alkalom. 

Összesen öt őrhely mellett kellett elhaladniuk, és ebből az első négyet könnyedén kicselezték: a sötétség és a kapitányi ruha, amit Smalls magára öltött, nagy segítségnek bizonyult. A férfi felesége, Hannah a konföderációs zászlót végül egy sima fehér lepedőre cserélte, amely a megadás jelképének számít. Abban reménykedtek, hogy így később sem fognak rájuk lőni.

Az első Uniós hajó mellé érve annak kapitánya átszállt a USS Planter fedélzetére, és megdöbbenve nézett végig a legénységen, de nem lépett fel ellenük.

Tiszteletet váltott ki az emberekből

Három hónappal az eset után Rufus Saxton tábornok Abraham Lincoln elé állította Smalls-t. Azt akarta elérni, hogy a rabszolgák is csatlakozhassanak az Uniós csapatokhoz. A tábornok számára ez nagyobb haderőt, míg a rabszolgáknak szabadságot biztosított.

Robert Smalls lett a polgárháború hőse
Fotó: Unknown / Getty Images Hungary

Lincoln aláírta a rabszolgaság megszüntetéséről szóló kiáltványt Washingtonban. Hamarosan külön lakhelyek épültek a rabszolgák számára, életük teljesen megváltozott.

Első körben 5000 rabszolga csatlakozhatott a háborúhoz. Smalls önként jelentkezett, mert úgy gondolta, hogy meg kell harcolnia a szabadságáért. A harcoló rabszolgák száma a háború végére 170 ezerre növekedett, és Lincoln úgy gondolta, a segítségük nélkül nem győzhettek volna.

Ha érdekel, ki akadályozta meg a merényletet Lincoln ellen, akkor olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gyüre Bernadett
Gyüre Bernadett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.