Máig Európa egyik legkülönösebb uralkodónőjeként tartják számon Krisztina svéd királynőt, aki kora egyik legszellemesebb és legtanultabb nőjeként főleg a művészetpártolásáról és az európai kultúrára gyakorolt hatásáról maradt emlékezetes. Az északi uralkodása élete azonban tele volt ellentmondásokkal, meglepő döntésekkel és megannyi újító gondolattal.
Krisztina II. Gusztáv Adolf király és Brandenburgi Mária Eleonóra lánya volt. Noha apja megnyerte az 1632. novemberi 6-i lützeni csatát, az a svéd uralkodó halálával végződött, így Gusztáv Adolfot egyetlen örököse, az alig hatéves Katalin követte a trónon.
A svéd királynő a háborúk helyett a kultúrára összpontosított
A kislányt – aki öt kormányzó, élükön Axel Oxenstierna kancellárral irányította az országot – az apja parancsára hercegként nevelték, tanítója a neves teológus, Johannes Matthiae volt. Krisztina briliáns elméje és erős akarata már gyermekkorában megmutatkozott. Maga Oxenstierna oktatta őt politikára, és már 14 évesen részt vehetett a tanácskozásokon. Az uralkodónő ügyes politikus volt, aki meg tudta például akadályozni, hogy a harmincéves háború utáni osztályellentétek polgárháborúvá fajuljanak, az elhúzódó harcok okozta súlyos pénzügyi problémákat azonban nem volt képes megoldani.
A háborúk befejezéséért tett erőfeszítései valóban sikert arattak, a katonai hódítások helyett Krisztina inkább a kultúrára és a művészetekre összpontosított.
Krisztina magasan képzett volt, szenvedélyesen érdeklődött a tudományok iránt, hajnali ötkor kelt csak azért, hogy olvashasson, és külföldi írókat, zenészeket és tudósokat is hívott az udvarába. A francia filozófus, René Descartes személyesen tanította őt filozófiára, aki egyébként a svéd uralkodónő udvarában is halt meg. A királynő szellemessége és műveltsége miatt egész Európa az Észak Minervájaként emlegette. Emellett viszont volt egy másik, némileg kellemetlenebb tulajdonsága: végtelenül pazarló volt, amely többek között abban nyilvánult meg, hogy túl sok koronabirtokot adományozott el, emellett luxusudvart tartott fenn egy olyan országban, amely ezt nem tudta, és nem is akarta támogatni.
Váratlanul lemondott a koronájáról Krisztina királynő
Mindezek ellenére az uralkodása alatt rengeteg jó dolog született, 1645-ben megjelent például az első svéd újság és az első országos iskolai rendelet. Ezek mellett meglehetősen nagy támogatást kaptak a tudományok és az irodalom, a városoknak új kiváltságai lettek, de óriási fejlődésnek indult a kereskedelem, az ipar és a bányászat is.
Ezért is döbbent meg Európa, amikor tíz évvel a tényleges megkoronázása után, 1654-ben lemondott azzal az indokkal, hogy beteg, és a kormányzás terhe túl nehéz számára. Az igazi okok azonban máig tisztázatlanok maradtak. Egyesek szerint
a trón elhagyásának hátterében a házasság iránti ellenszenve állt, mások szerint viszont azért mondott nemet a koronájára, mert kényelmetlensége támadt női mivoltával, miután életének nagy részét férfiak társaságában töltötte.
A legvalószínűbbnek azonban azt tartják, hogy a lemondása vallási okok miatt történt, Krisztina ugyanis egyre inkább eltávolodott az uralkodása idején Svédország hivatalos vallásának számító protestáns hittől, és
mély érdeklődést kezdett mutatni a katolicizmus iránt.
Ezt magyarázhatja az is, hogy amikor az utódjául választott unokatestvérét, X. Károly Gusztávot 1654. június 6-án megkoronázták, Krisztina azonnal elhagyta Svédországot, és Rómába költözött, ahol nyilvánosan jelentette be, hogy áttér a katolikus hitre.
Újra királynő akart lenni, csak nem Svédországban
1655 decemberében VII. Sándor pápa nagy örömmel és pompával is fogadta a koronáját elhagyó királynőt, akiből aztán csakhamar ki is ábrándult többek között azért, mert nem tetszett neki a nő szenzációt keltő személyisége és modora. Való igaz, nem csak a vallási vezető nézte rossz szemmel Krisztina működését, aki a svéd trónról való lemondása után sem hagyta teljesen maga mögött az uralkodás gondolatát. Az 1650-es évek közepén Krisztina ugyanis részt vett egy olyan terv kidolgozásában, amelynek célja a spanyol uralom alatt álló Nápoly királyságának átvétele volt. És hogy, hogy nem, Krisztinát igencsak foglalkoztatta az a gondolat, hogy
maga válik a város királynőjévé azután, hogy fellázítja a nápolyi lakosságot a spanyolok ellen.
Persze nem lenne igaz azt állítani, hogy az exkirálynő terve mögött csak személyes ambíciók álltak, ebben ugyanis az olasz államok közötti bonyolult politikai helyzet, valamint a francia-spanyol konfliktusok is szerepet játszottak. Noha a spanyolok ellenfeleként a francia diplomácia támogatta Krisztina tervét, a volt svéd királynő sosem valósíthatta meg ezt az álmát, sőt, ha úgy tetszik, terve igencsak kellemetlen véget ért. Gian Rinaldo Monaldeschi, Krisztina egyik fő támogatója és bizalmasa árulás gyanújába keveredett, akinek kivégzését maga az exkirálynő rendelte el 1657-ben. Mondani sem kell, hogy az egész történet óriási port kavart egész Európában, amely természetesen Krisztina hírnevének sem tett jót, és meglehetősen meggyengítette a politikai pozícióját is.
Egész életében anyagi gondjai voltak, de hatása Európára máig érezhető
Bár politikai törekvéseit nem váltotta valódi tettekre, a római társasági és kulturális életben továbbra is igen aktív volt a szerepe. Krisztina a kora egyik legbefolyásosabb alakjává, négy pápa barátjává és bőkezű művészetpártolóvá vált. Pazarló jelleme ekkorra sem változott, így élete hátralévő részében is anyagi nehézségekkel küzdött, főleg, hogy a Svédországból járó jövedelmek nem vagy csak alig érkeztek meg hozzá. Krisztina pénzügyi biztonsága csak 1681-ben szilárdult meg, miután megbízható ügyintézőt talált svédországi birtokaira.
A volt svéd királynő művészetek iránti rendkívüli ízlése még ma is hatással van az európai kultúrára. Palotájában, a Riarióban – a mai Corsini – a valaha összegyűjtött legnagyobb velencei festménykollekciót tartogatta, de volt itt mindenféle más nevezetes alkotás, köztük szobrok és érmek is,
Krisztina nem túl szerény otthona volt azonban az irodalmárok és zenészek találkozóhelye is.
Az általa alapított, filozófiával és irodalommal foglalkozó Accademia dell'Arcadia még ma is létezik Rómában, és Krisztina ösztönzésére nyílt meg a Tordinona, Róma első nyilvános operaháza is. Elvitatni sem lehet tőle, hogy ő ismerte fel Alessandro Scarlatti zeneszerző zsenialitását is, akit karnagyává tett, valamint Arcangelo Corellit, aki az udvari zenekarát vezényelte. Az 1689-ben meghalt Krisztina hatalmas könyv- és kéziratgyűjteménye ma a Vatikáni Könyvtárban található, a sírja pedig a római Szent Péter-bazilikában.
Ha szeretnél még egy történelmi érdekességről olvasni, ajánljuk figyelmedbe a VI. Henrikről szóló cikkünket is.
