A CIA végezni akart Bob Marley-val: ez volt az oka

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bob Marley fiatalon, 36 évesen hunyt el bőrrákban, de a halál már korábban is közel járt hozzá: otthonában lőtték meg őt és feleségét, az egyik merénylő pedig később úgy nyilatkozott, a CIA megbízásából cselekedett.

A jamaicai énekes neve összeforrt a reggae műfajával: olyan slágereit, mint a One Love, az I Shot The Sheriff vagy a No Woman No Cry, a világ minden táján ismerik. Azt viszont nem mindenki tudja, hogy 1976. december 3-án merényletet kíséreltek meg a zenész ellen, amelyben menedzserének köszönhetően csak kisebb sérülést szenvedett.

Próba közben támadtak rá fegyveresek

A merénylők nem máshova jutottak be, mint Marley házába, ahol azon a napon épp egy közelgő koncertre, a Smile Jamaica nevet viselő fellépésre készült az énekes az őt kísérő zenészekkel. A kingstoni Hope Roadon található házban éppen az I Shot The Sheriffet próbálták Tyrone Downie billentyűs visszaemlékezése szerint, amikor Marley egy kis időre elhagyta a próbatermet, hogy a konyhából gyümölcsöt hozzon. 

A következő pillanatban azt vették észre, hogy egy kar nyúlt be az ajtón, kezében fegyverrel, és azonnal lőni kezdett.

Bob Marley a karján szenvedett sérülést a merényletben, ám a merénylő nem ide, hanem mellkasára célzott eredetileg. Don Taylor, a menedzsere rántotta el a zenészt, így a golyó célt tévesztett, és csak kisebb sebesülést tudott okozni Marley-nak. Taylor, valamint Louise Griffin, a zenészek egy másik alkalmazottja is megsebesültek az esetben.

Bob Marley koncertje a béke és az egység létrehozását szolgálta volna
Fotó: Chris Walter / Getty Images Hungary

Rajtuk kívül megsérült még Marley felesége, Rita is, aki éppen egy autóból szállt ki, amikor a merénylők tüzet nyitottak rá.

Idézőjel ikon

A találat a fején érte, de szerencsére csak súrolta bőrét, így komolyabb sebesülést nem szenvedett el annak hatására.

Csoda, de a fegyveresek ekkor elmenekültek, feladatuk befejezetlen maradt, senki sem halt meg a Hope Roadon.

Bob Marley befolyásáért küzdöttek a jamaicai pártok

De miért akarhatta valaki a Wailers egykori énekesét, a már ekkor is nagyon ismert Marley-t megölni? A dolognak politikai indítéka volt, és a merénylők egyike azt nyilatkozta, hogy a CIA utasítására cselekedtek, állítása szerint drogot és fegyvert kaptak cserébe azért, hogy megpróbáljanak végezni Marley-val.

A hetvenes években Kingstont mindennek lehetett nevezni, csak biztonságosnak nem. A feszültség egyre kiélezettebb volt a CIA, praktikusan az amerikaiak által támogatott Jamaicai Munkáspárt, valamint a Nemzeti Néppárt között, mely mögött Kuba és a Szovjetunió állt.

A két csoportosulás küzdött a már akkoriban igencsak befolyásos reggae-zenész szimpátiájáért: 1972-ben Bob Marley a Nemzeti Néppárt mellé állt, ám négy évvel később már semlegesebb hangot ütött meg.

Michael Manley, a Nemzeti Néppárt miniszterelnöke viszont mindenképp Marley támogatásával akart nekiindulni a választásoknak.

A tét nem is volt kicsi. Jamaica ekkor a brit gyarmati státuszból való kilépését követő legsötétebb időszakát élte: a boltokból rendre kifogyott az élelmiszer, a mindennapokat áramszünetek tarkították, nagyon sokan birtokoltak fegyvert, és katonai alakulatok járőröztek, saját szabályaikat betartatva.

Csúnyán kijátszották őt

Akarata ellenére rángatták bele a kampányba
Fotó: Chris Walter / Getty Images Hungary

Bob Marley úgy döntött, szeretne tenni valamit annak érdekében, hogy az állapotok rendeződjenek hazájában: ahelyett, hogy kiállt volna valamely párt mellett, ezzel eldöntve vagy legalábbis támogatva győzelmét, inkább egy hatalmas koncertet jelentett be. Ez volt a Smile Jamaica, melyet Stevie Wonder inspirált. A zenész korábban a vak jamaicai gyermekek megsegítésére adott koncertet, Bob pedig a szeretet és a béke üzenetét szerette volna ezzel a fellépéssel közvetíteni.

A Nemzeti Néppárt furfangos döntést hozott: a választások időpontját összehangolta a koncerttel, így azt a látszatot tudták kelteni, hogy Marley, ha kimondatlanul is, de mellettük való kiállásként zenél az eseményen. 

A zenészt ez természetesen nagyon dühítette, hiszen kijátszották őt – és veszélybe is került a biztonsága, amiről tudott Marley is, mivel rendőri védelmet kapott, ám, ahogyan ezt a merényletkísérlet is bebizonyította, ez nem ért sokat.

Egyik merénylője vallott a CIA-ra

A sikertelen gyilkossági kísérletet követően a fegyvereseket elfogták, bíróság elé állították, és később kivégezték: az eseményen jelen volt a zenész is. Ekkor árulta el az egyik fegyveres, hogy a CIA utasítására cselekedtek. Marley nem meglepő módon ekkor nem érezte már magát biztonságban Jamaicában, úgy döntött, hogy két évre Angliába költözik.

1978-ban aztán visszatért hazájába, és One Love Peace Concert címmel megtartotta azt a fellépést, amelyre annak idején készült. Az eseményen sikerült színpadra hívnia és kézfogásra kényszeríteni a két rivális párt vezetőjét is.

A befolyásos zenészt ekkorra már diagnosztizálták melanomával: egyik lábkörme alatt alakult ki a daganatos elváltozás. A későbbiekben a rák a tüdejébe és az agyába is átterjedt, majd 1981. május 11-én elhunyt. Halálával kapcsolatosan egy összeesküvés-elmélet is szárnyra kapott – e szerint Bill Oxley, a CIA egyik állítólagos ügynöke ugyanis halálos ágyán nemcsak azt ismerte el, hogy benne volt az 1976-os merényletkísérletben, hanem még azt is állította, hogy annak kudarcát követően sikeresen beinjekciózta a reggae-zenészt rákkal.

Idézőjel ikon

Állítólag fotósként férkőzött a közelébe, és rávette arra, hogy egy pár Converse cipőt felvegyen, amelybe a tűt elrejtette.

Mindez teljesen légből kapott, semmilyen módon nem igazolható állítás, Oxley nevű ügynökről nem található információ. A Marley ellen megkísérelt merényletet és politikai tevékenységét egy hamarosan bemutatandó film is körüljárja: a One Love című film jövőre kerül majd a mozikba. Kíváncsian várjuk,a CIA szerepet kap-e benne.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.