Megmutatjuk, hol lehetnek gyakoribbak a földrengések Magyarországon

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Noha sokak számára voltak ijesztőek a múlt hétvégi, Békés vármegyei földrengések, a szakértők azt mondják, földrengések mindig is voltak Magyarországon, és lesznek is. De vajon hol számíthatunk még ezekre, és vajon milyen erősségűek lehetnek? Dr. Juhász Árpád geológust kérdeztük.

Először augusztus 19-én okozott riadalmat a Szarvas közelében kialakult földrengés, amelyet több érezhető utórengés is követett, majd pedig augusztus 20-án hajnalban. Noha ez most sokaknak tűnik ijesztőnek, a szakértő szerint a múlt hétvégi történésekben semmi meglepő sincs. Ilyen vagy ezekhez hasonló, 4-es Richter-fokozatú földrengések ugyanis majdnem minden második-harmadik évben előfordulnak Magyarországon, a szakértő szerint egyáltalán nem mondhatók ritkának.

Miért mozgott a föld?

„A romániai oldalon található egy hatalmas, merev kőzetburokdarab, az úgynevezett Mőziai-tábla, amelyet a Föld sodrása a Kárpátok déli-délkeleti csücske felé szorít. E nyomás tolódik tovább, és jelentkezik délkelet-alföldi térségben” – magyarázta dr. Juhász Árpád geológus.

Az utolsó rengésről azt is tudni, hogy 20 kilométeres mélységben keletkezett, ennek köszönhető, hogy nem végzett nagyobb pusztítást.

A geológus ugyanis elmondta, egy földrengés pusztító hatása attól is függ, hogy milyen mélyen pattan ki: minél közelebb vannak a felszínhez a fészkei, annál nagyobb károkat okoznak. 

Az idén februárban történt törökországi földrengés óriási pusztítást végzett Szíria északi, északnyugati részén is
Fotó: Mohammad Bash / Getty Images Hungary

Tudtad-e?

A Föld eddigi legnagyobb földrengései 9,6-os erősségűek voltak, de miután a szeizmográfok alapján kiszámított Richter-skálának nincs felső határa, nincs kizárva, hogy a jövőben előfordulnak majd ennél erősebb földmozgások is a világban. 

Nem nagy katasztrófa

Dr. Juhász Árpád szerint a hétvégihez hasonló erősségű földmozgások nem tartoznak a nagy katasztrófák közé. Ezt mutatja az úgynevezett Mercalli-féle tapasztalati skála is, amely a károk alapján 12 fokozatba sorolja a földrengéseket. A hétvégi, Békés vármegyében megfigyelt földrengések ennek a skálának a legalacsonyabb fokán állnak. 

Az 1956-os rengésnek áldozata is volt

Ám nem volt ez mindig így, hiszen Magyarországon is történtek ennél már jóval megrázóbb földrengések, amelyek közül azok okoztak viszonylag nagyobb károkat, amelyeknek a Richter-skálán mért erőssége elérte a legalább 5-ös fokozatot. Legutoljára ilyenek 1985-ban voltak Berhida–Peremarton magasságában, a Balaton felső csücskénél, előtte pedig 1956-ban, a főváros közelében, Dunaharaszti, Soroksár, Taksony határában, amelyek már halálos áldozatot is követeltek. 

Így nézett ki a Szabadság téri zsinagóga az 1911. július 8-i földrengés után
Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Károssy Csaba

Savariában is rengett a föld

Ilyen erejű földrengés 1925-ben Egerben is volt, amelynek nyomai néhány templom falán még ma is látszanak. Emellett emlékezetes volt az 1911-es kecskeméti is, ahogyan a hazánk nagy földrengései között számontartott 1800-as évekbeliek is, köztük a 1810-es móri.
„Ekkor ugyan még nem voltak földrengésmérő műszerek, de a becsült károk alapján azt lehet mondani, hogy az eddigi legpusztítóbb földmozgások Komáromban voltak 1763-ban és 1783-ban” – emelte ki a geológus, majd hozzátette: a Római Birodalom bukása után, Kr. u. 455-ben Szombathely környékén, az akkor még Savariának nevezett romvárosban is pusztítottak nagy erejű földrengések.

A legveszélyeztetettebb területek

Magyarország földrengés-veszélyeztetettségi térképe egyébként éppen a közelmúltban készült el, amely két zónát jelöl az átlagosnál színesebbnek: ez azt jelenti, hogy hazánk e két területén az átlagosnál gyakoribbak és erősebbek a földmozgások. 

Idézőjel ikon

A geológus szerint az egyik ilyen a Dunántúlon húzódik végig a Balaton északi csücskétől, nagyjából Balatonalmáditól Berhidán keresztül Komáron felé, a másik ilyen terület pedig az Alföld déli-délkeleti csücske.

A Balaton északi csücskétől Komáromig tartó zónában gyakoribbak és erősebbek lehetnek a földrengések
Fotó: FrankRamspott / Getty Images Hungary

Természetes jelenség

Dr. Juhász Árpád szerint a földrengéseket előre nem lehet jelezni, nincs olyan módszer, amivel meg lehetne mondani, hogy mikor és hol lesz földmozgás. Megijednünk viszont nem kell, mert ugyan néhány évenként valóban számíthatunk a hétvégiekhez hasonló történésekre,

Idézőjel ikon

mindez korántsem jelenti azt, hogy ezeket majd egy nagyobb méretű, nagyobb energiájú földrengés fogja követni.

„Az is természetes, hogy mint minden földrengést, így a békési sorozatot is számos kisebb utórengés követi, amelyek ereje, energiája már nem szokta elérni az első nagy lökéseket, a most mért 4-4,1-et. Ezek általában már éppen hogy érintik a Richter-skála szerinti 2-es fokozatot.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.