Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Köztudomású, hogy sok középkori járvány eredete az utcákon rothadó szerves anyagok és a higiénia teljes hiányának következményeként pusztítottak, s nyilván szaghatással is párosultak. De az már kevésbé ismert tény, hogy VIII. Henrik nemcsak férjként volt csapnivaló, hanem a lábán gennytől bűzlő nyílt sebe miatt is meglehetősen visszataszító társaság volt…
Olyannyira, hogy a túl szűk harisnyakötőtől elgennyesedett sebű király még halála után is árasztotta a kellemetlen szagokat. Felpuffadt testéből ugyanis, állítólag olyan gázok és váladékok áradtak szerteszét, melyek még koporsója fedelét is képesek voltak felnyitni.
Szagos uralkodók
Ehhez képest leánya, I. Erzsébet királynő már büszkén tűzte zászlajára, hogy havonta egyszer akkor is megfürdött, ha nem érezte feltétlenül szükségét. Persze, ha arra bíztuk volna a tisztálkodás rendszeressé tételét, hogy ki mikor érezte szükségét, lehet, hogy még nagyobb bajba kerültünk volna, hiszen XIII. Lajos egy leheletnyit sem csinált titkot vagy problémát abból, hogy hónaljszaga árnyékként követte mindenhová. Még a 20. század elején is a földművelő paraszti világban az efféle testszagokat: izzadtság és egyéb bukék, az élet természetes velejáróiként kezeltettek.
Ma már többet mosdunk…
Tiszta szerencse, hogy ebből a szagkavalkádból és tisztálkodási lustaságból kikecmeregtünk, hiszen ma, a 21. század első harmadában egy átlag brazil ember heti 12 alkalommal zuhanyozik, az ausztrálok többsége heti nyolcszor, és minden ellentétes híreszteléssel szemben a franciák is heti hétszer zuhanyoznak, és kétszer még fürdenek is.
Halitózis
Pedig eleinknél a zavaró szagok nem csak a hónaljból terjengtek. A Napkirály híres volt nehéz leheletéről, de esetében a kóros szájszagnak szuvas fogain kívül más oka is volt. XIV. Lajos szájpadlása ugyanis fogeltávolítás közben kilyukadt, mely ténynek egyéb gusztustalan következményei például levesevéskor jelentkeztek.
A meghitt otthonok szaghatásai
Akik nem kastélyokban bűzölögtek, hanem szerényebb hajlékokban éldegéltek, a döngölt agyagpadlót nem magas teljesítményű porszívóval tartották tisztán, de még csak egy mohó házi kedvenccel sem, amelyik pedig bizonyára lelkesen lecsapott volna a földre hulló ételmaradékokra, halszálkára, kisebb húscafatra vagy csontocskára, ital- vagy vércseppekre, hogy egyéb emberi váladékokról már ne is beszéljünk. Ezek aztán, Rotterdami Erasmus 16. századi leírása szerint akár évtizedeken át sorjázhattak a padlózat különböző rétegei között.
A friss levegőn sem jobb ám…
Az sem járt sokkal jobban, aki a bántó szagok elől a „friss levegőre” menekült… Egy korabeli leírás szerint az 1800-as évek első felének New Yorkjában mintegy 100 000 ló gondoskodott a lakosság és a javak szállítmányozásáról, s pusztán az ő jelenlétük napi közel 2 mázsa lócitrom termelését eredményezte. Ezeket pedig nem nagyon hordták el az út széléről… De nem lenne fair mindent az állatokra kenni…
Az 1858-as londoni nagy bűzként ismert szagkatasztrófáért mi, emberek, csakis magunkat hibáztathattuk. A város lakossága szűk 50 év alatt megduplázódott, az elterjedőben lévő vízöblítéses WC-k elégtelen elvezetési rendszere pedig nem bírta a rá nehezedő terhelést, és a Temze a nagy mennyiségű szennyvíztől túláradt. Hiába próbálták a vízparti Parlamentben ülésezők a függönyök mészkloridos fertőtlenítésével hatástalanítani a bűzt, az annyira csavarta a hivatalnokok orrát, hogy kénytelenek voltak „mindennemű ülésezést” felfüggeszteni!
A helyzetet és a városlakókat végül, egy nem kevesebb mint 4,2 millió fontba és 9 évbe kerülő beruházás mentette meg Joseph Bazalgette vasúti mérnöki tapasztalattal is rendelkező főmérnök nagyszabású tervei nyomán. A később hatékonynak bizonyuló emberfeletti munka során ezrek kétkezi munkával ásták ki a mintegy 1100 mérföldnyi lefolyó és 82 mérföldnyi szennyvízelvezető föld alatti rendszerét.
Ma sem éppen ibolyaillatban lubickolunk
Hosszú, sokféle bűztől terhelt út vezetett tehát a történelem során a vizelettel fehérített gyapjútól az utcán égetett holttestek és kizsigerelt állatokon át a mai állapotokig, amikor az utcán az egyik legjelentősebb szag az ipari tevékenységből, az autók kipufogójából származó szmogból keletkezik, és az égés melléktermékeként felszálló füstből. Ez sem jelentéktelen. A WHO adatai szerint
évente 7 millió ember haláláért felelős a légszennyezés
közvetlen vagy közvetett módon. Napjainkban az indiai Újdelhi 25 milliós nagyvárosa az egyik listavezető a legbüdösebb metropoliszok között, ahol 2019-ben 4-6 dollárért juthattak 15 percnyi tiszta levegőhöz az oxigénbárok friss levegőre kiéhezett orrú vásárlói.
