A királyt árnyékként követte hónaljszaga: megdöbbentő tények a bűzről

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Köztudomású, hogy sok középkori járvány eredete az utcákon rothadó szerves anyagok és a higiénia teljes hiányának következményeként pusztítottak, s nyilván szaghatással is párosultak. De az már kevésbé ismert tény, hogy VIII. Henrik nemcsak férjként volt csapnivaló, hanem a lábán gennytől bűzlő nyílt sebe miatt is meglehetősen visszataszító társaság volt…

Olyannyira, hogy a túl szűk harisnyakötőtől elgennyesedett sebű király még halála után is árasztotta a kellemetlen szagokat. Felpuffadt testéből ugyanis, állítólag olyan gázok és váladékok áradtak szerteszét, melyek még koporsója fedelét is képesek voltak felnyitni.

Szagos uralkodók

Ehhez képest leánya, I. Erzsébet királynő már büszkén tűzte zászlajára, hogy havonta egyszer akkor is megfürdött, ha nem érezte feltétlenül szükségét. Persze, ha arra bíztuk volna a tisztálkodás rendszeressé tételét, hogy ki mikor érezte szükségét, lehet, hogy még nagyobb bajba kerültünk volna, hiszen XIII. Lajos egy leheletnyit sem csinált titkot vagy problémát abból, hogy hónaljszaga árnyékként követte mindenhová. Még a 20. század elején is a földművelő paraszti világban az efféle testszagokat: izzadtság és egyéb bukék, az élet természetes velejáróiként kezeltettek.

Havi egy fürdésre ma már nem lehet felvágni
Fotó: Dea / G. Dagli Orti / Getty Images Hungary

Ma már többet mosdunk…

Tiszta szerencse, hogy ebből a szagkavalkádból és tisztálkodási lustaságból kikecmeregtünk, hiszen ma, a 21. század első harmadában egy átlag brazil ember heti 12 alkalommal zuhanyozik, az ausztrálok többsége heti nyolcszor, és minden ellentétes híreszteléssel szemben a franciák is heti hétszer zuhanyoznak, és kétszer még fürdenek is.

Halitózis

Pedig eleinknél a zavaró szagok nem csak a hónaljból terjengtek. A Napkirály híres volt nehéz leheletéről, de esetében a kóros szájszagnak szuvas fogain kívül más oka is volt. XIV. Lajos szájpadlása ugyanis fogeltávolítás közben kilyukadt, mely ténynek egyéb gusztustalan következményei például levesevéskor jelentkeztek.

A meghitt otthonok szaghatásai

Akik nem kastélyokban bűzölögtek, hanem szerényebb hajlékokban éldegéltek, a döngölt agyagpadlót nem magas teljesítményű porszívóval tartották tisztán, de még csak egy mohó házi kedvenccel sem, amelyik pedig bizonyára lelkesen lecsapott volna a földre hulló ételmaradékokra, halszálkára, kisebb húscafatra vagy csontocskára, ital- vagy vércseppekre, hogy egyéb emberi váladékokról már ne is beszéljünk. Ezek aztán, Rotterdami Erasmus 16. századi leírása szerint akár évtizedeken át sorjázhattak a padlózat különböző rétegei között.

Valahogy így
Fotó: …Culture Club / Getty Images Hungary

A friss levegőn sem jobb ám

Az sem járt sokkal jobban, aki a bántó szagok elől a „friss levegőre” menekült… Egy korabeli leírás szerint az 1800-as évek első felének New Yorkjában mintegy 100 000 ló gondoskodott a lakosság és a javak szállítmányozásáról, s pusztán az ő jelenlétük napi közel 2 mázsa lócitrom termelését eredményezte. Ezeket pedig nem nagyon hordták el az út széléről… De nem lenne fair mindent az állatokra kenni…

Wall Street, 1800-as évek közepe
Fotó: Fpg / Getty Images Hungary

Az 1858-as londoni nagy bűzként ismert szagkatasztrófáért mi, emberek, csakis magunkat hibáztathattuk. A város lakossága szűk 50 év alatt megduplázódott, az elterjedőben lévő vízöblítéses WC-k elégtelen elvezetési rendszere pedig nem bírta a rá nehezedő terhelést, és a Temze a nagy mennyiségű szennyvíztől túláradt. Hiába próbálták a vízparti Parlamentben ülésezők a függönyök mészkloridos fertőtlenítésével hatástalanítani a bűzt, az annyira csavarta a hivatalnokok orrát, hogy kénytelenek voltak „mindennemű ülésezést” felfüggeszteni!

Az ülést berekesztették…Getty Images Hungary
Fotó: Fine Art Photographic

A helyzetet és a városlakókat végül, egy nem kevesebb mint 4,2 millió fontba és 9 évbe kerülő beruházás mentette meg Joseph Bazalgette vasúti mérnöki tapasztalattal is rendelkező főmérnök nagyszabású tervei nyomán. A később hatékonynak bizonyuló emberfeletti munka során ezrek kétkezi munkával ásták ki a mintegy 1100 mérföldnyi lefolyó és 82 mérföldnyi szennyvízelvezető föld alatti rendszerét.

Ma sem éppen ibolyaillatban lubickolunk

Hosszú, sokféle bűztől terhelt út vezetett tehát a történelem során a vizelettel fehérített gyapjútól az utcán égetett holttestek és kizsigerelt állatokon át a mai állapotokig, amikor az utcán az egyik legjelentősebb szag az ipari tevékenységből, az autók kipufogójából származó szmogból keletkezik, és az égés melléktermékeként felszálló füstből. Ez sem jelentéktelen. A WHO adatai szerint 

évente 7 millió ember haláláért felelős a légszennyezés

közvetlen vagy közvetett módon. Napjainkban az indiai Újdelhi 25 milliós nagyvárosa az egyik listavezető a legbüdösebb metropoliszok között, ahol 2019-ben 4-6 dollárért juthattak 15 percnyi tiszta levegőhöz az oxigénbárok friss levegőre kiéhezett orrú vásárlói.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.