Ezt a magyar férfit szerette Yoko Ono John Lennon halála után

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem vonult zárdába Yoko Ono a Beatles frontemberének meggyilkolása után. A legendásan nehéz természetű képzőművésznő, akinek a közelmúltban volt kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, Lennon halála után egy introvertált magyar művész karjaiban vigasztalódott.

John Lennon a XX. század egyik korszakalkotó művésze volt, aki a mai napig meghatározza a könnyűzenét és a popkultúrát. 1980. december 8-án egy őrült gyilkos csupán negyvenesztendősen oltotta ki az életét. A tragédia az egész világot megrázta, a Beatles frontemberének a felesége, Yoko Ono teljesen összeomlott.

Lennont 40 évesen ölték meg

1980. december 8-án Lennon és Yoko Ono hazatért a New York-i Dakota-házba, hogy pihenjenek séta után. Yoko bement a házba, de Lennont leszólította egy férfi. Az őrült merénylő azonnal tüzet nyitott az ikonra. Az öt lövésből egy mellément, a többi a vállát, a hátát, illetve egy golyó az aortáját érte. „Lelőttek!” – kiáltotta a zenész a feleségének, majd összeesett. A férfi, Mark David Chapman, aki néhány órával a brutális gyilkosság előtt még autogramot kért Lennontól, mintha mi sem történt volna, leült a földre, és elkezdte a Zabhegyezőt olvasni. A Beatles frontemberét azonnal kórházba szállították, de már nem lehetett megmenteni. Mark David Chapmant pedig elvitték a rendőrök, a gyilkos azóta is életfogytig tartó szabadságvesztését tölti.

A Beatles vezetője, John Lennon és Yoko Ono
Fotó: Images Press / Getty Images Hungary

Vigasz a legjobb baráttól

Yoko Onót korábban így jellemezte a férje: ő „a világ leghíresebb ismeretlen művésze”, akinek mindenki ismeri a nevét, de senki nem tudja, mit is csinál pontosan. John Lennon legnagyobb szerelme, a japán származású képzőművész Yoko Ono azonnal összeomlott, idegösszeomlást kapott. Abban, hogy hónapok múlva kissé magához térhessen, és erőt vegyen magán, egy magyar lakberendező és festőművész segített, aki hosszú évek óta a neves házaspár jóbarátja volt. Ő Sam Havadtoy, azaz Havadtőy Sámuel, egy ízig-vérig magyar művész, aki bár rendkívül introvertált személyiség, kalandos életben lehetett része.

A kis Samut intézetbe adták

A most 70 éves belsőépítész és festőművész rendkívül furcsa családból származik. Szülei, akik Nagy-Britanniában éltek, és nevelték a kisgyerek Samet, éppen akkor döntöttek úgy, hogy visszatérnek Magyarországra, amikor már nagyon forrongott a levegő. 1956-ot írtunk, amikor visszaköltöztek Budapestre, mert honvágyuk volt. De aztán kitört a forradalom, a Havadtőy család pedig a fővárosban vészelte át a harcokat. A család azonban nem volt boldog, állandósultak a veszekedések. A válás során a kisgyereket a bíróság az apának ítélte, aki intézetbe adta Samut. 

Meghallotta a Beatlest, és disszidált

Később tinédzserként képtelen volt megszokni és elfogadni a forradalom leverését és az azt követő diktatúrát, úgyhogy megszökött az országból. Miután megnézte a Beatles Hard Day’s Night című filmjét, nem volt maradása. 1971-ben illegális úton, Jugoszlávián keresztül sikerült visszakeverednie Londonba. A brit fővárosban egyszer egy séta során betért egy régiségkereskedésbe, ahol szóba elegyedett a tulajdonossal, bizonyos Stuart Greettel, aki felkarolta a szerény öltözetű és bizonytalan fiatalembert.

Yoko Ono és Sam Havadtoy New Yorkban
Fotó: Arnaldo Magnani / Getty Images Hungary

Madarat tolláról, embert cipőjéről

Sam a pártfogója segítségével beletanult a lakberendezésbe és a régiségkereskedésbe, Greet pedig meghívta New Yorkba. A magyar fiatalember hamar talpra is állt a metropoliszban, ahol megalapította a Samuel Havadtoy Galleryt, és festeni is elkezdett. A legenda szerint a mestere egyszer azt a tanácsot adta a tanítványának, hogy sose nézze meg a vevője ruháját, kizárólag a cipőjére koncentráljon: bármilyen szakadt is a betérő ruhája, ha minőségi cipő van a lábán, akkor jó vevőt fogott ki.

A sorsdöntő találkozás

Egyszer egy nem éppen elegáns kinézetű pár lépett be a galériába, és a cipőjük se volt túl minőségi. Ők voltak John Lennon és Yoko Ono. A nő azonban talált magának egy egzotikus tárgyat, amelyre azonnal lecsapott. Lennon pedig vakmerően rákérdezett, hogy berendezné-e a lakásukat. Havadtőy vett egy nagy levegőt, és elvállalta a brutális projektet. 1976-ot írtunk, és így kezdődött a legendás barátság, amely a galériatulajdonos és a szupersztár házaspár között szövődött, miközben a lakberendező a házaspár 5 lakását is otthonossá tette. A kapcsolatuk annyira szoros volt, hogy Lennon és Yoko is szinte az összes bizalmas titkát megosztotta Sammel. Azonban nem kell rosszra gondolni, ekkoriban valóban csakis barátság volt a belsőépítész és a legendásan nehéz természetű művésznő között. 

Szerelem lett a barátságból

Azonban jött a hírhedt dátum, 1980. december 8-a, ami mindent megváltoztatott. A mélyen gyászoló özvegy és a festőművész valahogy egymásra találtak, hiszen Yoko Samnél keresett és talált vigaszt. Ezt mondta Havadtőy erről az időszakról:

„Amikor Johnt 1980-ban meggyilkolták, hamarosan összekerültem Yokóval, ami lényegében véget vetett a lakberendezői karrieremnek. Yoko nem hagyott időt a saját dolgaimra, száz százalékot igényelt, az ő rengeteg problémájával kellett foglalkoznom. Hobbiszinten évi egy-két lakást vállaltam, csupa luxust, olyan sztároknak, mint Calvin Klein.”

Egyenlőtlen kapcsolatban éltek

Bár egyes híresztelések szerint össze is házasodtak, de ezt Sam sosem erősítette meg. Mindenesetre 20 évig voltak együtt, de egy teljesen egyenlőtlen kapcsolatban. Hiszen a művésznő mindig Lennon felesége maradt a közvélemény szemében, ráadásul imádott szerepelni. Sam pedig egy visszahúzódó statiszta szerepét töltött be, aki elfogadta, hogy sosem fogja Lennon szerepét átvenni a nő életében.

A zenész özvegye a következő élettársával
Fotó: Lawrence Schwartzwald / Getty Images Hungary

„Összesen a 20 év alatt vagy 15 képet készítettek kettőnkről. Később már szántszándékkal kiálltam a képből”

– nyilatkozta egyszer Havadtoy, aki bár elismerte, hogy rengeteg vitájuk volt a nehéz természetű Onóval, de egyiket se volt hajlandó megosztani. Viszont abban átvette John Lennon szerepét, hogy apja helyett apja volt Sean Lennonnak, akit 20 éven át nevelt. Seannak és Samunak máig is nagyon szoros a kapcsolata, Yoko Onóról azonban ez nem mondható el, hiszen évtizedek óta nem beszélnek. Hogy miért, arról Havadtőy sűrűn hallgat, hiszen nagyon diszkrét ember. A szakításról ennyit árult el:

„Most már könnyebben beszélek róla, de akkoriban nagyon nehéz volt. Valóban jártam pszichiáterhez, hipnózissal is kezeltek, aztán rájöttem, nem akarok szembesülni azzal, hogy egyre több mindenről kiderül, nem volt igazam, úgyhogy abbahagytam ezt a terápiát.”

Kizárólag a művészetnek él

Havadtoy a szakítás után teljesen visszavonult a rivaldafénytől, és azóta a művészetnek szenteli az életét. Legutóbb 2018-ban volt Magyarországon a Ludwig Múzeumban kiállítása, amelynek egyik legfontosabb szakasza a Yoko Onóval való kapcsolata köré épült, és fő motívuma a sakk, amely az elválásuk metaforája volt. Egyik interjúja szerint természetesen még vágyik a szerelemre, de amíg az megérkezik, inkább Budapesten vagy az olaszországi Liguriában alkot. Csakúgy, mint Yoko Ono, aki bár idén 90 éves, mégsem akar visszavonulni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.