Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
„Fontosak számodra az emberi kapcsolatok.” „Kíváncsi vagy, szívesen időzöl társaságban, de egyedül is feltalálod magad.” „Ha szeretsz valamit, teljes szívvel beleveted magad.” „Különösen kreatív vagy.” „Makacs vagy, az igazán fontos céljaidtól nehezen tántorítanak el.” Néhány mondat azon általánosságok közül, amelyekkel egy-egy csillagjegyet jellemeznek – vajon van-e valaki, aki ezeket a tulajdonságokat hallva tiltakozna, hogy ő bizony nem ilyen?
Ha elolvassuk a csillagjegyünkről írottakat valamely magazinban, nagy valószínűséggel igaznak fogjuk érezni az ott leírtakat, vagy legalábbis úgy fog tűnni: nagyon is sok igazság van benne. Tesszük mindezt annak ellenére, hogy tudjuk: a horoszkópokat tömegek számára írják, az pedig egyenesen lehetetlen, hogy minden ember, aki egy bizonyos hónapban vagy évben született, ugyanolyan személyiségjegyekkel rendelkezzen.
Miért érezzük igaznak a horoszkópokat?
A jelenség oka az úgynevezett Barnum- (vagy más néven Forer-) effektus. Ennek lényege, hogy a személyiségre vonatkozó homályos, felületes, ám erősen általánosító állításokat az egyén nagy valószínűséggel önmagára pontosan illőnek érzi. Az emberek ugyanis hajlamosak elfogadni személyiségük általános leírását anélkül, hogy észrevennék: ugyanaz az értékelés szinte bárki másra is ráillik, kiváltképp akkor, ha az állítás közlője kellőképpen meggyőzi őket arról, hogy ez személyesen nekik készült.
Meggazdagodott a hiszékenységből
A jelenség névadója egy 19. századi amerikai cirkuszigazgató-üzletember, bizonyos P. T. Barnum volt, aki számos módját ismerte annak, hogy az emberi hiszékenységet kihasználva meggazdagodjon. Egyebek mellett kapásból adott „találó” jellemrajzokat, de állítólag az ő nevéhez fűződik a mondás is: „Minden percben születik egy balek.” A Barnum-effektus kifejezést 1956-ban használta először Paul Meehl pszichológus, addig Forer-hatásként ismerték. Bertram R. Forer már 1948-ban foglalkozott a hiszékenységgel: személyiségtesztet végzett diákjaival, az egyéni pontozás és értékelés helyett azonban minden diáknak ugyanazt, az újságok horoszkópjaiból összeollózott elemzést adta a kísérlet végén, a következő állításokkal:
- Önnek szüksége van arra, hogy mások szeressék és elismerjék, önmagával szemben meglehetősen kritikus beállítottságú.
- Nagy adag kihasználatlan képessége van, amelyet azonban nem képes a saját szolgálatába állítani.
- Személyiségének kétségtelenül vannak gyenge oldalai, ezeket azonban gyakran le tudja küzdeni.
- Nemi életében vannak problémák.
- Külsőleg fegyelmezett, s nagyjában kiegyensúlyozottnak mondható, belül azonban gyakran gondterhelt és bizonytalan.
- Időnként komoly kétségei vannak, hogy helyesen döntött, illetőleg hogy megfelelően cselekedett-e.
- Bizonyos fokig kedveli a változatosságot, s elégedetlen, ha ebben megpróbálják korlátozni.
- Büszke arra, hogy önállóan gondolkodik, s megfelelő bizonyíték nélkül nem fogadja el mások véleményét.
- Nem tartja bölcs dolognak, ha valaki túlságosan is nyíltan feltárja önmagát mások előtt.
- Néha extrovertált, óvatos és visszahúzódó.
- Vágyai közül jó néhány meglehetősen irreális.
Ezután arra kérte a diákokat, hogy értékeljék a leírást egy ötfokozatú skálán, ahol az öt a legpontosabb, a nulla pedig a legkevésbé pontos jellemzést jelentette, aszerint, mennyire ítélik ezeket a személyiségrajzokat önmagukra nézve érvényesnek. 57 egyetemista közül 53 jónak vagy nagyon jónak minősítette saját jellemzését, hárman átlagosnak, egy gyengének, de egyetlenegy sem akadt, aki a nagyon gyenge értékelést választotta volna. „Szerettem volna, ha többet is mond, de megállapításai kétségtelenül igazak” – mondta az egyik diák, egy másik hallgató pedig így dicsérte a jellemzést:
„Az eredmények számos olyan pontra mutattak rá, amelyek gondot okoztak nekem, mert nem voltam benne biztos, hogy valóban jellemzőek-e rám. Az ilyen tesztek hozzásegítik az embert ahhoz, hogy megismerje önmagát.”
Az átlagos értékelés tehát 4,26 volt. A kísérletet 1948 óta többször megismételték, és az átlag 4,2 körül maradt.
Trükkös megfogalmazások
Láthatjuk tehát, hogy az emberek többsége saját életére vonatkoztatja az ilyesfajta kijelentéseket, és ha nem találják meg rögtön a kapcsolódási pontot, mindent elkövetnek, hogy igaznak érezhessék a róluk mondott általánosságokat: gyakran az egész életüket lepörgetik a fejükben, vagy többféleképpen újraértelmezik a mondatot. Igen hatásos eszköz például az „időnként” vagy „néha” szavak használata; valamint az úgynevezett szivárványállítások. Ez utóbbiak egy sajátosan megfogalmazott állítást jelentenek, amely egyszerre ruházza fel az alanyt egy bizonyos tulajdonsággal vagy személyiségjeggyel, valamint annak ellenkezőjével. Például: „Általában optimista vagy és vidám, ám volt idő az életedben, amikor nagyon zaklatott voltál.” Mindezen trükkök által az állítás személyessé válik az illető számára.
Miért dőlünk be?
Láthatjuk tehát, milyen egyszerű olyan állításokat tenni, amelyek személyre szabottnak tűnnek, a valóságban azonban csak általánosságok pufogtatásai. A jövendőmondók, jósok, horoszkópkészítők, tenyérjósok, áltudományos vagy konyhapszichológiai írások gyakran kihasználják a hiszékenységet. Elsősorban azért tudják ezt megtenni, mert nagyon sok olyan tulajdonság akad, amely – bizonyos fokon – csaknem mindenkire jellemző. Ahogyan Ranschburg Jenő fogalmazott: „Ha például azt mondjuk valakinek: »Önnek szüksége van arra, hogy mások szeressék és elismerjék«, vagy: »Néha barátságos és szociábilis, máskor azonban óvatos és visszahúzódó«, komoly esélyünk van arra, hogy igazunk lesz, jóllehet arról a személyről, akiről a kijelentést tesszük, valójában semmit sem tudunk.”
Minél magasabb státuszúnak, minél inkább szakembernek tartjuk az elmés megállapítást tevő egyént, annál nagyobb valószínűséggel fogadjuk el az esetleges negatív értékeléseket is.
Akik pedig nagyon tekintélytisztelőek, állandóan mások jóváhagyására várnak, vagy neurotikus személyiségjegyekkel rendelkeznek, az átlagosnál is nagyobb valószínűséggel manifesztálják a Barnum-effektust.
Vágyak csapdájában
Minden emberben él valamilyen fokon igény az önismeretre, a megerősítésre, a személyes törődésre, így ha valaki olyan jellemzést ad, amely kiszolgálja ezeket az igényeinket, hajlamosak vagyunk gyanútlanul belesétálni a csapdába. Emellett örömmel fogadjuk azokat az állításokat önmagunkról, amelyek megfelelnek a vágyainknak. Hiszen ki ne szeretné, hogy szeretetre méltónak, barátságosnak, önállónak, kreatívnak gondolják? Mindezt tetézi az úgynevezett szubjektív megerősítés jelensége: amikor két, össze nem függő vagy véletlen esemény között irracionális összefüggést tételezünk fel. Így például a horoszkóp tartalma vagy tenyerünk vonalai és életünk egy eseménye, épp aktuális érzéseink vagy személyiségünk bizonyos vonásai között.
