„Bátran támaszkodhatunk önmagunkra” – interjú a Mentális Elsősegély Napló szerzőivel

Olvasási idő kb. 6 perc

Életünk során számtalanszor kerülünk stresszhelyzetbe. Az érzelmileg megterhelő szituációkban gyakran érezzük magunkat eszköztelennek, pedig nagyon is jól jönne, ha valaki segítene abban, hogy visszataláljunk belső stabilitásunkhoz. A Mind Art pszichológusai, Pál Kata Dorottya és Sas Eszter Krisztina (aki egyébként a Dívány pszichológus szerzője is) most összeállítottak egy Mentális Elsősegély Naplót, amelynek segítségével mindenki megtalálhatja és tudatosíthatja, melyek azok az eszközök, amelyek számára a legnagyobb segítséget jelentik a nehéz helyzetekkel való megküzdésben.

Hogyan jött az ötlet, hogy stresszkezelő naplót adjatok ki?

Sas Eszter: A biztonságérzetünket nagyon erősen próbára tette az elmúlt néhány év. A koronavírus-járvány alatt az egészségünket féltettük, utána a fizikai biztonságérzetünket befolyásolta negatívan a szomszédban zajló háború. Ehhez hozzájárul egy gazdasági-financiális veszély, továbbá a különböző életszakaszokkal együtt járó stresszhelyzetek. Globálisan is folyamatos krízisben, krónikus stresszben élünk, amivel nem mindig egyszerű egyedül megküzdeni. Részben emiatt is született meg bennünk a terv a kiadványra.

Nem ez az első közös kiadványotok.

Sas Eszter: Valóban távolabbra nyúlik vissza a közös munkánk Katával a Mind Art kreatív pszichológiai műhelyben. Workshopok tartásával kezdtük 2020-ban, és még ugyanabban az évben kiadtunk egy önismereti célokat is szolgáló határidőnaplót, a Kreatív évtervezőt. A rá következő évben a Nyitott Akadémia kiadói hátterével született meg a Kreatív önismereti határidőnapló. Már ez sem egy konkrét évhez volt kötve, és most is úgy voltunk vele, hogy olyan kiadványt szeretnénk, amelynek megmarad a naplójellege és az interaktivitása, és segít a stressz csökkentésében egy szélesebb rétegnek.

Pál Kata: Közös ötletelés eredménye, hogy végül összeállt ez a kötet. Elkezdtünk azon gondolkodni, hogy pszichológusként a hétköznapokban hogyan, milyen technikákat alkalmazva szoktunk a klienseinknek segíteni a stressz kezelésében. Ezeknek az elemeit összerakva alakult ki a napló váza. Az volt az elképzelésünk, hogy egyszerű technikák éppúgy legyenek benne, mint a Mind Artot jellemző kreatív vagy komplexebb feladatok is.

A Mentális Elsősegély Napló segít hatékonyan kezelni a stresszt
Fotó: Fekete Csilla

Hogyan segíthet egy napló leküzdeni a stresszt?

Kata: Amikor valaki azzal jelentkezik be hozzám, hogy nagyon stresszes, és ezzel szeretne kezdeni valamit, sokszor valamilyen konkrét, kézzelfogható ötletet vár. Pedig egyénenként változó, hogy ki mitől stresszel, és hogyan éli meg a stresszt, és az is egyedi, hogy mi fog neki segíteni. Tapasztalataim szerint az az ideális, ha a kliens több dolgot kipróbál, majd megpróbálja magának leszűrni, hogy az adott szituációban mi válik be a legjobban a számára. Az a legjobb, ha olyan stresszkezelő eszköztár van a kezünkben, ami akár többféle szituációban is alkalmazható. Ehhez viszont érdemes áttekinteni, hogy hogyan is vagyunk a stresszel, hogyan hat ránk, és milyen megoldásokhoz tudunk nyúlni.

Ebben segíthet a napló: felméri, mennyire vagyunk stresszesek, hogyan éljük meg a stresszt, majd három nagyobb fejezeten belül rengeteg technikát találunk, amit ki lehet próbálni.

A végén pedig eldönthetjük, nekünk mi vált be, és ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülünk, már tudjuk, hogy mihez kell nyúlni. Sokszor tapasztalom, hogy a kliensek ösztönösen nagyon jól megküzdenek egy-egy stresszhelyzettel, de amikor túllendültek rajta, nem jut eszükbe, hogy végiggondolják. A napló úgy segít, hogy ha valami beválik, rögtön visszakereshető, és nem kell egy újabb stresszhelyzetben újra kitalálni, mi segíthetne, amivel egyébként rengeteg energia megy el, és egy nagyon stresszes időszakban sokszor nincs is rá kapacitásunk.

Sas Eszter Krisztina pszichológus
Fotó: Kolozsvári Zsuzsanna

Eszter: Maga az írás is nagyon sokat tud segíteni. A stresszben az a nagyon megbetegítő, hogy napi szinten van egy óriási csomag mindannyiunk hátán, amit nem tudunk letenni, és egyre súlyosabb lesz. A papír, az írás arra is szolgál, hogy letehessük mindazt, amit addig magunkkal cipeltünk, így tényleg megkönnyebbülhetünk. A kiadvány három fő területen próbál segíteni: egyrészt konkrét cselekvésekkel, a viselkedés szintjén; kicsit mélyebben azzal, hogy hogyan tudunk a stresszhelyzettel együtt járó negatív érzéseinkkel vagy a feszültségünkkel megküzdeni, végül pedig hogyan küzdhetjük le a stresszhelyzettel együtt járó negatív gondolatokat. Sokszor saját magunkat pörgetjük bele negatív gondolatspirálba, és nem találjuk, hol van a kiút. A Mentális Elsősegély Napló eszközöket ad a kezünkbe, és folyamatos önreflexióra nevel: ha valamit kipróbálunk, azt értékeljük is. Nincs olyan csodaszer, ami mindenkinek segít. 

Az a fontos, hogy rátaláljunk arra a néhány dologra, ami számunkra hasznos.

Mi szó szerint kézzelfogható formában próbáljuk meg átadni, hogy igenis nagyon sok mindenhez lehet nyúlni, hogy bátran támaszkodhatunk önmagunkra.

Mit tapasztaltok, milyen hatékony és kevésbé hatékony módszerekkel szokás mifelénk, Kelet-Közép-Európában megküzdeni a stresszel?

Pál Kata Dorottya pszichológus
Fotó: Kolozsvári Zsuzsanna

Kata: Sokan alapvetően negatív szokásokkal, alkohollal vagy különböző függőségekkel próbálják meg oldani a stresszt. Ezek ideig-óráig csökkenthetik a feszültséget, de nem oldják meg a problémát, hanem inkább elkendőzik. Tehát leviszik a stressz szintjét, de amint megszűnik a hatásuk, sokkal mélyebbre kerülhetünk. Ez ugyanúgy igaz a sorozatnézésre vagy az impulzív vásárlásra is. Sokszor nincs is másra energiánk, mint hogy leüljünk a képernyő elé egy csipszes zacskóval, és ez egyszer-egyszer rendben is van. A gond akkor kezdődik, ha ez szokássá válik, és nincs más, amihez tudnánk fordulni, illetve később, miután megnyugodtunk, sem próbáljuk megérteni, hogy mi volt az, amit így kellett kezelni. A telefon, az internet, a közösségi média is veszélyes ilyen szempontból. Pörgetjük, és közben elfelejtjük, min szorongtunk. Ez is ideig-óráig kikapcsol, csakhogy eközben növeli is a feszültséget. Ha nem térünk vissza a feszültség forrásához, nem próbáljuk megérteni és megoldani, ugyanúgy vissza fog jönni a stressz, és egyre többet kell majd használni a telefont, hogy meg tudjunk nyugodni, így már bele is csúsztunk egy függőségspirálba.

Eszter: Magyarországon sokszor inkább káros megküzdési stratégiák jellemzőek. Aki kevésbé önreflektív, kevesebb eszköze van, és sokszor nem is tudja, hogy a légzőgyakorlat vagy a gondolatnapló egy létező módja a stresszkezelésnek. De azért senki ne érezze rosszul magát, ha rossz napja volt, és megiszik egy pohár bort a barátaival. Mértékkel ez rendben van, nincsenek merev határok, az összefüggéseket érdemes észrevenni. Az már lehet egy belső iránytű, ha felismerem, hogy megpróbáltam valahogy kezelni a feszültségemet, de csak rosszabbul lettem tőle, tehát ez nem volt egy jó módszer, és váltanom kell.

Kata: Vannak nehéz élethelyzetek, például amikor valaki egy szakításon megy keresztül, amikor nincs feltétlenül kapacitása arra, hogy reflektáljon önmagára. Lehet, hogy ekkor egy-két hétig a sorozatnézéshez és a barátokkal való borozáshoz folyamodik, de fontos a tudatosság és annak felismerése, hogy igen, én most ezt tudom megcsinálni, most csak erre vagyok képes, de majd eljön az a pont, amikor el fogok kezdeni a problémámmal szembenézni, vagy mélyebben és aktívabban dolgozni vele. A káros és a nem káros stresszkezelést leginkább ez a fajta tudatosság különbözteti meg egymástól.

A Mentális Elsősegély Naplóban mindenki megtalálhatja a számára ideális stresszkezelési technikát
Fotó: Fekete Csilla

Kinek ajánljátok a Mentális Elsősegély Naplót?

Eszter: Bárkinek, aki stresszel. Ahogy az alcímünk is jelzi: kezdőknek és haladóknak. Nem szükséges, hogy legyen bármilyen pszichológiai ismerete, csak egyfajta nyitottság arra, hogy önmagával foglalkozzon. A könyv elején van egy könnyen emészthető szakirodalmi bevezető, hogy picit keretbe helyezze az olvasó, hogy amit stressznek hív, az tulajdonképpen mi is. De az is talál benne feladatokat, aki magasabb fokú önismerettel rendelkezik, gyakorolja stresszkezelést vagy a meditációt.

Kata: Azoknak is szerettünk volna eszközt adni a kezükbe, akiknek kevesebb idejük van, és az egyszerűbb feladatokat tudják csak vállalni, és azoknak is, akik már foglalkoznak önmagukkal vagy van valamennyi pszichológiai ismeretük. Minden gyakorlatnál van egy jelzés, hogy egyszerű, közepes vagy nehéz-e az adott feladat, így minden olvasó meg tudja találni, az ő szintjének melyik gyakorlat szól, és így lehet építkezni is a könnyebb gyakorlatoktól a nehezebbek felé.

Sas Eszter és Pál Kata, a Mentális Elsősegély Napló szerzői
Fotó: Kolozsvári Zsuzsanna

Mit csinál a pszichológus, ha stresszel?

Kata: Nagyon intenzív tempóban élek, így leginkább a viselkedésgyakorlatokat tudom most beengedni. Nagyon jó megtapasztalni, hogy az egyszerű gyakorlatokkal is érdemes foglalkozni, mert ha kicsit megnyugodtam, oldottam a feszültséget, érzem magamon, hogy megjön az igényem arra is, hogy mélyebben is foglalkozzak egy-egy témával.

Eszter: A szakmánk alapvetése, hogy foglalkozzunk a saját mentális egészségünkkel. Számomra a meditáció, azon belül a mindfulness meditáció az idei év felfedezése. Amikor rajtakapom magam, hogy valamin elkezdtem stresszelni, felteszem magamnak a kérdést, hogy mennyire tudok erre hatni. Ha torzító gondolataim vannak, próbálom azokat leállítani. De néha csak önegyüttérzéssel vagyok magammal a rossz érzésben, és már ez is sokat segít.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.