Pedro Almodóvar legújabb filmjét ismét az anyaság, mégpedig az egyedülálló anyaság köré építi, miközben titkok és bűnök sejlenek fel a múltból.
Almodóvar mester kétségkívül a női lélek nagy ismerője. Tudja, milyenek a tucatlányok (Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből), tudja, hogy mitől kerülnek Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélére; hogy milyen fájdalmat okoz egy anyának a gyermeke elvesztése (Mindent anyámról). Ismeri az önmagát ismétlő női sorsok transzgenerációs problémáját (Volver) éppúgy, mint az anya-lánya kapcsolat megtagadhatatlanságát és nehézségeit (Julieta).
A 72 éves spanyol rendező ismét egyik kedvenc témáját, a női sorsok, az erős anyák témáját állítja legújabb filmje középpontjába. A téma saját bevallása szerint több mint húsz éve foglalkoztatja, sőt, a film fiktív plakátja 2009-ben fel is tűnt a Megtört ölelések című filmjében. A Párhuzamos anyák főhőse, Janis (Penélope Cruz) negyvenes éveiben járó divatfotós. Megismerkedik egy férfival (Israel Elejalde), akivel egyéjszakás kalandba, majd viszonyba bonyolódik. A nő teherbe esik, és szakítanak: Arturo nem akar gyereket, Janis azonban úgy dönt, hogy ha kell, akár egyedül is felneveli a kicsit. A szülőszobán együtt vajúdik a tinédzserkorú Anával (Milena Smit), aki vele ellentétben nem várja kitörő örömmel, hogy anya lehessen. A két nő története ezek után szorosan összefonódik, s bár Janis mindent megtesz, hogy eltávolodjon Anától, a végzet, ahogy az lenni szokott, közbeszól.
Almodóvar filmjeiben a férfiak sokszor nincsenek jelen. Eltűnnek, elhagyják a családot, meghalnak, vagy éppen megölik őket, mint Janis nagyapját is a spanyol polgárháborúban. A női kötelékek, az egymásba fonódó női sorsok viszont annál hangsúlyosabbak. Janis és Ana más generációhoz tartoznak, más háttérrel rendelkeznek, sorsuk azonban több ponton is összeér. A „párhuzamos” anyaság többféle megközelítésben is megjelenik a filmben, nemcsak Janis és Ana kapcsolatának különböző vetületein keresztül, hanem az ő jelen lévő (vagy éppen jelen nem lévő) anyáik, nőrokonaik sorsának különbözőségét és hasonlóságait is bemutatva. A filmben felbukkanó nők a férfiakra a legritkább esetben számíthatnak, egymásra azonban annál inkább, bár ez időnként azzal jár, hogy úgy tűnik, mintha mindannyian egymás sorsának különböző verzióit élnék. A kamaszként anyává váló Ana – aki egyszerre próbál felnőni az anyaság feladatához és felnőtté válni – viszonya saját anyjához például meglehetősen terhelt, de az anya, a színésznő Teresa sorsa szintén sok nőt foglalkoztató dilemmát idéz meg: lehet-e valaki jó anya, ha közben vannak ambíciói, amelyeket nem hajlandó az anyaságnak alárendelni?
A női sorsokon kívül Almodóvar, tőle némileg szokatlan módon, beengedte a történelmet, a múlt lenyomatát is a filmbe. „Nincsen néma történelem. Akárhogy is próbálják elégetni, összetörni vagy elhazudni, az emberi történelem nem hallgat el” – idézi a film Eduardo Galeano uruguayi író gondolatát. Janis és Arturo egy sír feltárásáról egyezkednek megismerkedésük után: a nő szülőfalujában az ott élők szeretnék exhumálni és méltóképpen eltemetni a polgárháborúban kivégzett, jelenleg tömegsírban nyugvó hozzátartozóikat. A temetés, a végtisztesség megadása szimbolikus jelentőséggel bírt az emberi kultúra minden korszakában, Antigoné korától kezdve egészen napjainkig. Érdemes-e bolygatni a múltat? Mennyivel vagyunk előrébb, mennyiben kerülnek helyre a dolgok a társadalom kollektív egészét tekintve, ha megtörténik ez? Akit nem temetnek el, az halálában sem legitim? A történelemmel való szembenézés szükségessége vitathatatlan, és innen nézve érthető, hogy miért olyan fontos az újratemetés a falu lakói számára: a hiányzó férfiak, akik életüket adták Spanyolországért, megérdemlik a végtisztességet.
El lehet-e rejteni az igazságot? El lehet-e menekülni előle? Mennyiben befolyásolják életünket a vérségi kötelékek? Le tudunk-e mondani arról, ami nem a miénk? Többek közt ezeket a kérdéseket feszegeti Almodóvar filmje, amelynek végkicsengése mégiscsak talán az, hogy a múltban elkövetett bűnöknek és az elszenvedett traumáknak a jelenben is van jelentőségük. A feldolgozás akkor lehet csak sikeres, ha képletesen és a valóságban is szembenézünk tetteink következményeivel.
