A Romani Design zavarba ejtő koncepcióval rukkolt elő

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szentképekből készített ruhákkal rukkolt elő a Romani Design. A meglepő ruhakölteményeket most kiállítják, majd felkerülnek a csatkai kegyszoborra, aztán egy múzeumba.

Hogyan kerülnek exkluzív estélyi ruhákra szentképek tucatjai? És mit keresnek ezek egy Szűz Mária-szobron? Mit akarnak üzenni az alkotók?

Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ, ha ellátogatunk a Romani Design kiállítására a Városligeti fasori Ráth György-villába. Az apropó pedig nem más, mint hogy a világ első roma divatstúdiója bekerült az Iparművészeti Múzeum Körforgásába.

Ebben a kiállítássorozatban minden évben arra kérnek kortárs dizájnereket, hogy olyan tárgyakat válasszanak ki az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből, amelyek igazán inspirálják őket, és azokra reflektálva hozzanak létre saját alkotásokat. Az így megszülető műtárgyakat kiállítják, később pedig a múzeum gyűjteményének részévé válnak.

A sorozat 2018-ban az Artista Stúdió kiállításával indult útjára. Most a Romani Design alapító testvérpárja, Varga Erika és Varga Helena válogatott:

méghozzá hat darab szentképet.

Ezek mind Szűz Máriát vagy női szenteket ábrázolnak, és ezeket használják mintaként a ruhák anyagához. Nem véletlenül: a romák egyik legnagyobb ünnepe minden évben a Komárom-Esztergom megyei csatkai búcsú, amelyet az ottani Mária-kegyszobor köré szerveznek. A hagyomány szerint a roma hívek adományként díszruhát varratnak a szoborra, amelyet óránként átöltöztetnek. Az alkotók is vallásosak, és a most elkészült ruhakölteményeket is viselni fogja Mária.

Nem tudni, miért, de csak az utóbbi években figyeltek fel a jellegzetes, összetéveszthetetlen, élénk színekkel és mintákkal díszített roma viseletekre, így a matyó mintás divathullámhoz hasonlóan terjedőben a roma stílus is, a vörösben tobzódó, rózsamezőkkel teli ruhák, kendők.

Elsőre túlzónak tűnhetnek ezek a minták, ám ahogy Varga Helena tervező a bemutatón mondta, a romák ilyen tömött virágoskertként képzelik el a mennyországot. A mennybe pedig jól illenek a szentek. Még jelentős módosításokkal is.

A kiállított túláradó, élettel teli hat ruha is azonnal megragadja a tekintetet. Pedig a mintasorok szentképei helyére női felmenőik és lányaik képeit tették. Kizárólag női rokonokéit. Mint megtudtuk, azért, mert nemcsak a roma kultúra terjesztését tekintik missziójuknak, hanem a női egyenjogúságért is harcolnak a saját eszközeikkel.

Valószínű ennek a része az is, hogy a Szűz Mária a kisdeddel eredeti szentképei helyére az alkotók arcképei kerültek, az pedig sormintaként az egyik nagyestélyire.

Zavarba ejtően temperamentumos koncepció, az biztos.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?