Kedvenceink a héten: Így szólt volna egy Eminem-koncert a középkorban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy szókimondó sorozat. Egy jól sikerült sci-fi-adaptáció. És egy 21. századi rapper középkori köntösben. Sorozatunkban arról mesélünk, hogy milyen hétköznapi apróságok tettek minket boldoggá ezen a héten.

Zsófi a Grace és Frankie című sorozattal kapcsolódott ki, Réka a Szép új világra függöt rá, Kristófot pedig egy Eminem dalainak középkori átirata dobta fel. 

Grace és Frankie

Fenyvesi Zsófi

Mi jó sülhet ki abból, ha leporoljuk a 83 éves Jane Fondát, hozzácsapjuk a 81 éves Lily Tomlint és a meleg karaktert játszó Martin Sheent? Első hallásra semmi jó. A sorozat viszont üt, nem is kicsit. Nyíltan és bő lére eresztett humorral mutatja be, hogy az élet nem ér véget negyvenévesen, sőt, hatvanévesen sem. Hogy mennyire bele tudunk csontosodni a szerepeinkbe, és mégis mindig van visszaút. 

Az alapsztori, miszerint a két idős nő egy csodaszép tengerparti házba költözik, miután mindkettejük férje bejelentette, hogy meleg, nem túl életszerű Magyarországon. Engem mégis ez a sorozat tart jókedvben ezekben a nehéz időkben.

Fantasztikus karakterek még fantasztikusabb beszólásai, nyíltan vállalt botladozások és nehéz élethelyzetek: ezek engem mind arra tanítanak, hogy merjem felvállalni önmagam. Sosem leszek gazdag homoszexuális ügyvéd, sem karcsú és stílusos üzletasszony, de ettől még elleshetem, ők hogyan élik meg saját magukat az elvárások kereszttüzében és hogyan lépnek ki közülük. 

Nyolcvanévesen az ember már ki meri mondani, hogy mindenki kapja be. A Grace és Frankie-sorozatban az a jó, hogy ezt életkortól függetlenül mindenki kimondja és él, ahogy tud, ahogy szeret, és közben mégsem feledkezik el másokról. 

Tényleg szép-e az új világ?

Fejes Réka

Létezhetnek-e utópiák, olyan tökéletes társadalmak, amelyek minden tagja gondtalan boldogságban élhet? Aldous Huxley Szép új világa szerint igen, elég csak minden társadalmi réteget az általa ellátandó feladatok szeretetére kondicionálni, megszabadítják őket azoktól a kapcsolatoktól, amelyek csalódásra, féltékenységre vagy aggodalomra adhatnának okot, és főként testiségen alapuló alkalmi viszonyokkal helyettesítik őket, és ha a köréjük vont védelmező burkon mégis átjutna bármilyen kellemetlen impulzus, bekapnak egy szómát, és minden rossz érzésük egy pillanat alatt elillan. De vajon tényleg elég ennyi a boldogsághoz? 

Huxley közel száz éve írta meg a regényt, a benne felvetett filozófiai kérdések azonban nem is lehetnének aktuálisabbak. A Netflix sorozatgyárosai is erre a következtetésre juthattak, ugyanis hihetetlenül izgalmas, folytatásos sztorit kerekítettek a történetből. Az adaptációba beleszőtték az Idra nevű mesterséges intelligenciát is, aki összekapcsolja Új-London minden lakóját, a karakterek jellemét és motivációit pedig nagyban közelítették a ma emberéhez. Régen láttam igazán jó, elgondolkodtató és lebilincselő sci-fi-sorozatot, a Szép új világ viszont határozottan az!

Tinódi Lantos Eminem

Csabai Kristóf

Nem tudom, bárki is észrevette az elmúlt napokban, hogy a YouTube algoritmusa teljesen megváltozott, legalábbis ami a kezdőlapi ajánlókat illeti. Néha teljesen indokolatlan videók bukkannak fel túrózabáló tyúkokról vagy csúszós szappanokról, és ez alapvetően lehet, csak azt mutatja, hogy a YouTube (talán joggal?) úgy gondolja, tökéletesen beleillek a trashzabáló internetező profiljába, aki sokszor percekre elveszik a videómegosztó bűvös spirálszerű labirintusába, de ez azóta nem igazán zavar, mióta kidobta a világ leggyorsabban beszélő énekes dalainak sok száz évvel ezelőtti feldolgozásait: merthogy ennek a kincsnek jó tudatában lenni.

Persze a világ leggyorsabban beszélő embere a gyógyszerreklámok narrátora, aki a végén bemondja, hogy a kockázatokról és mellékhatásokról olvassuk el a betegtájékoztatót, vagy kérdezzük meg kezelőorvosunkat, gyógyszerészünket. De nem messze van mögötte Eminem, a rap god, akinek dalait végre, végre feldolgozták hárfákkal, cimbalmokkal, kürtökkel, cammogó fagottokkal és csörgődobokkal pont olyan hangulatban, hogy arra még Dobó István is elégedetten biccentene, ha Tinódi Lantos Sebestyén játszotta volna az egri vár falain.

Szóval van ez a csatorna, a Beedle The Bardcore, aminek készítői számtalan mai és klasszikus slágert zenésítettek meg. A Real Slim Shady, a Lose Yourself, a Till I Collapse és egyéb nagy kedvencek is szerepelnek, de nem csak a rapper rajongói tudnak örülni: a csatornán találunk Justin Biebertől, Beyoncén és Dr. Dre-n át Cardi B-ig rengeteg mindenkit. Egy szó, mint száz: bele lehet feledkezni. (És amúgy csak egy apró side note: Cardi B középkori verziója messze jobb, mint az eredeti. Simán vonulhatott volna erre annak idején a magyar hadsereg.)

A csatorna egyetlen hiányossága persze, hogy csak hangszerekkel írták át a dalokat, pedig az tenné még fel a pontot az i-re, ha valami kappanhangú férfikórus durmogna alatta. De előre látom, ahogy a gyerekemnek majd azt fogom mondani, hogy ez volt Tinódi Lantos Sebestyén, és Eminem tőle lopta a dallamait.

Ha tetszett a cikkünk, olvasd el sorozatunk előző részét is! 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Fejes Réka
Fejes Réka
Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.