Darwin a saját unokatestvérét vette feleségül. Igen, pont ő!

Charles Darwin 1839 januárjában, egy hűvös keddi napon vezette oltár elé Emma Wedgwoodot egy  angol, vidéki templomban. Igazi szerelmi házasság volt ez! Darwin csak évekkel később gondolkodott el azon, hogy rosszul tette-e vajon, hogy az unokatestvérét vette el.

Vitorlát bonts!

Hét évvel azelőtt, hogy Darwin kimondta a boldogító igent, felszállt a HMS Beagle fedélzetére, hogy egy föld körüli úton tanulmányozhassa többek között Dél-Amerika természetrajzát. Utazása öt évig tartott, ezalatt a déli félteke számtalan, addig fel nem fedezett partján indult expedíciókra.

Hazatérve hamarosan geológusként, majd íróként szerzett hírnevet. Megjelent az első könyve, és az elvolúciós elmélet alapjain dolgozott, amit 1859-ben A fajok eredete című munkájában ismertetett. Átütő erejű írása olyan meggyőző olvasmány volt, hogy egy csapásra a vallási vezetőkbe és más tudósokba fojtotta a szót, sőt még a Darwin állításaival szemben szkeptikus The New York Times is fontos műnek tartotta.

Ekkoriban nem esett volna nehezére úgy döntenie, hogy életét kizárólag a kutatásainak szentelje, de valamivel nem számolt: a szerelemmel. 

Charles és Emma szeretik egymást

1839-ben, valamivel több mint két évvel a föld körüli expedíció után Darwint szíven találta Cupido nyila. Emma intelligens, megfontolt fiatal nő volt, aki mellesleg remekül zongorázott, hiszen Chopin volt a mestere, Darwin pedig nem is lehetett volna szerelmesebb – az unokatestvérébe! Ez mégsem jelentett számára akadályt abban, hogy jövendőbeli gyermekei anyjaként tekintsen a lányra. Sokkal inkább aggasztotta saját külleme, különösen az orra. (Robert FitzRoy admirális attól tartott, az arca közepén éktelenkedő dudor a tudós egészségi állapotáról árulkodik, és majdnem megtagadta tőle a felszállást a Beagle fedélzetére.) 

Darwin heves érzelmei ellenére nem állt készen a házasságra, nem szívesen vált meg az agglegényélet előnyeitől. Feljegyzéseiben arról írt, hogy ha eleget kell tennie feladatainak férjként – kialakítani egy otthont, társasági eseményeken részt venni és feleségével sétálni –, akkor a kötelességei rabszolgájának érezné magát. Hogy dűlőre jusson, pró és kontra listát írt, amik végül ugyanolyan hosszúra sikerültek. A házasság mellett szólt többek között a „zene varázsa”, a „női csevej”, és ide került az a pont is, miszerint egy feleség „jobb mint egy kutya”.

Emmát váratlanul érte a lánykérés. Azt hitte, hogy Darwin látogatásai nem többek baráti gesztusnál, de miután a harmincas éveiben járt és vénlánynak számított, elfogadta hát a férfi ajánlatát.

Charlesnak és Emmának összesen tíz gyereke született, közülük hárman nem érték meg a felnőttkort. Mary Eleanor huszonhárom napot élt, a tízéves Annie-t valószínűleg tuberkulózis vitte el, Charles pedig tizennyolc hónaposan, skarlátban hunyt el. Ugyan a többiek átvészelték gyerekkorukat, szüleik továbbra is féltették őket törékeny testalkatuk miatt.

Ebben az időben gyakran előfordult, hogy a csecsemők még az első születésnapjukat sem érték meg, a családban történt halálozások tehát teljesen átlagosnak számítottak. A férfi ennek ellenére sosem tudott megszabadulni a gondolattól, hogy gyermekei halálát ő maga okozta azzal, hogy az unokatestvérét vette feleségül. Végül is neki tisztában kellett volna lennie a veszéllyel. Már a házasságát megelőző években is aktívan vizsgálta az állatok beltenyésztésének következményeit, növénytermesztési kísérletei pedig bebizonyították, hogy még a zöldségek is nagyobbra és egészségesebbre nőnek, ha a származásuk sokféleséget mutat.

Darwin és Emma végül negyvenhárom évig élt boldog házasságban, egészen a férfi haláláig. Szerelmes levelekkel halmozták el egymást, és bár számtalan tudományos szimpóziumra hívták meg a tudóst, ritkán vállalta, hogy az éjszakát feleségétől távol töltse. És mindennap örömmel sétált Emmával.