Darwin a saját unokatestvérét vette feleségül. Igen, pont ő!

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha élt ember a 19. században, akinek tisztában kellett lennie, milyen következményekkel járhat a családon belüli házasság, az Charles Darwin volt. De úgy tűnik, a szerelem annyira elvette az eszét, hogy erről megfeledkezett.

Charles Darwin 1839 januárjában, egy hűvös keddi napon vezette oltár elé Emma Wedgwoodot egy  angol, vidéki templomban. Igazi szerelmi házasság volt ez! Darwin csak évekkel később gondolkodott el azon, hogy rosszul tette-e vajon, hogy az unokatestvérét vette el.

Vitorlát bonts!

Hét évvel azelőtt, hogy Darwin kimondta a boldogító igent, felszállt a HMS Beagle fedélzetére, hogy egy föld körüli úton tanulmányozhassa többek között Dél-Amerika természetrajzát. Utazása öt évig tartott, ezalatt a déli félteke számtalan, addig fel nem fedezett partján indult expedíciókra.

Hazatérve hamarosan geológusként, majd íróként szerzett hírnevet. Megjelent az első könyve, és az elvolúciós elmélet alapjain dolgozott, amit 1859-ben A fajok eredete című munkájában ismertetett. Átütő erejű írása olyan meggyőző olvasmány volt, hogy egy csapásra a vallási vezetőkbe és más tudósokba fojtotta a szót, sőt még a Darwin állításaival szemben szkeptikus The New York Times is fontos műnek tartotta.

Ekkoriban nem esett volna nehezére úgy döntenie, hogy életét kizárólag a kutatásainak szentelje, de valamivel nem számolt: a szerelemmel. 

Charles és Emma szeretik egymást

Emma Wedgewood Darwin
Fotó: ullstein bild Dtl /

1839-ben, valamivel több mint két évvel a föld körüli expedíció után Darwint szíven találta Cupido nyila. Emma intelligens, megfontolt fiatal nő volt, aki mellesleg remekül zongorázott, hiszen Chopin volt a mestere, Darwin pedig nem is lehetett volna szerelmesebb – az unokatestvérébe! Ez mégsem jelentett számára akadályt abban, hogy jövendőbeli gyermekei anyjaként tekintsen a lányra. Sokkal inkább aggasztotta saját külleme, különösen az orra. (Robert FitzRoy admirális attól tartott, az arca közepén éktelenkedő dudor a tudós egészségi állapotáról árulkodik, és majdnem megtagadta tőle a felszállást a Beagle fedélzetére.) 

Darwin heves érzelmei ellenére nem állt készen a házasságra, nem szívesen vált meg az agglegényélet előnyeitől. Feljegyzéseiben arról írt, hogy ha eleget kell tennie feladatainak férjként – kialakítani egy otthont, társasági eseményeken részt venni és feleségével sétálni –, akkor a kötelességei rabszolgájának érezné magát. Hogy dűlőre jusson, pró és kontra listát írt, amik végül ugyanolyan hosszúra sikerültek. A házasság mellett szólt többek között a „zene varázsa”, a „női csevej”, és ide került az a pont is, miszerint egy feleség „jobb mint egy kutya”.

Emmát váratlanul érte a lánykérés. Azt hitte, hogy Darwin látogatásai nem többek baráti gesztusnál, de miután a harmincas éveiben járt és vénlánynak számított, elfogadta hát a férfi ajánlatát.

Darwin legidősebb fiával, William Erasmusszal
Fotó: Heritage Images /

Charlesnak és Emmának összesen tíz gyereke született, közülük hárman nem érték meg a felnőttkort. Mary Eleanor huszonhárom napot élt, a tízéves Annie-t valószínűleg tuberkulózis vitte el, Charles pedig tizennyolc hónaposan, skarlátban hunyt el. Ugyan a többiek átvészelték gyerekkorukat, szüleik továbbra is féltették őket törékeny testalkatuk miatt.

Ebben az időben gyakran előfordult, hogy a csecsemők még az első születésnapjukat sem érték meg, a családban történt halálozások tehát teljesen átlagosnak számítottak. A férfi ennek ellenére sosem tudott megszabadulni a gondolattól, hogy gyermekei halálát ő maga okozta azzal, hogy az unokatestvérét vette feleségül. Végül is neki tisztában kellett volna lennie a veszéllyel. Már a házasságát megelőző években is aktívan vizsgálta az állatok beltenyésztésének következményeit, növénytermesztési kísérletei pedig bebizonyították, hogy még a zöldségek is nagyobbra és egészségesebbre nőnek, ha a származásuk sokféleséget mutat.

Darwin és Emma végül negyvenhárom évig élt boldog házasságban, egészen a férfi haláláig. Szerelmes levelekkel halmozták el egymást, és bár számtalan tudományos szimpóziumra hívták meg a tudóst, ritkán vállalta, hogy az éjszakát feleségétől távol töltse. És mindennap örömmel sétált Emmával.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.