Ráadásul a fánk nem csak ilyentájt esik jól; egész évben remek kiegészítője lehet egy tartalmas levesnek, és az utcai árusok standjairól is évszaktól függetlenül elkapkodjuk bármelyik változatát. Foszlós vagy ropogós? Morzsásan zsíros vagy rugalmas és tömör? Bármelyik lehet jó. Most 10 finom fánkféleséget mutatunk be, receptekkel.
Szalagos fánk
Itthon igazi klasszikus, amivel nem lehet mellényúlni, bárki is ugrik át vendégségbe. Elnevezését a derekán körbefutó világos sávról kapta.
A csinos ismertetőjel kialakításához a közvélekedéssel szemben nem kell különösebb praktika; a titok a jól megkelt tészta, ami csak éppen félig süllyed el az olajban, így fordítás után is csak az alsó és a felső része lesz aranybarna. Frissen a legjobb, mert hidegen olajosabbnak érződik az íze, de így is, úgy is jó, akár magában, akár porcukorral vagy lekvárral. Vrábel Krisztina például így csinálja, ez pedig itt a mi receptünk.
Csöröge vagy forgácsfánk
Szintén örökzöld (legalábbis az én nagymamám szerint ez „a” farsangi fánk), mégis kevesebben készítik, mint a pufi szalagost. Pedig megéri, mert egyszerűen összeállítható, ráadásul dagasztás és kelesztés nélkül készül, formája miatt pedig szuperül lehet mártogatni. A hozzávalók (többek közt némi rum és tejföl) nyújtható tésztává állnak össze, ebből először csíkokat kell vágni, majd a családi hagyomány szerint tekerni/csavarni vagy lyukat vágva rá önmagán áthúzni a tésztát. Két egyforma sose lesz – épp ez benne a jó. Porcukorszórás után már lehet is falni. A Street Kitchen konyhájában így készül, nálunk pedig így.
Gulab jamun (India)
Könnyen elkészíthető, édesen fűszeres kis fánkcsoda kelesztés nélkül. Csábereje apró méretében és a fánkocskát körülölelő édes szirupban van. Nevét is ez utóbbiról kapta: gulab jamun annyit tesz, mint virágvíz – a szirup ízesítéséhez rózsavizet, narancsvirágvizet használhatsz, de el tudom képzelni, hogy mézbe lógatva is etesse magát. Jó, ha a már kihűlt fánk sokat ázik a szirupban, és jól áll neki, ha apróra vágott pisztáciával szórják meg. Mondjuk, kalóriában is elég erős, de ki számolja ilyenkor...
Churro (Mexikó, Spanyolország)
Igazi kedvenc street food ez a spanyol nyelvterületen világszerte elterjedt hosszúkás fánkféle, melynek eredetével kapcsolatban inkább csak találgatunk. Spanyolországban szívesen eszik kávé vagy forró csoki mellé. Az autentikus változat tojás nélkül készül, ropogósabb, mint amivel itthon találkozunk. Otthon elkészíteni sem ördöngösség, de szükség van hozzá habnyomóra vagy formára vágott zacskóra. Ha egy rohanós hétköznapra nem is, egy vasárnapi későn keléshez és forró kávéhoz kiváló választás.
Donut (USA)
Mindenki ismeri a középen lyukas amerikait. Nem olyan levegős, mint a mi szalagosunk, kicsit nehezebb a tésztája, és a közepe lyukas (azon tűnődni, hogy vajon mikor és miért lett lyukas, remek szórakozás rágcsálás közben). A tetejére végtelen változatosságban kerülhet csoki és különféle mázak, szórások – nekem emiatt inkább cukrásztermék, mint otthoni nass, de házilag is meg lehet vele próbálkozni. Ha hihetünk az amerikai filmeknek, legfőbb fogyasztói még mindig a rendőrnyomozók.
Kleinur (Izland)
Az izlandiak egyik kedvenc fánkja egy, a mi csörögénkéhez hasonló, de zsírosabb, morzsalékos állagú, érdekes formájú fánkocska, a tésztájában sok-sok natúr joghurttal/kefirrel. Különlegességét a tésztához adott kardamom adja, és jó tudni, hogy felülmúlhatatlanul finom mindenféle savanykás lekvárral, joghurttal, de akár enyhén édes tejföllel is. Én ennek a receptnek a nyomán készítettem.
Beignet (Franciaország)
Naná, hogy francia ez a könnyed, falatnyi fánkocska. De bármilyen lepkeszerű is a tésztája, azért csak olajban sült ez is, szóval 3-4 darabnál többet ebből sem muszáj egyszerre elrágni. Ez a csemege nem is a farsangi evőversenyekre készült: ebéd utáni desszertnek vagy egy csésze teához eszik a franciák is. Így készítheted el.
Bombolini (Olaszország)
Az olaszok is szeretik a fánkféléket, az övéik közül talán a bombolini a legismertebb. Az apró, a mi szalagosunknál sűrűbb, rugalmasabb fánkocskát (tésztája inkább emlékeztet a mi szilvás/barackos gombócunkra) Toszkánában készítették először, neve pedig annyit tesz: bombácska. Lila Fügénél így sül ki.
Zalabia (Közel-Kelet)
A Zalabiát a Közel-Kelet több országa is a magáénak tudja – az biztos, hogy sokfelé fogyasztják, nagyon sokféle formában (kerekre, lyukacsos hosszúkásra, csigaszerűre sütik) eszik ezt a finomságot. Különleges ízét az ánizstól kapja, ettől válik igazán keleties hangulatú édességgé, ami mellé vétek nem valamilyen erős ízű teát kortyolni. Ez itt a libanoni változat, de a neten böngészve sokféle variációval találkozhatsz.
Sel roti (Nepál)
Nagyobbacska fánkkarika (van, ahol kenyérként említik), amit forró zsírban vagy ghee-ben (tisztított vajat otthon is készíthetsz) sütnek ki. Méretét igazából csak a rendelkezésre álló edény átmérője szabja meg.
Összetételében ez tér el leginkább a többi fánktól, mert például rizs (egyes receptek szerint rizsliszt) és banán is van benne, de az olajban sütés és az édes ízkombináció mégis fánkszerűvé teszi. Ropogós és hosszú ideig eláll, Nepálban elsősorban fesztiválokon találkozni vele. Ez a verzió otthon is elkészíthető.
