Így nem találkoztak a rajongói Terence Hill-lel

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Terrence Hill Budapestre látogatott új filmje, a Nevem: Thomas bemutatójára. A szervezők közönségtalálkozót hirdettek, de elsodorta őket a nép haragja.

Terrence Hill végre Magyarországra jött, aki az elmúlt évtizedekben nem élt szatyorban, az tudja, hogy ez olyasfajta népünnepély, amire érdemes rendesen felkészülni. Fel is készült maga Terrence Hill is, a rajongók meg pláne, egyedül a szervezőket lepte meg, majd el is sodorta a nép haragja. 

Ízlésről vitatkozni felesleges. Nyilván, ha egy filmesztétát kérdez az ember, nem valószínű, hogy minden idők legnagyobb színészei listájába belevési Terence Hill és Bud Spencer nevét, még akkor sem ha egy 500-as lista összeállítására kérnénk fel őket. Persze a filmesztéták sem nézhetnek minden este Tarr Béla meg Tarkovszkij filmeket, de nem biztos, hogy éppen a Bunyó Karácsonyig kerül elő náluk, ha éppen lazítani akarnak. Az viszont vitathatatlan, hogy a magyarok imádják Bud Spencer és Terence Hill filmjeit, sőt a főhősöket is. 

És még a közönséggel is találkozik!

A Nevem: Thomas című film kapcsán Terence Hill Magyarországra látogatott, és úgy tűnt, a leglelkesebb rajongók egy nagy álma válhat valóra: találkozhatnak a hősükkel. A forgalmazó Romis Film két díszvetítést hirdetett meg a Corvin Moziba, ahol az új film premier előtti megtekintése mellett a rajongók találkozhatnak kedvencükkel, dedikáltathatnak és közös képet is csinálhatnak vele. Legalábbis ezt mondták az elején. A 4500 forintos jegyek pedig gyakorlatilag azonnal el is fogytak, sokan a jegyek árusításának hajnalától kezdve ott álltak, hogy egészen biztosan megvehessék a magukét, ami egyenes út a találkozóhoz. 

Vagy nem

Az első vészjelző sokakban akkor kapcsolt be, amikor újabb vetítéseket hirdettek meg, szintén közönségtalálkozóval. Hamar kiderült, hogy Terence Hill csak a két esti vetítésen lesz jelen személyesen, aki viszont szeretne, az találkozhat vele majd a BOK (korábbi nevén: Syma) Csarnokban, ahová kizárólag a mozijeggyel lehet bemenni, és majd ott is lehet dedikáltatni meg fényképezkedni a sztárral. Az esemény előtt egy nappal ez is változott, ekkor már bárki vehetett jegyet a közönségtalálkozóra, igaz, míg a moziba 4500 forint volt a jegy, addig a közönségtalálkozóra 5000. 

Mit értünk találkozás alatt? 

Az emberek többsége találkozás alatt azt érti, hogy emberek összefutnak, köszönnek egymásnak, váltanak néhány szót. Nem véletlenül van különbség aközött ha valakivel találkozol az utcán vagy csak látod az utcán. Ugyanez a közönségtalálkozóra is igaz, főleg ha ki is emelik, hogy lesz dedikálás és képkészítési lehetőség. Vagyis joggal hihette azt mindenki, hogy most végre megvalósul az álma, főleg ha időben megvette a jegyét, találkozhat a kedvencével, ami nem annyit takar majd, hogy messziről láthatja, jobb esetben a saját szemével, rosszabb esetben kivetítőn. Az egész folyamatot itt lehet a facebookos kiírások alapján végigkövetni. 

Galéria ikon

7

Galéria: Terrence Hill közönségtalálkozó
Fotó: Juhasz Edina / Facebook / Romis Film

De akkor ki találkozhatott Terence Hillel? 

Egy nagyon sűrű napot tölthetett Terence Hill Budapesten, a napi protokollprogramok mellett a rajongók megközelíthették az ebédje előtt - ahol néhány szerencsés tudott is tőle autogramot kérni - illetve a Corvin Mozinál is. Itt már a hivatalos érkezés előtt órákkal összegyűlt a tömeg a vörös szőnyeg körül, jegyet nem kértek, vagyis simán be lehetett állni autogramot szerezni anélkül is, hogy a közönségtalálkozóra jegyet vett volna az ember. Terence Hill pedig pontosan érkezett, és lelkesen dedikált is, hosszan és mosolyogva. Egészen addig, amíg már kissé csúszásban volt, ezért a moziba beérve már csak siettették. Akik tehát a moziban, az érvényes közönségtalálkozós jeggyel várták, azok néhány kivételtől eltekintve tényleg csak annyit kaptak, hogy messziről meghallgathatták a történetet, hogyan találkoztak először Bud Spencerrel. Ami egyébként egy forgatáson történt a spanyol sivatagban, Terence Hill véletlenül csöppent bele, mert a másik színésznek eltört a lába, de már az első találkozásnál szívatták egymást szóban, aztán azonnal meg is született Bud Spencer ikonikus lecsapós mozdulata, és onnantól ketten elválaszthatatlanok lettek. 

Az élmény így is felejthetetlen volt

Terence Hillt így is mindenki imádta, és leste minden egyes szavát és mozdulatát. Valójában akkora rajongás kísérte, hogy amennyiben ott helyben bejelentette volna, hogy indul a főpolgármesteri címért, és személyen oldja meg a herbálozó, zombiként lézengő fiatalok problémáját a Hős utcában, tutira már ott helyben megelőlegezi neki mindenki ezt a címet. Nem csoda tehát, hogy a sajtóban előzetesen belengetett ismert emberek közé Hajdú Péter, Sarka Kata és Kulcsár Edina, valamint a pornócsászár Kovi mellé még Rogán Antalt is beígérték az újságíróknak. Egyébként őt pont nem láttuk, nem tudni, hogy azért, mert a VIP váróban várt egy közös képre, vagy közbejött neki valami, mindenesetre nagyon úgy tűnt az est végére, hogy leginkább azok találkozhattak Terence Hillel egy kézfogás erejéig, akik egy forintot nem költöttek az egészre. A többieknek pedig maradt az élmény, hogy így is egy teremben lehettek a kedvencükkel. Ami nyilvánvalóan életre szóló még így is, csak ha a kezdetektől fogva nem ígérgettek volna nekik ennél többet, akkor nem is lett volna az egésznek olyan rossz a szájíze. A szervezők az esemény után mindent a menedzsmentre fogtak, ami csak amiatt nem életszerű, hogy Terrence Hill szemmel láthatóan lelkesen dedikált a vörös szőnyegen. 

De majd a BOK Csarnokban!

A vetítés kezdete után a sajtó még egy némafilmbe illő macska-egér harcot vívott a szervezőkkel, hogy legalább három képe legyen a főhősről, akit marcona biztonsági őrei mit sem sejtve vittek egyik teremből a másikra, még mielőtt azt hinné bárki, nem sajátok, hanem a helyi erők tagjai. Hill aztán átment a BOK Csarnokba, hogy ott leváltsa a Spencer Hill Magic Bandet, és ott is beszéljen, aztán hazamenjen.

Nyilván itt már a kiírtak ellenére sem gondolta komolyan senki, hogy lesz rendesen megszervezett közönségtalálkozó, ahol 2-3 óra alatt gyorsan ledarál egy autogramosztást, dea többség azért még így is reménykedet, hogy lesz lehetősége bármiféle interakcióra a kedvencével, de a beszámolók alapján úgy tűnik, hogy mostantól bármit közönségtalálkozónak lehet hívni, ahol egy színpadon láthatod, aki miatt jegyet vettél, vagyis egy színházi előadás, egy koncert gyakorlatilag pontosan ugyanazt az élményt adja, mint ami a szervezők szerint beleillett a közönségtalálkozó fogalmába. Vagyis hogy az illetőt egy színpadon láthatod viszonylag messziről. Persze ez is nagy élmény, csak nem jelenti azt, hogy találkoztál is vele. A film októbertől a mozikban, amíg pedig mi hajkurásztuk a színészt, a Port.hu megnézte a Nevem:Thomas című filmet.

A kép nem Budapesten készült.
Fotó: Tristar Media / Getty Images Hungary
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.