Így eszik a csirkét a világ körül - 10 ínycsiklandó fogás

Olvasási idő kb. 3 perc

Ahány ország, annyi szokás - így van ez az egyik legnépszerűbb húsfajta, a csirke fogyasztásával is. Van, ahol roston sütik, van, ahol a levesben végzi, és talán olyan étel is létezik a világ másik felén, ami a hazai fogásokra emlékeztet.

Mi, magyarok híresek vagyunk a húsos ételeinkről. Különösen szeretjük a csirkét is, ami a vasárnapi ebédek elmaradhatatlan tartozéka. Utánajártunk, hogy a világ más-más tájain hogyan készítik el, és milyen formában kedvelik a legjobban. Következzen a Saveur listája. 

Csirke marsala

A csirkés marsala népszerű olasz-amerikai étel.
Fotó: Shutterstock

Ez az olasz-amerikai étel könnyen elkészíthető, hétköznapi ebéd vagy vacsora. A húst vékonyra klopfolják, majd miután kisütötték, megforgatják az ízletes mártásban. Általában krumplival vagy tésztával fogyasztják. 

Coq au Vin

A coq au vin francia fogás.
Fotó: Shutterstock

A gyöngyhagymával és gombakalapokkal tálalt coq au eredetlieg kakassal készült, de csirkével is ugyanolyan jól megállja a helyét, ráadásul olyan francia étel, amit Franciaországon kívül is szívesen készítenek a séfek. Nem csoda, hiszen amilyen egyszerű, olyan elegánsan lehet tálalni. 

Kung pao csirke

A kung pao csirkéről azoknak sem kell lemondaniuk, akik nem az erőset.
Fotó: Shutterstock

Ez a szecsuani étel köznapi nevén csak kung pao csirkeként ismert. Jó hírünk van azoknak, akik nem bírják az erősen fűszeres ázsiai étkeket, ugyanis a kung paótól nem kap lángra a szád, csak mérsékelten erős. Nos, a puding próbája az evés. 

Khan plov

A khan plov közép-ázsiai eredetű étel.
Fotó: Shutterstock

A közép-ázsiai eredetű khan plov az orosz rizsételek listájának sorát tarkítja. A sáfrány szép, sárga színt ad a rizsnek, ami a lazaccal együtt ropogós burkolatot kap. 

Schnitzel szendvics, avagy bécsi szelet két zsemle között

A rántott húsos szendvics itthon is nagy sikernek örvend.
Fotó: Shutterstock

A rántott húsos szendvicsért, az iskolabüfék legnépszerűbb tételéért nekünk sem kell a szomszédba mennünk, de ha valódi bécsi szeletet keresünk, Ausztriában fogjuk megtalálni. A szendvics verzióját Alex Cohen fejlesztette tökélyre, aki a hús panírjába burgonyaszirmot is kever, és a zsemlét mézzel, savanyúsággal és ecetes salátával tölti meg. 

Csirke curry

A csirke curry reggelire is jó választás.
Fotó: Shutterstock

Ugyan mi a különféle müzlikhez, vajas pirítóshoz és teához és tükörtojáshoz szoktunk hozzá, de az indiaiknál komolyabb étel is kerülhet reggel az asztalra, például egy tál csirke curry. 

Gai yahng

A thai gai yhahngot korianderrel ízesítik.
Fotó: Shutterstock

Ezt a füstös ízű ételt Thaiföldön nyársra húzva készítik el, amit hagyományosan koriandergyökérrel ízesítenek, de tökéletesen helyettesíthető a koriander szárával és levelével is. 

Csirke shawarma

A shawarma joghurttal az igazi.
Fotó: Shutterstock

A shawarma a gyros izraeli változata, ami a joghurttól lesz kivételesen finom. Ana Sortun séf nem csak nyakon önti az elkészült ételt, de abban marinálja a csirkét is, szerinte különleges ízt ad a húsnak. Saját receptjében szerepet kap a papaja, az ananász és grépfrút is. 

Csirkés-kolbászos gumbó

A jó gumbó titka a mártás.
Fotó: Shutterstock

"Számtalan módja van a gumbó elkészítésének Louisianában" - mondja Frank Brigtsen, a New Orleansi Brigtsen’s étterem séfje. "De a rántás fontosságában mindenki egyetért." Az ő változatában a leves rántása az előzőleg kisütött csirkék után maradt olajból készül, amitől az ételnek sokkal húsosabb lesz az íze. A zöldségeket két részben adja hozzá, hogy biztos legyen benne, hogy minden a megfelelő ideig sült. 

Sancocho

A sancocho a húsleves Puerto Ricó-i változata.
Fotó: Shutterstock

A Puerto Ricó-i sancocho igazi kiadós étel a csirkével és a zöldséggel. Minket leginkább a hazai tyúkhúslevesre emlékeztet. Vajon Puerto Ricóban is ezt készítik a nagymamák a beteg unokáiknak? 

Erről jut eszünkbe: te meddig mennél el fura levesek terén?

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.