7 dögös borászat, ahol egyszer innod kell egy pohárral

Olvasási idő kb. 3 perc

Kortárs dizájn a szőlőtőkék között: hét különleges épület, ahol egyszer muszáj bort kóstolnod, ha nem csak a jó italokat szereted, de az építészetet is.

Amikor az ember bort kóstol, a poharában lévő ital mellett a környezet is fontos: rengeteget hozzá tud tenni az élményhez (és persze el is tud venni belőle). Ezért aztán manapság a legjobb borászatok már nem csak egyszerű üzemek, hanem épületeik önmagukban is látványosságszámba mennek, és neves építészek jegyzik őket. Itthon jó példa erre a Kreinbacher pezsgőpincészet – nyár elején náluk jártam, és nagyon szerettem őket. Mutatom ezt a helyet is, és az Architecturaldigest.com gyűjteményének köszönhetően a legjobb külföldi példákat is. Borászatturizmusra fel!

Kreinbacher Birtok, Somlóvásárhely, Magyarország

A Kreinbacher pezsgőpincészet és borászat egyszerre formabontó, mégis a tájba és a helyi építészeti hagyományokba illeszkedő épületét Ekler Dezső tervezte. Érdekessége, hogy itt még az üzemi terület is tele van szép, vagy éppen játékos megoldásokkal. Nem csak az épület menő, de a berendezése is: 2015-ben az év belsőépítésze díjat is megkapta a hotelként, étteremként és pincészetként üzemelő épületegyüttes berendezéséért a Biva Inspiration.

Fotó: Juhász Bogi

Bodegas Ysios, Rioja, Spanyolország

Az Ysios borászat – mely nevét Osiris és Isis egyiptomi istenek nevének összevonásából kapta – a mögötte húzódó hegységgel együtt hullámzó épülete 2001-ben készült el, tervezője a spanyol sztárépítész, Santiago Calavatra. Nevéhez olyan híres épületek fűződnek, mint Skandinávia legmagasabb épülete, a malmői Turning Torso, a jellegzetes, bálnára emlékeztető Művészetek városa Valenciában, vagy éppen a World Trade Center közlekedési csomópont New Yorkban.

Marqués de Riscal, Elciego, Spanyolország

Az 1850-es évek óta működő spanyol borászat, a Marqués de Riscal a megosztó munkáiról híres Pritzker-díjas sztárépítészt, Frank Gehryt bízta meg a birtokközpont újratervezésével. Gehry nem hazudtolta meg önmagát: ha akarná sem tudná letagadni a 2006-ban átadott, tekeredő, óriási pink szalag formájú épületet, mely olyan korábbi munkáira emlékeztet, mint például a bilbaói Guggenheim Múzeum. Az épületkomplexum egyébként a borászat mellett hotelt, éttermet és egy wellneszközpontot is rejt.

Fotó: www.hotel-marquesderiscal.com

Mi az a Pitzker-díj?

A Pritzker-díjat (mely az alapító, Jay A. Pritzker nevét viseli) 1979 óta osztja ki élő építészeknek a Hyatt Alapítvány. Nyertesei 100 000 dollárt kapnak. A vele járó szakmai elismerés miatt a díjat olykor 'építészeti Nobel-díjnak' is nevezik – írja a Wikipedia.

R. López de Heredia, Haro, Rioja, Spanyolország

Fennállásának 125 évfordulójára a patinás R. López de Heredia a világhírű Zaha Hadidot kérte fel, hogy tervezzen egy borboltnak és kóstolótérnek otthont adó épületet. A háromszög formájú, drámai pavilon 2006-ban készült el, a borászat meghatározása szerint "hidat képez az a múlt, a jelen és a jövő között."

Château Cheval Blanc, Saint-Émilion, Franciaország

Christian de Portzamparc, a szintén Pritzker-díjas építész tervezte a Château Cheval Blanc borászat épületét. Az előző helyhez hasonlóan az teszi különösen izgalmassá ezt az épületet, hogy a régi, patinás borászatot toldották meg ezzel a hullámzó tetejű kortárs épülettel, amihez az inspirációt az üzemben használt betonedények adták. 

Petra Wine, Suvereto, Toscana, Olaszország

Az ősi toszkán település, Suvereto mellett működő borászat, a Petra Wine épületét egy svájci építész, Mario Botta tervezte, és 2003-ban készült el. Az épület ugyan hasonlít tervezőjének korábbi épületeire (például a San Franciscó-i Museum of Modern Artra, vagy a franciaországi Évry katedrálisára), de jól illeszkedik a toszkán tájba, és környékbeli alapanyagokat használtak hozzá – a kőburkolathoz az alapanyag Veronából érkezett például.

Rocca di Frassinello, Chianti, Toscana, Olaszország

A Renzo Piano (persze neki is van egy Pritzker-díja) tervezte Rocca di Frassinello borászat 2007-ben nyílt meg. Az épület a tradicionális toszkán építészeti jegyeket kombinálja az ipari hangulattal. Különlegessége az a négyszögletű torony, amiben tükröket helyeztek el, így juttatva fényt az épület belsejébe.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

rté
rté
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.