Miért nem hordanak a celebek bugyit?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tény, hogy könnyebben lehet címlapra kerülni fehérnemű nélkül, mint ruhában.

Mialatt azt próbáljuk megfejteni, hogy hogyan lehetne ízlésesen beépíteni az átlátszó tüllruhát a hétköznapi ruhatárunkba, addig a pucérruhát is előszeretettel viselő celebnők egyre kevésbé szégyellősek és mostanában már fehérnemű nélkül illegetik magukat luxusruháikban – hívja fel a figyelmet a legújabb őrületre a Daily Mail.co.uk.

Galéria ikon

9

Galéria: Celebtrend 2017
Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary

A kacér trend még a legegocentrikusabb hírességektől is bátor húzásnak tűnik, de a celebnők egyik kedvenc öltöztetőnője szerint csupán arról van szó, hogy ezt csak a legkiváltságosabb helyzetben lévő A-listás hírességek tehetik meg.

Galéria ikon

9

Galéria: Celebtrend 2017
Fotó: Anthony Harvey / Getty Images Hungary

“Ha inkább kihagynák azokat a hitvány ruhákat, amikben korábban esetleg befürödtek, akkor ez egy leleményes módja annak, hogy villantsanak egy kis bőrt vagy annál is többet” – mondja a brit műsorvezető, Naomi Isted, aki szerint tényleg ráuntak a celebnők a mélyen dekoltált nyakkivágásra és valami vérlázítóbbra vágynak.

Ki tudja, hogy megállja-e a helyét ez a teória a fehérneműt hanyagoló hírességekről, de mindenesetre ilyen merészen öltözött fel a közelmúltban többek között Bella Hadid, a realitysztár Marnie Simpson, a 46 éves szupermodell, Naomi Campbell és a trendet csúcsra járató Kim Kardashian is.

Galéria ikon

9

Galéria: Celebtrend 2017
Fotó: Christopher Polk / Getty Images Hungary

Isted szerint nem arról van szó, hogy ennyire tudatosan népszerűsítenék magukat a hírességek. Ezek a celebnők inkább a sokkolásra hajtanak, mivel a lehető legtöbb címlapra felszeretnének kerülni, illetve a “versenytársakhoz” képest annyi lájkot és kommentet begyűjteni amennyit csak lehet” – magyarázza Isted.

Galéria ikon

9

Galéria: Celebtrend 2017
Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary

A trend nemrég durrant be a köztudatba és egyre növekvő tendenciát mutat, így a műsorvezető szerint minden bizonnyal még jó darabig ilyen pőrén fognak járni a hírességek a vörös szőnyeges eseményekre. Sőt, a nyári hőségben lesz csak szezonja igazán, úgyhogy mi számítunk pár villantásra az idei Cannes-i filmfesztiválon is.

Az újgenerációs modellek közül nemcsak Bella Hadid rajong a villantásért, hanem Kendall Jenner is, aki általában a melltartót szokta száműzni a ruhatárából.

Mivel a naplopó celebnők mellett az olyan nagy kaliberű színésznők is felkapták az új stílust, mint Emma Stone vagy Kate Bosworth, ezért a trend nemcsak a vörös szőnyegen, de valamilyen formában várhatóan megjelenik majd az utcai divatban és a fast-fashion boltokban is a közeljövőben.

Egyébként nemcsak a bugyi és melltartó nélkül való pózolgatás menő mostanában, de nagyon mennek a fehérneműnek  látszó felemás ruhák, a mellalj kirakás és a fűzők is a hírességek körében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.