Dupla annyi időt töltünk sminkeléssel, mint 10 éve

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

17 helyett átlag 40 perc: köszönje meg Kim Kardashiannek és az Instagramnak!

Tíz évvel ezelőtt egy nő átlagosan 17 perc alatt sminkelte ki magát, és ehhez mindössze nyolc kozmetikai termékre volt szüksége. Persze akkor még nem is tudtuk, hogy mi fán terem a kontúrozás, meg a módszer kabalacelebje, Kim Kardashian, a szelfizésről nem is beszélve. Most már azonban más időket élünk, a természetes szépség már nem olyan menő, és 27 lépés, valamint 40 perc kell ahhoz, hogy kiléphessünk az ajtón – írja a Daily Mail a Superdrug drogérialánc felmérése alapján.

Fotó: Anthony Ghnassia / Getty Images Hungary

A cég szóvivője szerint főként az olyan termékek iránt nőtt meg a kereslet, melyek jól bírják a gyűrődést, sokáig tartanak, hiszen bármikor szelfiközeli helyzetbe kerülhetünk, és emiatt a nap 24 órájában tökéletesen kell kinéznünk, ugye. Lisa Franklin kozmetikus viszont úgy véli, azért is változtak meg a sminkelési szokásaink, mert a nagy márkák folyamatosan ontják az újabbnál újabb termékeket, ráadásul csak egyetlen dologra használhatóak, ezért a tökéletes külsőhöz rengeteg mindent be kell szerezni.

És persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a celebeknek és a bloggereknek köszönhetően sokkal többet foglalkozunk ezzel a témával. Ezzel persze az a baj, hogy egy profi sminkes segítsége nélkül valószínűleg soha nem leszünk képesek a nyomdokaikba lépni, főleg idő és pénz hiányában, tisztelet a kivételnek. 

Akkor és most

  Erre volt szükség 2006-ban:

  • alapozó
  • korrektor
  • púder
  • pirosító
  • szemceruza
  • szempillaspirál
  • szemhéjecset
  • ajakfény

Ez egyébként egy teljesen reális lista, és a nők egy része valószínűleg ma sem használ ennél több mindent, sőt. De nézzük, hogy mire van szüksége annak, aki érzi az idők szelét, és tényleg komoly energiákat fektet a külsejébe:

  • primer
  • pórusösszehúzó
  • alapozó ecset
  • satírozó szivacs
  • krémes alapozó
  • ragyogást adó hidratáló krém
  • korrektor
  • fixáló ecset
  • mattító por
  • kontúrecset
  • kontúrpúder
  • bronzosító
  • highlighter
  • szemöldök ecset
  • szemöldökformázó készlet
  • algás arcformázó krém
  • folyékony szemhéjalap
  • satírozó ecset
  • szempillaspirál
  • műszempilla
  • szájceruza
  • rúzs
  • rúzsecset
  • mattító permet
  • finishing ecset

(Igen, tudjuk, ez nem 27 termék, de van, amit többször kell használni.)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.