Ezek a kalapok vitték el az ascoti derbit

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ráadásul egy rosszul megválasztott ruha miatt belengették egy újabb királyi bébi érkezését. Óriásgaléria.

Mint minden évben, idén is megrendezték az ascoti derbit. Bár viselkedni még mindig nem tud a látogatók egy része, az ötnapos eseményre tavaly - főleg egy korábbi szigorításnak köszönhetően - legalább felöltözniük sikerült. Tavaly a legjobb szetteket szemléztük, most viszont visszatértünk a két évvel ezelőtti koncepciónkhoz: a legjobb/legérdekesebb kalapokat mutatjuk meg. 

Természetesen II. Erzsébet királynő többször is kilátogatott a derbire - először egy fukszia, majd egy királykék, utána egy menta, végül pedig egy kanárisárga szettben (és persze hozzá tartozó kalapban). Most is voltak olyan fejfedők, amelyek igazi műalkotásnak felelnek meg - mondjuk itt nem a repülő vagy a cseresznyefa alakú darabokra gondolunk. Akadtak olyan "installációk" is, amelyekről elképzelni nem tudjuk, hogy miként lehet bennük akár egy métert is megtenni. Csak remélni tudjuk, hogy egyik hölgy sem érkezett fűzős cipőben, ugyanis ha az egyszer kikötődik, nem tudnak lehajolni, hogy bekössék. Kattintson a fenti képre és nézze meg, mit láthatott az, aki kilátogatott az idei derbire!

Galéria ikon

24

Galéria: Megint a kalapok vitték el az ascoti derbit
Fotó: Anadolu Agency / Europress / Getty

Persze nemcsak II. Erzsébet vett részt a rendezvényen a királyi családból, de unokája, Zara Phillips valószínűleg szívesen visszaforgatná az idő kerekét. Nem, nem viselkedett válalhatatlanul, de egy rossz ruhaválasztásnak miatt azt kezdték el pletykálni, hogy gyereket vár. És nem elég, hogy sárga ruhájának előnytelen szabása párhónapos terheshasat kölcsönzött neki, a gyakori hassimogatás és a táskával takargatás sem az ellenkezőjéről igyekezett meggyőzni az embereket. A 34 éves Phillips korábban azt nyilatkozta, hogy első gyermeke után a 2016-os olimpiáig nem szeretne másikat - az olimpiai ezüstérmes lovastusázó ugyanis szeretné ott is megmérettetni magát. Phillips szóvivője pedig cáfolta is a derbis szett miatt elindult híreszteléseket, és elmondta, hogy a 2016-os olimpiai tervek természetesen még aktuálisak.

Ki, mikor, merre? 

A pár évvel ezelőtti dress code szabályozást segíti a Daily Mailen megjelent, protokoll-szakértővel készített cikk is, amelyből megtudhatjuk azt is, hogy melyik nap érdemes kilátogatni: a kedd az első versenynap és elég népszerű, a szerda a bukmékerek kedvenc napja, a csütörtök a Ladies Day (ami téves elnevezés, ugyanis férfiak is bemehetnek), a péntek és szombat pedig kevésbé zsúfolt, inkább a fiatalok kedvelik.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.