Bár divatügyileg távolinak tűnik a tíz évvel ezelőtti időszak, sajnos kellően sok idő telt el ahhoz, hogy a street style ma már ne számítson őszinte műfajnak. Anno a divatmániások ennek segítségével fejezték ki önmagukat – igaz, akkor még nem a több százezer forintért güriző fotósok hada előtt, szponzorcuccokban pózolva szerették volna megüzenni a világnak, hogy mit gondolnak róla.
"Manapság már becsapósabb az utcán látott "spontán" divat, mint a magazinokban szereplő 0-s méretű modellek – ott legalább tudod, hogy az csak egy illúzió" – írja publicisztikájában Nathalie Atkinson a TheGlobeAndMail.comon. "Igazából ez csak egy szép fotóalbum arról, hogy a divatiparban dolgozókat hogyan öltöztetik a cégek akkor, amikor ellátogatnak egy-egy jelentősebb eseményre" – teszi hozzá.
Spontán utazós fotó? Ugyan! A képen szereplő márkákat megjelölte a divatblogger, így mind a 3,5 millió követője tudja, milyen táskával és cipőben utazik.
A rendezvények helyszíneit elárasztják a fotósok, ezt pedig kihasználják az oda látogatók és a nagy divatcégek is. A divatszakemberek örülnek, mert (pár nap erejéig) ingyen dizájnerruhához jutnak, a luxusházak pedig boldogok, mert egy-egy látványosabb ruhadarab blogokon vagy magazinokban történő szerepeltetésével növelni tudják annak eladását – ráadásul marketingköltség nélkül. A "véletlenül" elejtett márkanevek olykor eurómilliós bevételt és készlethiányt is okozhatnak.
Joggal merül fel a kérdés, vajon tényleg az adott illető stílusát látjuk és hogy ez miben másabb, mint egy kifutó. Igazából mindenki jól jár: a cégeknek ez egy ingyenes és nagy elérésű reklámlehetőség, a viselőnek pedig nem kell saját pénzből finanszíroznia a "kreatív" outfiteket, amelyekkel kitűnhet a több ezres tömegből. Atkinson egyébként a WhatWeWore-t hozza fel ellenpéldának, ahol archív képeken mutatják be, hogy mit hordtak évekkel ezelőtt és amely már könyvformában is megjelent.
A jelenség Magyarországon is jelen van, bár meglehetősen gyermekcipőben jár: a cégek jelenleg csak a bloggerek Facebook-rajongóinak számát nézik, nem azt, hogy ezek közül mennyi a potenciális vásárló. Ahhoz, hogy a dolog olajozottan működjön, több dolog is szükséges szerintünk: egyrészt fontos, hogy a márka tükrözze a blogger eredeti stílusát, illetve nem szabad minden felkérést elfogadni és naponta más-más tervező ruháját viselni (pláne úgy, hogy többször nem is látjuk rajta az amúgy "imádott" ruhadarabot). Bár eleve ott értelmét veszti a dolog, ha valakinek külön projekt az, hogy outfiteket vadásszon a divathetek és -események előtt: pont az lenne az értelme, hogy azt mutassa meg az illető, mit visel a hétköznapokon, nem azt, hogy 21. századi divat-szendvicsember módjára mit viselne, ha amúgy lenne pénze rá.
"Hazudna a divat? Talán nem meglepő. Semmi köze már a stílushoz vagy a ruhákhoz: egyszerűen ez is csak egy platform lett a marketing számára" – zárja sorait Atkinson.
