Venne sportruhát fast fashion boltban?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hat márka kínálatát néztük meg és próbáltuk fel, az Oysho a trendmániásokat akarja bevonzani, a H&M az egyik legolcsóbb. De ön megbízik bennük?

Az edzőruha egyre nagyobb biznisz, és ezt egyre több cég ismeri fel, többek között a fast fashion márkák is. Akik úgy gondolják, hogy cipőt csak a cipőboltból érdemes venni, nyilván nem számítanak célközönségnek, pedig lehet jó dolgokat kapni náluk és nem is olyan drágán. Mi azért megnéztük, hogy mit és mennyiért vehet az, aki az őszi gardróbfrissítéssel együtt szeretne beszerezni olyan cuccokat is, amiben futni, tornázni vagy éppen jógázni járhat. (És miközben válogat, mindenképpen tartsa szem előtt ezeket a szempontokat is!)

Először a Mangóba néztünk el, hiszen itt már egy évvel ezelőtt is találtunk elég jó edzőcuccokat. Azóta újabb kollekció érkezett az üzletekbe. Persze nem mindegyikbe, mert a Váci utcán például semmi nem volt, a WestEndben viszont egy falnyi póló, nadrág és miegymás várt minket. Az edzőruhák nem itt a legolcsóbbak, viszont a nyugodtabb mozgásformák kedvelőire is gondoltak, és az anyagok is elég kellemesek. Ez nem minden esetben mondható el a Bershka és a New Yorker edzőcuccairól, de a designra ők is ügyelnek, és a praktikumot is próbálják szem előtt tartani, náluk is találkoztunk például apró zsebbekkel és fényvisszaverő csíkokkal.

Az H&M régi motorosnak számít és sportmelltartóik ár/érték aránya verhetetlen, és ha a svéd olimpikonoknak is jó, amit ők gyártanak, akkor annyira nagy baj nem lehet. Pár szezon óta az F&F is beleerősített – a cipőik nem is olyan drágák. Ugyan a mindennapi futáshoz, edzéshez komolyabb lábbeliket érdemes venni, otthoni tornázáshoz vagy éppen túrázáshoz tökéletesek. Még egy jó pont, hogy azok is találnak magukra megfelelő ruhadarabokat, akik nagyobb konfekciómérettel rendelkeznek. 

Galéria ikon

41

Galéria: Ilyen edzőruhákat kap a fast fashion boltokban
Fotó: Dívány

Úgy gondoltuk, hogy a ruházati üzletek mellett érdemes megnézni azt is, hogy milyen a választék a fehérneműboltokban. A Women's Secretnél sajnos csak sportmelltartót kapni, a Tezenisben pedig még azt sem, itt viszony vannak olyan trikók, pólók, cicanadrágok és melegítők, amiket nem kimondottan edzéshez gyártottak, de lehet velük tenni egy próbát.

Az Oysho viszont tökéletes lelőhelye mindennek, ami sportoláshoz kell. Bizony, még úszószemüveget is találtunk, de volt kulacs és telefontartó tok is, sőt, áttetsző táska is úszóknak, amiben hazavihetik a vizes cuccokat. A márka ügyel arra, hogy a kollekció darabjai ne csak divatosak legyenek, hanem praktikusak is. Amit kültéri sportoláshoz szántak, azon van zseb és láthatósági csík is, és a dzsekiktől kezdve a sportmelltartókon át a szoknyával kombinált rövidnadrágokig át minden megtalálható itt. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.