Cannes-i frizurák jelzik a hajtrendeket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Színésznők frizuráit gyűjtöttük galériákba attól függően, hogy kiengedve vagy kontyba feltűzve viselték hajukat.

Éppen felkerültek a világhálóra a Cannes-i fesztiválról készült fotók, mi már bele is fogtunk azok elemzésébe. Nagyon sok helyen a ruhákat, az ékszereket és a bakikat láthatja viszont, mi azonban úgy döntöttünk, most a hajakra koncentrálunk. Arról már olvashatott nálunk, hogy milyen felsőhöz milyen nyakláncot illik felvenni, de vajon mi a helyzet a hajkoronák esetében?

Az ünnepelt színésznők elit fodrászok székeiben vágatják a hajukat és mivel a legközelebb vannak a divat körforgásának epicentrumához, ezért pontosan tudják, hogy melyik az a fazon, amelyik éppen divatos vagy pont ők hozzák majd divatba. Hogy emészthetőbb legyen, két részre osztottuk őket: az első galériába kerültek azok, akik kiengedett hajjal jelentek meg az eseményen a másodikba pedig azok, akik inkább a feltűzés mellett döntöttek.

Kiengedve

Rakoncátlan tincsek és szélfútta loknik? A színésznők nagy része idén is inkább maradt a természetes hatásnál. De ne dőljünk be: a „mintha nem is nyúlt volna hozzá fodrász” frizura is legalább 2-3 órás munka eredménye! Ilyenkor figyelni kell az időjárásra is, hiszen egy kisebb szélvihar a fedetlen helyeken sajnos kellemetlen perceket tud okozni.

Ön szerint trendi még az ombre? Sokan már unják, azonban Cannes-ban is volt nem egy hölgy, aki még ezt a korszakát éli – már ami a haját illeti. Az átmenetes haj kiengedve látványos igazán, így aki ilyennel rendelkezik, annál valószínűleg fel sem merült a kérdés, hogy kiengedett vagy feltűzött hajjal jelenjen meg.

Galéria ikon

11

Galéria: Cannes-i frizurák jelzik a hajtrendeket
Fotó: Neilson Barnard / Europress / Getty

Feltűzve

Kicsit több fantáziát igényel, ha az ember lánya feltűzött hajjal szeretne megjelenni valahol. Mekkora legyen a konty? Mennyi hajat tűzzünk fel? Hova kerüljön? Legyenek mellette kiengedett tincsek is? Sejthető, hogy az alanyok nem kész tervvel a fejükben érkeznek a fodrászathoz, hanem inkább szakemberre bízzák magukat, akik a legtöbbször tudják, hogy az adott hajból milyen, fejformához illő hajkoronát lehet készíteni. Galériánkban feltűzött hajakat gyűjtöttünk össze.

Galéria ikon

8

Galéria: Feltűzött hajak a Cannes-i filmfesztiválon
Fotó: Ian Gavan / Europress / Getty
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.