Kemény meló a vörös szőnyeges felvonulás

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbb híresség kínzásnak és önsanyargatásnak éli meg az Oscar előtti heteket. Zsírleszívás és Xanax nélkül kevesen érkeznek a díjátadókra.

Eddig is sejtettük, hogy elmúlt hetek vörös szőnyeges eseményeinek hátterében komoly előkészületek, diéták, zsírleszívások, botox-kezelések és szorongás elleni gyógyszerek állnak, melyek már messze túlmutatnak a kötelező manikűrön és 10 perc szoláriumozáson.

Az Oscar vörös szőnyegét gyakran nevezi a sajtó a világ leghatalmasabb kifutójának, melyen a filmsztárok a világ legkiválóbb divattervezőinek méregdrága ruháiban pompáznak. Ám amit mi irigykedve figyelünk évről-évre, az valójában a hírességeknek több hetes éhezéssel, last-minute zsírleszívással és más áldozatokkal is jár – írja a guardian.co.uk.

„Ez brutális! A vörös szőnyegen egy szőrtüsző, sem egy pattanás nem látszódhat” – mondta a celebnők (Kate Moss, Scarlett Johansson, és Keira Knightley) életmód-tanácsadója és szépség terapeutája, Nichola Joss a New York Timesnak.

Hollywoodi bennfentesek szerint az Oscar-gála előtt pár nappal az egész városban megáll az addigi hétköznapi élet és a Los Angeles környékén fellelhető összes kozmetika, pedikűrös és ráncfeltöltéssel foglalkozó szalon megtelik hírességekkel. Illetve a rossz nyelvek szerint széles körben tartanak igényt szorongás elleni tablettákra, Xanaxra is.

Galéria ikon

5

Galéria: Kemény munka a vörös szőnyeges felvonulás

„Az egész város szünetelteti a szokásos tevékenységeket és az Oscar-díjátadóra koncentrál. A légkör meglepően komoly. A legtöbb A-listás sztár már jó előre lefoglal egy szoláriummal ellátott lakosztályt a Four Seasons-ben, hogy rendben legyen a bőrszíne a vasárnapi rendezvényen. A városban stylistok suhannak egyik ruhaszalonból a másikba, és a körömszalonok is teltházzal futnak. Ebédelni viszont szinte senki nem jár ezekben a napokban” – mondja a Piper magazin pletykarovat-vezetője.

A készülődés valahol érthető, hiszen a médiában hosszú hónapokig ezeken a vörös szőnyeges eseményeken, ruhákon fognak csámcsogni, így ha egy hírességet nem a legelőnyösebb szögből kapnak lencsevégre, az az egész évét beárnyékolhatja. Ennek tudatában a tét a piros szőnyegen még soha nem volt ilyen magas. Ugyanis az elmúlt évek tapasztalatai alapján, az online médiának hála akár több száz előnytelen fotó kerülhet ki azonnal a hírességekről a világhálóra.

Galéria ikon

5

Galéria: Kemény munka a vörös szőnyeges felvonulás
Fotó: Stephen Lock/i-Images / Northfoto

„Az Oscar-gála előtt hirtelen mindenki cayenne bors és citromlé diétába kezd, illetve mindenki arcmasszásra, lábápolásra jár, személyi edzőt, stylistot, dietetikust és fodrászt szerződtet. Olyan nagy divatházak csapatai dolgoznak egy-egy színésznőn, mint a Valentino vagy a Dior” – mondja a filmbe illő jelenségről egy jól ismert hollywoodi stylist.

„Ez a poklok pokla, ami ilyenkor folyik Hollywoodban. Azok a szegény színésznők rengeteget diétáznak és edzenek a nagy nap előtt. Mindezt azzal a céllal teszik, hogy tökéletesen mutassanak az általuk választott designerruhában. A legnehezebb, hogy nem izzadhatnak, sem a lábuk, sem semmilyen testrészük az eseményen” – meséli Cheryl Konteh stylist, aki számos színészt öltöztetett már, többe között Kate Winsletet is.

Julianne Moore a Sunday Timesnak panaszkodott arról, milyen igazságtalannak érezte, hogy amint megtudta, hogy Golden Globe-ra jelölték, azonnal gyors diétába kellett kezdenie, mivel csak 13 nappal voltak a karácsonyi ünnepek után. „Ha reálisan nézzük, a legtöbb ember január 1-ig nem csinál mást, csak eszik és iszik. Ez alól én sem vagyok kivétel. Nem értettem ezt a gyümölcslé diéta dolgot. Még sosem csináltam ilyet, eléggé elkeserítő volt” – ecsetelte nehéz sorsát  az 52 éves színésznő.

Galéria ikon

5

Galéria: Kemény munka a vörös szőnyeges felvonulás
Fotó: Richard Kendal / Barcroft Media / Northfoto

Seregnyi plasztikai sebész, kozmetikus, személyi edző érkezik kifejezetten az Oscar-gála miatt Los Angelesbe, majd a vörös szőnyeges események után szinte azonnal szedik is sátorfájukat a városból. A szakértők szerint a legnépszerűbb beavatkozásnak a „problémás területek” eltüntetése, az úgynevezett last-minute zsírleszívás áll, melynél olyan területekről távolítják el a zsírt, mint például a lapocka. Egy vállnélküli ruha ugyanis nem mutat jól kibuggyanó hájjal. Az extrém hangzású hónalj botox is gyakori trükk a vörös szőnyeges események előtt, ugyanis a hírességek így akadályozzák meg az izzadást.

„Ezek a néha gyötrelmes előkészületek gyakran megtérülnek. Itt több forog kockán, mint hogy egy magazin vagy blog a „legjobban öltözött Oscar-díjas hírességnek” kiáltson ki. Ha egy színésznő odateszi magát abban a pillanatban, azzal előkészíti az utat egy jól jövedelmező reklámkampány felé” – mondja a Guardian szépségápolással foglalkozó rovatvezetője, Sali Hughes.

A közkedvelt stylist, Cheryl Konteh arról is beszámolt, hogy a legtöbb színésznőn, amint a vörös szőnyegre lép, szinte semmi nem látszik a mögötte álló pár nap gyötrelmeiből. „Persze, úgy kell festeniük, mintha könnyed szórakozás lenne az egész. A legtöbb színésznő egyébként a díjátadó előtt egy hónappal megrendezett couture showról választja ki ruháját. Ez egyfajta munkakapcsolat a hírességek és a divatházak között. Az Oscar-gála után tartott bulikra van egy B-terv is, ugyanis ezekre az eseményekre, mint a Vanity Fair vagy Elton John partija, illik ruhát váltani” – avat be a kulisszatitkokba Konteh, akinek szavait megerősíti az Oscar után azonnal Dior kampányt kapó Jennifer Lawrence is, aki saját elmondása szerint kínzásnak éli meg a vörös szőnyeges eseményeket és kényelmetlenséget jelent számára az effajta megjelenés. „Gyűlölöm!” – foglalta össze tapasztalatait tömören Lawrence.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.