Esős hétfő jön, lesse el Betti stílusát!

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy színes harisnya is lehet elegáns, ha nem túl harsány a színe és hozzá illő darabokkal tesszük stílusossá. Hétfőn borult idő, 9-16 fok várható.

Divat- és időjárásügyi sorozatunkban minden nap adunk egy tippet, mit vegyen fel. Ez alkalommal egy csinos pesti járókelőt mutatunk önöknek. Természetesen nagyon szívesen látjuk az ön fotóját is: erre az e-mail címre elküldheti kedvenc őszi szettjét, de akár bikinis képekkel is bombázhat, legfeljebb eltesszük őket jövő nyárig. Nézzük, mire számíthatunk!

Betti

Hétfőn gyenge hidegfront érkezik, főként nyugaton és északon lehet több helyen esőre, záporra számítani, keleten-délkeleten ennek kisebb lesz az esélye – írja az Időkép.hu. A hőmérséklet nem esik vissza jelentősen, napközben 9-16 fokra lehet számítani, hajnalban 3-8 fokra. A legtöbb helyen borult lesz az ég akkor is, ha épp nem esik, nyugaton időnként megélénkül az északi szél, másutt gyenge marad a légmozgás. Betti a közepesen hűvös novembert csinos szövetkabátban, miniszoknyában vészeli át. Lila harisnyájához nem csak pulóvere, hanem kesztyűje és is sála illik. A sötét tónusú szettet ügyesen dobta fel Betti hangsúlyos bizsukkal, és a térd fölé érő fekete csizma is ad egy kis vadságot a visszafogott összeállításnak.

Kabát: Orsay

Pulóver: C&A

Sál: Tally Weijl

Kesztyű: Tally Weijl

Táska: Tommy Hilfiger

Szoknya: Promod

Csizma: Debrecenből

Nyaklánc és fülbevaló: Oriflame

Galéria ikon

6

Galéria: Street Fashion Budapest Betti
Fotó: Vanik Zoltán / divany
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.