Kinyomtatják a világ legjobb utcaidivatblogját

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Másodszorra adja ki könyv formájában blogját a The Sartorialist szerzője. A divatfotós emellett kampányokat készít és múzeumokban állít ki.

A világ egyik legnépszerűbb street-style blogját, a Sartorialistot (a Sartorialist, azaz kelme megszállott) 2009-ben adták ki először nyomtatott formában. Akkor, a koreai nyelvre is lefordított könyv több mint százezer példányban kelt el. A nagy sikeren felbuzdulva az oldal szerkesztője, Scott Schuman kiadja második könyvét, The Sartorialist: Closer címen. Az 512 oldalas, inspirációként szolgáló könyv a világ legmenőbb pontjaira fókuszál, többek között a japán, koreai, londoni, milánói, New York-i és párizsi emberek utcai öltözködésébe enged bepillantást.

Az 1968-ban született fotós  könyve augusztus 29-én kerül a boltokba. A külön női és férfi kiadásban is piacra kerülő gyűjtemény az Amazonon 30 dollárért ( 6700 forint ) rendelhető elő, az igazi rajongóknak szánt Deluxe Box Set sorszámozott, limitált szériás kiadás pedig 225 dollárba, azaz 50200 forintba kerül.

The Sartorialist: Closer

Az oldal szerzője egyébként kosztümtervezésből és ruhareklámozásból diplomázott. New York-i butikjában fiatal designerek ruháit mutatta be, és olyan neves tervezők marketingügyeit intézte, mint a lakástextilben utazó Jean Paul Gaultier vagy a több száz millió dollárért eladó Valentino. Az üzleti szektort 15 év után elhagyó Schuman képeivel megjárta már a Vogue-ot és a GQ magazint, illetve olyan nagy cégeknek készített kampányokat, mint a Gap, a DKNY Jeans, a Nespresso vagy a Burberry. Az utazásait gyakran a nagy divathetekhez igazító amerikai fotós sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a New York Times egyik cikkében úgy említik meg, mint a fotóst, aki művészi szintre emelte a blogolást, képei pedig helyet kapták már a Tokyo Metropolitan Museum of Photography-ban, a madridi Loewe-ben és a Victoria & Albert Museumban is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.