Fesztiválozzon tehénmintás sátorban!

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha nem mer egyedi lakhellyel kockáztatni, megmondjuk, honnan szerezhet be olcsó sátrat.

Beindult a fesztiválszezon, íme néhány tipp, ha olcsón, és gyorsan szeretnénk megúszni a sátorvásárlást:

A Tescoban már kétezer forintért vehetünk a Value elnevezésű termékből 1990 ezer forintért, míg a Decathlonban a könnyedén felállítható, könnyű, egyszemélyes sátrat 7990 forintért árulják.

A Nomád sportboltban 5990 forintért kínálnak egy kétszemélyes darabot, aminek legfőbb előnye, hogy mindössze egyetlen kiló, így nem túl nagy súlyt kell cipelni.

Azonban, ha azt szeretnénk, hogy sátrunk egyedi legyen, és hullarészegen véletlenül se tévesszük el a tömegben, akkor kénytelenek leszünk külföldről berendelni egy egyedi darabot. Természetesen ebben az esetben annak is nagyobb lesz az esélye, hogy amikor visszatérünk egy koncertről, hűlt helye lesz a sátrunknak.

A One Stop Festival oldal – ahogy az a nevéből is kiderül, egyértelműen a fesztiválozókra szakosodott, náluk rendelhetünk rózsaszín virágmintás sátrat 45 fontért, de a a Cath Kidstonnál 65 fontért beszerezhetjük a saját kétszemélyes, lila-zöld-piros csíkos indián sátrunkat.

Ha nem akarunk a sátor formájával kitűnni, akkor nem marad más, mint a feltűnő mintájú átmeneti otthon kiválasztása. Azoknak, akik ilyenre vágynak, a legjobb ajánlatunk a tehén- vagy a felhőmintás sátor. A kétszemélyes lakhelyet 40 fontért vásárolhatjuk meg. Ön szerint kell az egyedi sátor? Vagy éppen a semleges jobb a fesztiválra?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.