Transzszexuális asszisztensével reklámoz a Givenchy tervezője

Ezek a képek az ősz-téli Givenchy-kampány fotói. Nyomtatásban júliusban fognak napvilágot látni, de az interneten máris futótűzként terjednek. Amint az annyiszor lenni szokott, az izgalmat nem a ruhák okozzák, még csak nem is a képek "sokszínűek vagyunk, mégis egy családba tartozunk" kicsengése, hanem maguk a modellek. Illetve ezúttal konkrétan egy modell, aki mellett a vörös ajkakat egymáshoz dörgölő csajok szinte említésre sem méltóak.

Ennek a kampánynak a sztárja a hosszú hajú Lea T., akiről a legfontosabb tudnivalókat Riccardo Tisci, a Givenchy vezetőtervezője nem mulasztotta el a képek nyilvánosságra kerülésével egyidőben lenyilatkozni. A modellként most bemutatkozó, brazil származású hölgy születésekor még Leo T. volt, és a divatvilágba mint Tisci személyes asszisztense sikerült bekerülnie. Bár fiúnak született, nőies alakja miatt elkezdték a ruhákat tervezés közben rajta igazítani.

Innentől már csak egy lépés volt, hogy ehhez a kampányhoz a legutóbbi Madonna-sorozatot fotózó Mert Alas és Marcus Piggot fényképezőgépe elé küldjék a többi modellel együtt. Lea T-nek azonban, úgy tűnik, nem szállt a fejébe a dicsőség, ugyanis nem számít arra, hogy manökenként igazi karriert tudna kiépíteni magának. Ehelyett inkább továbbra is folytatja állatorvosi tanulmányait az egyik milánói egyetemen.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.