Platformcipővel és strandpapuccsal segítene HIV-fertőzött nőkön a Jimmy Choo

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A napokban debütált az új Jimmy Choo kollekció, ami Project PEP néven fut és bizony jó célokat szolgál.

A napokban debütált az új Jimmy Choo kollekció, ami Project PEP néven fut és bizony jó célokat szolgál. Az internetes eladásokból származó bevétel negyede a fokvárosi Simelela Központot illeti meg, amit olyan nők számára hoztak létre, akiket megerőszakoltak és HIV-vírussal is megfertőződtek. A PEP (posztexpozíciós profilaxis) tulajdonképpen egy megelőző kezelést jelent, ami abból áll, hogy a HIV-vel való érintkezést követő 72 órán belül el kell kezdeni olyan antiretrovirális gyógyszerek szedését, amik 79 százalékkel csökkentik az átviteli kockázatot. Az érintett nők a központban hozzájuthatnak a szükséges gyógyszerekhez, jogi és orvosi segítséget kapnak, segítenek nekik kitölteni a feljelentéshez szükséges papírokat és csoportos tanácsadásra is járhatnak. Havonta körülbelül 150-200 nőt kezelnek itt, és az alapítvány szeretné, ha Dél-Afrikában még több ilyen központ létesülne.

Tamara Mellon

A cég egyik alapítója, a 42 éves Tamara Mellon már több éve szívén viseli a központba látogató nők sorsát, és a saját AIDS-alapítvánnyal rendelkező Elton Johnnal próbál segíteni a rászorulókon, a fokvárosi . Mellon azután kereste fel Elton Johnt, miután elolvasott egy cikket, amiben leírták, hogyan tájékoztatják félre a törzsi gyógyítók az embereket - írja a Telegraph. Állítólag azt tanácsolják a HIV-fertőzött embereknek, hogy feküdjenek le szüzekkel, ugyanis így kivédhetik azt, hogy betegségük komolyabbra forduljon. Ennek természetesen az lett a következménye, hogy nagyon sok fiatal lány lett nemi erőszak áldozata. Belegondoltam, hogy mi lenne, ha az én lányommal történne hasonló” – nyilatkozta Mellon, akinek a kislánya, Araminta most hétéves.

Hozzátette, hogy a nagyobb cégek nem hagyhatják figyelmen kívül a társadalmi felelősség fontosságát, és ők egy olyan ügyet szerettek volna támogatni, amivel a nőkön tudnak segíteni. Így született meg több évvel ezelőtt a 4 Inches című könyv ötlete. A kiadványban többek közt Heidi Klum, Kate Moss és Elle Macpherson pózol Cartier ékszerekben és persze Jimmy Choo cipőkben . A könyvnek köszönhetően 2005-ben összesen hárommillió dollár gyűlt össze, amit részben a Simelela Központ használt fel, részben pedig tizenegy másik afrikai projekt kapott meg. Az adományt az illetékesek Eltohn John Alapítványán kersztül kapják meg.

Most pedig a Project PEP kollekcióval próbálnak tenni valamit a világért. "Ha közelebbről megnézik a kollekció darabjainak mintáját, akkor láthatják, hogy mi is a Jimmy Choo esszenciája. Némi leopárdminta, Swarovski kristályok és szegecsek. Jómagam is nagyon kedvelem ezeket az elemeket” – nyilatkozta Mellon, aki nem titkolta el, hogy egy londoni sétája során látott grafitti is nagy hatással volt rá. A tervező által többek közt az izgalmas és rock and roll szavakkal jellemzett minta egy strandpapucson, egy sálon, különböző fazonú táskákon, cipőkön, ékszereken látható. A kollekció darabjainak ára 55 és 695 euró (kb. 15 ezer és 189 ezer forint) között mozog.

Mellon egyúttal egy fotópályázattal egybekötött internetes kampánnyal is fel akarja hívni a figyelmet az általa támogatott ügyre. A kampány mottója, vagyis a You, Your Shoes and 72 arra utal, hogy a gyógyszert az esetlegesen fertőzéssel járó aktust követő 72 órában kell bevenni. „Az egyik nőt tizenhárom éves kora óta zaklatta az egyik rokona. A központ nagyon sokat segített neki. Ezeknek a nőknek rengeteg problémával kell szembenézniük, gondoljunk csak az AIDS-re, a nemi erőszakra és a vérfertőzésre. Igazából akkor érint meg az ügy, amit képviselsz, amikor személyesen látod, hogy pontosan mire adtad oda a pénzt. Ekkor válik valóssá, ekkor szembesülsz vele igazán. Igazán reménykeltő volt látni, hogy milyen sikeres volt ez a vállalkozás.”

Nem kell már sokat várni arra a kollekcióra sem, amit a Jimmy Choo tervezői az H&M számára készítettek, hiszen november 14-én kerül majd a boltok polcaira. „Csodás volt azoknak a nyomdokaiba lépni, akik (például Matthew Williamson, Comme des Garçons és Stella McCartney – a szerk.) korábban együtt dolgoztak a céggel. Mi egy lépéssel tovább mentünk, és a cipők mellett ruhákat, ékszereket és férfiaknak szánt darabokat is terveztünk” – nyilatkozta Mellon, aki saját bevallása szerint igazán szórakoztató volt kitalálni, hogyan nézne ki egy tetőtől talpig Jimmy Choo-kreációkat viselő nő.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.