Converse-határesettel állunk szemben, döntsön ön!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy pár kis híján három éves, használat előtt némi fazonigazításon átesett (Swarovski-kristályok is kerültek rá), majd a használatban tisztesen megkopott Converse ügyét hozzuk most olvasóink elé.

Egy pár kis híján három éves, használat előtt némi fazonigazításon átesett (Swarovski-kristályok is kerültek rá), majd a használatban tisztesen megkopott Converse ügyét hozzuk most olvasóink elé. A cipő egyre kevésbé büszke tulajdonosa nem biztos már abban ugyanis, hogy kedves lábbelije számára elérkezett-e a vég, vagy ki lehet-e ebben még menni az utcára. Kukába való ez, vagy idén nyáron is lesznek még olyan alkalmak, ahova pontosan ilyenben kell majd menni? Úgy határoztunk, a kérdésben olvasóink népítélete kell, hogy döntsön. Mondja meg ön, hogy mi legyen! További képek és szavazás a hajtás után.

A cipőt az első használat előtt megfosztotta eredeti fűzőjétől az invenciózus tulaj, az újat pedig fordítva fűzte vissza, hogy az orrhoz közelebb eső részen kelljen megkötni. Ráadásul egy jókora biliárdgolyót is felvarrt az egyik oldalra, de mivel úgy találta, hogy ez a motívum számára túlságosan emo...

...a másik oldalra egy sorozatnyi színes és eredeti Swarovski-kristályt erősített, a hatást ellensúlyozandó. A csillogó díszeket egyébként bőrre felragasztható ékszernek szánta a gyártó, így fennmaradásuk érdekében lehelletnyi pillanatragasztóval kellett rásegíteni. Az idő közben foghíjassá vált sor így néz most ki közelebbről:

A fotón nem látszik ugyan, de a piros gumiszegély egy helyen meg van törve, és - valószínűleg az egyik múltbéli hypózástól - a vászon is eleresztett az egyik saroknál, ahol a cipő beavatkozás híján hamarosan ki fog lyukadni. Mi ilyenkor a teendő? Kukába vele? Vagy elég neki egy jó alapos tisztítás? Vagy egy megfelelően lepukkant-menő szerkóhoz vagy eseményre (pl. nyári fesztivál) hordható akár még így is?

<embed flashvars="id=1005069&pid=40&hd=false&hi=false" height="250" id="poller_export_1005069" name="poller_export" pluginspage="http://www.macromedia.com/go/getflashplayer" src="http://poll-r.hu/poll/1005069/flash_export" swliveconnect="true" type="application/x-shockwave-flash" width="450" wmode="transparent"/>

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.