A lajosmizsei Tanyacsárda többször elnyerte már a "Vidék legjobb étterme" címet, ezért úgy gondoltuk, kutyaharapást szőrivel alapon a karácsonyi ételmérgezést idén itt fogjuk tetézni egy ebéddel, hogy leteszteljük, érdemes-e még ez a vendéglő a szuperlatívuszokra.
A lajosmizsei Tanyacsárda többször elnyerte már a "Vidék legjobb étterme" címet, ezért úgy gondoltuk, kutyaharapást szőrivel alapon a karácsonyi ételmérgezést idén itt fogjuk tetézni egy ebéddel, hogy leteszteljük, érdemes-e még ez a vendéglő a szuperlatívuszokra. Jelentjük, hogy legutóbbi ittjártunkhoz képest csak annyi változott, hogy most mindent 10 centi puha fehér hó borított. Ez a hely továbbra is lehengerlő a legkeményebb magyar hagyományoknak megfelelően.
Budapestről autóval egy szűk óra alatt elérhető, így senkinek nincs mentsége, hogy miért nem próbálta még ki a Tanyacsárdát. A dolog már ott jól kezdődik, hogy az embert frissen sült libatöpörtyűs pogácsa várja az asztalon (amelynek receptje egyébként az étterem honlapján is megtalálható több más ételével egyetemben). Már ezekből a túlméretes töpörtyűs csodákból sejteni lehet, hogy mi várja az embert: egy-egy ilyen pogácsa az év egy munkával zsúfolt hétköznapján önmagában kitesz egy ebédet, itt azonban még előétel-számba se megy.
Ember legyen a talpán, aki egy leves-főétel-desszert kombót végig képes itt enni, mivel már a levesadagok olyanok, mintha mindegyikből az egész asztaltársaságnak hoztak volna, nem csak egy-egy személyre. A májgombóc-leves gazdag és illatos, a képen látható minibográcsos gulyásból sem spóroltak ki semmit, egyedül a fokhagyma-krémleves volt emberi léptékkel mérhető adag, igaz, az nem is kifejezetten hagyományos magyar étel. Viszont ugyanolyan döbbenetesen finom volt, mint minden egyéb.
Ha mindenképpen kivetnivalót szeretnénk találni az itt eltöltött pár órában, talán azt tudnánk felhozni, hogy túl gyorsan érkeztek egymás után a fogások. A gyilkos sűrűségű és mennyiségű, mindazonáltal ellenállhatatlan levesek után szinte azonnal elénk is tették a másodikat. Az embertelen méretű cigánypecsenye egy jókora karély istenien húsos szalonnával kiegészítve érkezett, a társaság gyengélkedő nőtagja a másodiknak választott hortobágyi palacsinták közül csak az egyiket volt képes befalni, a tersaság bevállalósabb tagja pedig megállapíthatta, hogy az itt felszolgált pacalpörköltnek nincs párja.
Mutatóban vannak vegetáriánus ételek is az étlapon, de aki kímélő ételekre vágyik, az jobb, ha nem fárad a Tanyacsárdával. Klasszikus, mondhatni hardcore magyar konyha ez a javából, ami annál jobb, minél gazdagabb, minél bőségesebb. Semmi reform, nincs hivalkodó invenciózusság, az étel minden ízében érezzük a többszáz éves hagyományokat. Ezt így kell.
A főétel után először is időt kértünk, majd kávét és pálinkát, az utóbbiból szintén emberes adagot szolgáltak fel, szinte vizespohárnyit, de ennyi kell is az emésztéshez a gyomornak, ilyen igénybevétel mellett. A pihenő után volt még, aki megkockáztatott egy túrós palacsintát házi szilvalekvárral: ezt sem bánta meg. Borravalóstul személyenként négyezer forintot fizettünk, ami igazán kedvező ilyen mennyiségű és minőségű ételért.
Itt az ideje, hogy a Tejben-vajban kitekintsen Budapestről. Adjon tippeket Ön: melyik Magyarország legjobb vidéki étterme?
