Karácsonykor viseljen marcipángyűrűt!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Karácsonyi hangulat, kicsit másképp.

Karácsonyi hangulat, kicsit másképp. Tizennyolc iparművész szabadjára engedte a fantáziáját és a karácsony közeledtével olyan gyűrűket, nyakláncokat és medálokat készített, amelyekhez az ünnep kellékeiből merített ihletet: a karácsonyfadíszektől kezdve a csokit rejtő adventi naptáron át a mézeskalácsformáig. Mindennek eredményét a Ráday utcában található Sterling ékszergalériában vehetjük szemügyre, ahová a karácsonyi hajtás közepette mindenképp érdemes betérni – ha vásárolni nem is feltétlenül fogunk, a különleges ékszerek között nézelődni is megéri.

Gera Noémi például a nyitogatós adventi csokinaptár formái alapján öntött marcipánt különböző formákba, majd az egészet egy gyűrűkeretbe ágyazta. Így született meg ezüstből, műanyagból és színes cukormasszából a „marcipánmozdony-gyűrű”, amelyhez egyébként többféle mintát is választhatunk. Egy másik, ezüstből készült, angyalmintás majdnem-pecsétgyűrűjével pedig saját elmondása szerint „repkedő angyalkákat nyomdázhatunk”.  Bodor Bernadett a konyhai eszközöket emelte be az ékszerek világába: piros szalagokra fűzött kalácsforma-medáljait leginkább egy fekete ruhához tudja elképzelni. Király Fanni medálja, a pergamenre írt mézeskalácsrecept pedig akár sütés közben is jól jöhet. Személyes kedvencem Gaál Gyöngyvér kevésbé karácsonyi tematikájú nyaklánca volt, amelynek különlegessége a hatalmas szív alakú korallmedál, amely nem középen a dekoltázsnál függ, hanem baloldalon a szív felett.

A legtöbb ékszer egyébként nemcsak valóban egyedi és ötletes, hanem hordható is, az alkotók persze nem mindennapi viselésre szánják őket. Gera Noémi ottjártunkkor például azt mesélte, számára ma már elképzelhetetlen, hogy mindennap ékszert viseljen.  A galéria vezetője, Csorna Erika egyébként azt modta, sokkal több külföldi vásárló érdeklődik, és ez nemcsak az ékszerek borsos árának köszönhető, hanem annak is, hogy szerinte ők sokkal nyitottabbak az egyedi kiegészítőkre. Az egyediség persze az ékszerek áraiban is megmutatkozik: a marcipángyűrű például 76 ezer forint, a mézeskalácsforma-nyaklánc pedig 128 ezer forintba kerül.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

-szie-
-szie-
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?