Meglátogattuk a Klassz nevű éttermet, közvetlenül a Divatcsarnok szomszédságában, mert ez most egy olyan hely, amiről beszélnek.
Meglátogattuk a Klassz nevű éttermet, közvetlenül a Divatcsarnok szomszédságában, mert ez most egy olyan hely, amiről beszélnek. Ráadásul nem árt, ha az ember nem mindig ugyanabba a tíz étterembe jár.
Miután túltettük magunkat az első sokkon, és egy lassan elkészülő limonádé mellett döntöttünk, hátradőlve a helyiséget szemlélgettük. Pont, mint a Menzában, itt is sikerült a lehető legfunkybb tapétát választani, amihez hasonlót általában a Formában árulnak. A székek kényelmesek, a csiricsáré tapéta és szőnyeg mellé pedig kifejezetten jól esik a szemnek, hogy a teríték visszafogott - de azért a legjobb minőségű - és sok másik budapesti étteremmel szemben az asztalon már nem erőltetik tovább a dizájnt. Láthatóan nem ezzel akarják megfogni a vendéget.
Miközben visszafogott zenére a szombati Andrássy úti utcaképet figyeltük, megérkezett az étvágygerjesztőnek szánt friss - valószínűleg házi sütésű - kenyér és mellé vaj. Eddig még minden a legnagyobb rendben volt, a szárnyas consommé (789 Ft)- amit felőlünk nyugodtan nevezhetnek húslevesenk - magasságában viszont már elkezdtünk kételkedni, hogy nem kellett volna-e még várni egy pár hetet a nyitásig, függetlenül attól, hogy nyilván horribilis a bérleti díj a városnak ezen a részén. Bár az étlap nem ígérte, valahol ugyanazt a hatást vártuk, mint a Menzában: szép adag hús, sok zöldség és grízgaluska, és egy erőteljes, forró leves. Ennél azért itt halványabbra sikerült az eredmény: a leves langyos volt és sótlan, bár a kis spenótos töltött tészta tényleg jó újítás levesbetét terén.
A bárány is (2989 Ft) jó volt, de semmi különös. Érezhetően a lehető legjobb minőségű volt az alapanyag, de a fűszerezés nem volt elég bátor, a húson kizárólag a rozmaring érződött, a zöldségköret a ráhalmozott tarjának köszönhetően viszont túl sós volt. A karamellizált zöldségen fekvő tőkehal szelet (2889 Ft) alatt viszont egyszerűen fantasztikus volt a mártás. Úgy dominált benne a karamell, hogy sütőtöknek éreztük. A másik halétel viszont csalódás volt, hiába kerestük, a harcsának nem volt íze, és a mellé tálalt citromízű tészta sem mentette meg az összhatást, még akkor sem ha az tényleg jól sikerült. Csalódással vettük azt is tudomásul, hogy a Klasszba is begyűrűzött az óriási-borsörlő-őrület, melynek köszönhetően akkor kapunk frissen őrölt borsot, ha a pincér a husángméretű szerkezettel felszerelve éppen úgy érzi, hogy őröl most nekünk egy kicsit kvázi showelemből, egyébként viszont nem, mert nincs bors az asztalon.
A desszertek rendben, a túró mousse és az almatorta közül inkább az első hagyott bennünk maradandó nyomot.
Összességében nem gond, ha egy étlap nem sorakoztat fel harmincféle előételt és hetven főételt, mert azt úgysem hiszi el senki, hogy mindegyik egyformán jól tud sikerülni, ráadásul sok hosszú perccel hosszabbítja meg a rendelést. De egy huszonöt itemet tartalmazó repertoárnak azért ennél erősebbnek kell lennie, mert különben a vendég kicsit felemás érzésekkel távozik.
Most nyilván mondhatnánk ilyeneket, hogy a hely még új, szóval még belejöhetnek. De a mostani élmény alapján mi inkább maradunk a Menzánál, mert egyelőre semmi olyan átütőt nem tapasztaltunk, amiért érdemes lenne ide visszatérni. De tuti, hogy megnézzük, hogy mit tud a Klassz egy fél év múlva. Addig is mindent bele! Lesz ez még jobb is!
