Az éttermek sorsáról jelentős mértékben döntő, befolyásos, profi étteremkritikusok mellett az amerikai éttermek egyre inkább a bloggerek kegyeit is keresik.
Az éttermek sorsáról jelentős mértékben döntő, befolyásos, profi étteremkritikusok mellett az amerikai éttermek egyre inkább a bloggerek kegyeit is keresik. A tengerentúlon számos olyan sikeres blog működik, amelynek szerzői éttermi élményeiket osztják meg az interneten. Írnak az éttermi világ aktualitásairól, kiszimatolt híreiről, pletykáiról, az étlapok és séfek változásáról, valamint elsősorban természetesen az adott étteremben tapasztalt kiszolgálásról és a felszolgált fogások minőségéről.
Ez a műfaj mára már elért egy olyan kritikus, véleményformáló tömeget, amelyet az éttermek píárosai kénytelenek figyelembe venni. A blogok olvasói szívesen hagyatkoznak az (egyébként gyakran komoly felkészültséggel rendelkező) „amatőrök” véleményére, hiszen tudják, hogy az éttermi kritikusokat gyakran extra elbánásban részesítik. A másik oldal ugyanakkor sokszor kifogásolja, hogy nem fair, ha pl. egy éttermet rögtön néhány héttel a nyitását követően véleményeznek, ráadásul esetleg olyanok, akik nem is rendelkeznek a megfelelő szakértelemmel ahhoz, hogy ezt tegyék. Ettől persze a blogokon megjelenő kritikákat akár többtízezren is elolvassák, így az éttermeknek nincs más választása, mint hogy a média új szereplőit nagyon is komolyan vegyék. Felismerni persze nehéz őket, így a szemfüles étteremvezetők vagy kiszúrják őket (pl. fényképezőgép, vagy a sok kérdezősködés alapján), vagy igyekeznek minden egyes vendéget a legmagasabb színvonalon kezelni.
Sajnos nálunk itt még nem tartunk, hiszen a Wittmann fiúk óta igazán komoly véleményformáló étteremkritikusunk is szinte alig akad, de ki tudja, hátha egy előkapott digitális kamera, és jegyzetfüzet csodákat művel…
Forrás: The New York Times
