Szumatra indonéz étterem

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A XIII.

A XIII. kerületi Szumatra nem egy elegáns étterem, sőt inkább kifőzde, viszont a legjobb indonéz a városban. Sokan, akik a jóval menőbb Nusantarát tartják erre a posztra hivatottnak, felhúzzák majd szemöldöküket, hogy miért nem az ultradivatosan ázsiaira vett, pot-pourris, színes párnás étterem kapta ezt a címet.

Pedig a válasz elég egyszerű. A Nusantarában minden teljesen jellegtelen, hiába az ízlésesen kialakított tér, még a legjobb fogások is maximum közepesek, viszont drágák. Eddig akárhányszor próbáltuk meggyőzni magunkat, a curryk, a levesek, a nasi és bami gorengek is annyira semmilyenek voltak, hogy még az otthon kotyvasztott ázsiai vacsora is simán verte őket, már ha volt a hűtőben friss gyömbér meg citromfű.

Ezzel szemben az újlipótvárosi, maximum húsz férőhelyes, Szumatrában, ami még messziről sem hasonlít egy étteremre, valahogy bátrabban bánnak a fűszerekkel és eddig még nem sikerült 1500 forintnál többért ebédelnünk.
A napi 8-10 fogásból bátran választhatunk, még egyformának is nehéz lenne nevezni őket. Persze az összes hús vagy zöldség egy elsőre nehezen belőhető szószban úszik, de az ízekben van azért eltérés. A nagyon csípős tényleg csípősebb a simán csípősnél, rágás közben szembejön egy-két nagyobb darab fűszer, mindenben van bőven kókusztej, a satay is rendben van, egy indonéz demokrata táltól (sima- vagy kókuszos rizs, három feltéttel, a fenti képen) pedig simán jóllakunk úgy hat órára. Azt persze nehezen lehetne állítani, hogy egész Indonézia ízvilága be lenne sűrítve ebbe a pár fogásba, de erre a Szumatra nem is törekszik. Hetente egyszer nyugodtan vállalható ebédlőhely, amikor már kilőttük a menzát, a házhozszállítós mexikóit és a banándiétát. Az a ronda zöld izé a képen pedig az indonéz étterem egyetlen desszertje, amit már a színe miatt is érdemes egyszer kirendelni. Egyébként sima kókuszos palacsintaszerűség.
SzumatraXIII. Ipoly u. 28/B
(Házhozszállítás van)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?