Nem kímél minket az időjárás: szeles, esős lesz a szombat

Olvasási idő kb. 2 perc

Szombaton az országban több helyen is feltámad a szél, de ám helyenként a napsütésre is számíthatunk.

A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint változékony, de alapvetően nyugodt, őszi idő várható a következő napokban. Bár az ország több pontján felhőátvonulást tapasztalhatunk, a szél is felerősödik, csapadékra csak elszórtan kell számítani. 

Felhős lesz a szombat

Északnyugat felől újabb felhőtömbök érkeznek, amelyek elsősorban az északi, északnyugati és délkeleti tájakat érintik. A tartósan derült területeken viszont átmenetileg ködfoltok képződhetnek a hajnali órákban, ami lassíthatja a reggeli közlekedést. A nap folyamán a felhők fokozatosan délkelet felé vonulnak, és egyre több helyen kiderül az ég.

Reggeli köd okozhat problémákat a közlekedésben
Fotó: RapidEye / Getty Images Hungary

A naposabb időszakok elsősorban a középső és nyugati országrészben lesznek jellemzőek, míg a keleti és déli területeken továbbra is felhős maradhat az égbolt. Ezeken a vidékeken a napos időre csak a délutáni órákban lehet számítani. 

Csapadékra továbbra sem kell sok helyen számítani: gyenge eső vagy futó zápor elszórtan fordulhat elő, főként az északkeleti tájakon. Az ország nagy részén azonban száraz, csapadékmentes marad az idő, tökéletes a kirándulásra.

Az északnyugati szél eleinte gyenge vagy mérsékelt lesz, majd napközben egyre többfelé megélénkül, sőt, helyenként meg is erősödhet. A légmozgás a nap végére fokozatosan mérséklődik, így estére újra nyugodtabb időre készülhetünk. A hőmérséklet hajnalban a felhősebb tájakon 4 és 10 fok között, a derültebb, szélcsendes völgyekben viszont -3 és +4 fok közé is lehűlhet a levegő. A hajnali fagyokra tehát továbbra is készülni kell, főként az északi megyékben. Napközben kora délután a legtöbb helyen 12 és 18 fok közötti hőmérséklet várható.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Csörgő Bence
Csörgő Bence
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.