Nemcsak a pénzed, minden vagyonod elveszítheted, ha ezt a hívást nem szakítod meg

Olvasási idő kb. 2 perc

A trükk régi, de a mai napig elhiszik, egy Vas vármegyei asszonytól az unokázós csalással csaltak ki milliókat, készpénzt és ékszereket, valutát kértek tőle.

Amint arra a police.hu figyelmeztet, ismét áldozatot szedett az unokázós csalásforma. Az idős asszonyt telefonon keresték, fia nevében. 

A csalók elhitették az asszonnyal, hogy fia bajba került, és letartóztatták. 5 millió forintot kértek cserébe azért, hogy kiengedjék, készpénzben és ékszerekben is fizethette.

Meg is tette. 

Az unokázós csalással verték át a Vas vármegyei nőt
Fotó: TatyanaGl / Getty Images Hungary

Az unokázós csalók az érzelmeidre utaznak

A hívó magát ügyvédnek adta ki, és nemcsak azt közölték az asszonnyal, hogy fiát letartóztatták, még át is adták neki a telefont, a nő legalábbis azt hitte, gyermekével beszél.

Idézőjel ikon

„Az „ügyvéd” bizonyítékképp átadta a telefont az „elfogott fiúnak”, aki elmesélte, hogy átvett valami csomagot, amit nem kellett volna. A tettesek sürgették az asszonyt, hogy nézze meg, mennyi pénzt, ékszert, valutát tud előkeresni otthon"

− írta meg a rendőrség honlapja. 

A kétségbeesett asszony egy zacskóba tette az otthon tartott több mint 2 millió forint értékű pénzét, ékszereit, és a kapott utasításoknak megfelelően

Idézőjel ikon

kiakasztotta azt a kertkapura.

Amikor észrevette, hogy már nincs ott a zacskó a kapun, csak akkor jutott eszébe, hogy felhívja a fiát. Ekkor szembesült azzal, hogy csalás áldozatává vált.

Ne csak az üzenetekre, a hívásokra is figyelj, a csalók taktikája változik
Fotó: Index

Ezt tanácsolja a rendőrség

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakemberei  néhány tanáccsal igyekeztek ellátni az unokázós csalással kapcsolatban érintetteket. Mint írták, a legfontosabb, hogy

Idézőjel ikon

a sürgetés ellenére maradj nyugodt.

Bizonyosodj meg róla, hogy aki miatt hívnak, elérhető-e, akár másik eszközről, akár visszahívást kérve, a feltételezett csalók hívását megszakítva telefonálj annak, akire hivatkoznak. HAngsúlyozták, hogy hivatalos személy, hivatalos ügyben

Idézőjel ikon

soha nem kér pénzt

a fentihez hasonló módon. Ismeretlennek személyes adatot se adj meg soha, ha pedig csalást vagy bűncselekményt gyanítasz egy hívás mögött, azonnal hívd a 112-es segélyhívót. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.