Jelentősen megdrágult a nyelvvizsga ára

Olvasási idő kb. 1 perc

Legutoljára tavaly júliusban volt áremelés, akkor körülbelül 50 ezer forintba került egy B2-es komplex nyelvvizsga. Ugyanez, vagyis egy középszintű nyelvvizsga díja jelenleg csaknem 60 ezer forintba kerül.

Tavaly nyár óta 5-6 ezer forinttal drágultak a nyelvvizsgadíjak – írja az Eduline.hu-ra hivatkozva az economx. Az áremelkedés jelentős kiadás a családoknak, ám sikeres első nyelvvizsga esetén az összeg visszaigényelhető.

Több ezer forinttal drágult a nyelvvizsga

Az áremelkedéssel kapcsolatban Rozgonyi Zoltán, a nemzetközileg is akkreditált, Euroexam Nyelvvizsgaközpont vezetője azt mondta, hogy a drágulás tulajdonképpen a „tanárigényes többletszolgáltatások mértékét tükrözi.

Bár drágult a nyelvizsga, ha az első megmérettetés sikeres, a vizsgadíj visszaigényelhető
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A 2025 februári árlista szerint a Telcnél a legolcsóbb, 56 400 forint a nyelvvizsga. Ezt követi az ELTE Origó, ahol 59 800, míg a LanguageCertnél és az Euroexamnél 59 900 forintba került a vizsga. Az ECL árai azonban nem emelkedtek, ott továbbra is 40 ezer forintba került a középfokú komplex nyelvvizsga.

Sikeres első nyelvvizsga esetén a teljes összeg visszaigényelhető, 2025-ben ugyanis a nyelvvizsga-támogatás összege 72 700 forintra emelkedett.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.