Ezektől a számoktól függ a magyar üzemenyagárak jövője

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fontos, a hazai benzin- és gázolajárakkal kapcsolatos adatokat hozott nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal. Az üzemenyagárak jövőbeni alakulására is befolyással lehetnek a friss eredmények.

A kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésére vizsgálta meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a környező országok üzemanyagárait. Mint kiderült, a magyar benzinárak eltérnek attól, amit a kormány várna el.

Ezért fontosak a KSH adatai

Az üzemanyagárak jövőbeni alakulására azért is nagy hatással lehetnek a KSH által ma közölt adatok, mert Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a napokban újra egyértelműen kifejezte a tárca elvárását a magyar üzemanyagpiac szereplőivel szemben. A friss adatok birtokában jövő hétre várható egyeztetés a minisztérium és a piac szereplői közt.

A KSH közölte a környező országok benzinárait
Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index

A hazai üzemanyagáraknak az elvárások szerint a régiós középmezőnyben kellene elhelyezkedniük, a statisztikai adatokból azonban egyértelműen kiderült, hogy ez nem teljesül, drága a hazánkban kapható dízel és benzin a régiós középértékhez képest.

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján

Idézőjel ikon

Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 654 forint volt, ami 31 forinttal, 5 százalékkal haladta meg a régiós 623 forintos átlagárat

– közölte a KSH.

Nagy Márton múlt héten berendelte a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség vezetőit  a magas üzemanyagárak miatt. Ezt követően kérte a kormány a Központi Statisztikai Hivatalt, hogy készítsen jelentést a környékbeli országok benzinárakról, főként a magyar árszint régiós összevetésére fókuszálva. 

A hatósági benzinár megszüntetése az egekbe repítette az üzemanyagárakat

A hatósági üzemanyagárat még 2022. decemberi vezették ki, ezt követően Magyarországon a régiós átlag fölé emelkedett az üzemanyag ára. A 95-ös benzin árváltozását figyelve a tavalyi év során aktív ingadozást tapasztalhattak a fogyasztók a benzinkutakon. A legtöbbet szeptemberben kellett fizetni a benzinért, ekkor 650 forint körül mozgott a literenkénti átlagára. A legkevesebbet pedig még 2023. májusában és decemberében, ebben a két hónapban 540-570 forint közötti szinten volt egy liter 95-ös benzin ára, azonban 2024 eleje óta az üzemanyagárak terén folyamatos növekedés figyelhető meg.

A régiós összehasonlításból nem jövünk ki jól

2023-ban mindösszesen két olyan hét volt, amikor a régió országainak átlagos benzinárát nem haladta meg a magyar. A múlt év elején a heti eltérés 10–17 százalék közötti volt, később ez mérséklődött. 2024-ben azonban ismét drágult a hazai benzin,

Idézőjel ikon

áprilisban már 5 százalékkal haladta meg a hazai benzinár a régiós átlagot.

Jelenleg a régiós országok közül csak Ausztriában, Szerbiában és Szlovákiában magasabb valamivel a benzin átlagára, mint hazánkban. Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia és Szlovénia esetében a 95-ös oktánszámú benzin átlagára kevesebb mint 10 százalékkal, míg Bulgáriában több mint 10 százalékkal marad el a magyar ártól.  A dízel esetében Ausztria és Szerbia heti átlagára haladta meg a magyar értéket, azonban például Bulgáriában az átlagár több mint 10 százalékkal alacsonyabb volt a magyar dízel üzemanyag átlagárához képest.

A KSH statisztikai jelentésétől sokan várják azt, hogy hatására a kormány ismét beavatkozzon a benzinárakba, azokat régiós szintre hozva. A szakértők szerint a nemzetgazdasági miniszter kezében több olyan eszköz is van, amelyekkel belenyúlhat az üzemanyagárakba az adatok ismeretében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.