A mai rohanó világban, a növekedés bűvöletében és a profitorientált nyomáskényszer mellett könnyen feltételezhetjük azt, hogy az emberiség többet dolgozik, mint valaha. De vajon tényleg így van? Utánajártunk, mennyi volt a munkaidő régen.
A munka mindig is fontos identitásmeghatározó szerepet játszott az ember életében, egyesek számára már túlmutat megélhetést biztosító jellegén. A 21. században megjelent „workism”, azaz „munkaizmus” kifejezés szerint a munka szinte vallássá vált a fiatal értelmiség körében. Mindezt úgy, hogy ötven évvel ezelőtt még azt képzelték, az automatizmus majd leveszi a terhet az emberekről.
A gépesítés és a technológia gyors fejlődésével korábban úgy képzeltük, hogy mára már mindenki a hobbijának élhet.
Ehhez képest a tanult társadalmi réteg is egyre többet dolgozik. Arányaiban viszont mégis jobb a helyzet, a munkaidő történetével kapcsolatos kutatások ugyanis egészen mást mutatnak.
Munkaidő régen és most
A rendelkezésre álló adatok szerint a 19. században az emberek világszerte rettentő sok időt töltöttek munkával, majd az elmúlt 150 évben a munkaidő jelentősen csökkent, különösen napjaink leggazdagabb országaiban.
Az ábra azt mutatja, hogy a korai iparosodott gazdaságokban a munkavállalók átlagos munkaideje drámaian csökkent az elmúlt 150 évben. 1870-ben a legtöbb ilyen országban a munkavállalók évente több mint 3000 órát dolgoztak, ami évi 50 héten keresztül heti 60-70 óra kimerítő munkának felelt meg. Ma azonban azt látjuk, hogy ezek az extrém munkaórák nagyjából a felére csökkentek.
Németországban például az éves munkaidő közel 60 százalékkal csökkent – az 1870-es 3284 óráról 2017-re 1354 órára –, az Egyesült Királyságban pedig mintegy 40 százalékos volt a csökkenés.
A munkaidőben bekövetkezett forradalom előtt az emberek január és július között annyi órát dolgoztak, mint amennyit ma egy egész évben dolgozunk.
A munkaidő csökkenése
A hosszú távú adatokkal rendelkező országok esetében a grafikonon három különböző időszakot láthatunk:
- Az 1870–1913 közötti időszakban viszonylag lassú csökkenés volt tapasztalható;
- majd 1913–1938 között a munkaórák száma meredeken csökkent az I. világháború, a nagy gazdasági világválság és a II. világháborút megelőző erőteljes társadalmi-politikai, technológiai és gazdasági változások közepette;
- a II. világháború alatt és közvetlenül a II. világháború után a munkaórák számának emelkedése után a munkaórák csökkenése sok országban folytatódott, bár lassabb ütemben, és az egyes országok között nagy különbségekkel.
Az elmúlt 70 évre fókuszálva, és a korán iparosodott országokon kívül más országokat is megvizsgálva az adatokból kiderül, hogy a munkaórák száma sok országban tovább csökkent, de az országok között nagy különbségek vannak.
Rövidebb munkanapok, több ünnepnap és szabadság
Az éves munkaidő fent leírt csökkenése a napi munkaórák számának csökkenéséből, valamint a heti munkanapok és az éves munkahetek számának csökkenéséből ered. Az Egyesült Államokra vonatkozó történelmi adatokat elemző tanulmányában Dora Costa közgazdász foglalja össze a bizonyítékokat:
„A munkanap hossza meredeken csökkent az 1880-as években, amikor a tipikus munkás napi 10 órát dolgozott heti 6 napon keresztül.
Ez 1920-ra már csak 8 órás munkanapot jelentett, heti 6 napon.
1940-re a tipikus munkarend napi 8 óra és heti 5 nap volt. Bár a munkaidő további csökkenése nagyrészt a növekvő számú szabadságok, ünnepnapok, betegszabadságok, személyes szabadságok és a korábbi nyugdíjba vonulás formájában történt, az időnaplós tanulmányok azt mutatják, hogy a 8 óra alatti napi munkavégzés irányába mutat a munkaidő trendje.”
A rendszeres heti szabadnapok mellett a korai iparosodott országokban a munkásoknak a vakáció és a nemzeti ünnepek is szabadnapokat jelentettek. Ezt mutatja az alábbi ábra, amelyen látható, hogy a szabadságnapok és az ünnepnapok száma hogyan nőtt az 1870–2000 közötti időszakban. Hollandia ékes példa erre – az ottani munkavállalók számára az 1870-es négy szabadnapról 38 szabadnapra nőtt a szabadság és az ünnepek száma.
A munkanapok hosszának és a munkanapok számának csökkenése több tényezőnek köszönhető, ezek között van a termelékenység növekedése és a munkaidőt korlátozó szabályozások elfogadása is.
Ahogy az adatokat elemző közgazdászok kifejtik, a munkaórák tanulmányozása nemcsak a makrogazdasági termelékenység, hanem a gazdasági teljesítményen túl a gazdasági jólét méréséhez is elengedhetetlen. A valódi „haladás” méréséhez figyelembe kell vennie azokat a változásokat, amelyek az emberek időbeosztását többféle tevékenységre osztják be, ezek közül a fizetett munka csak az egyik tényező.
Értelmesen eltöltött munkaidő
A Gallup több mint 30 éve foglalkozik a munkahelyi elköteleződés témájával, 2022-es jelentésük szerint a világjárvány előtt még emelkedő elkötelezettség és jólét ma már világszerte stagnál.
„A hétvégének élünk”, „nézzük az óramutató járását”, „a munka csak a fizetést jelenti nekem”. Globálisan tekintve ezekkel a munkavállalói mantrákkal találkoztak a legtöbbet a felmérést végzők. A munkavállalók mindössze 21 százaléka elkötelezett a munkája iránt, és 33 százalékuk vallotta azt, hogy általánosságban véve jól érzi magát, a legtöbben azt mondják, hogy nem találják értelmesnek a munkájukat, nem gondolják, hogy jól alakul az életük, vagy nem látják biztatónak a jövőjüket.
A Gallup adatai szerint egy átlagos teljes munkaidőben dolgozó munkavállaló heti 41,36 órát tölt munkával. Vagyis ennek a másfél milliárd embernek a többsége az életében 40 évet kitevő munkaidőben többnyire azt várja, hogy túlessen rajta. Ez nem tűnik túl biztató iránynak.
Ha érdekel, milyen tévhiteket volna érdemes végleg elfelejtenünk a munkával kapcsolatban, hogy a munkavállalók motivációja valóban szárnyra kaphasson, olvasd el cikkünket a témában.
